Most tényfeltárás következik. Valószínűleg eddig nagyon jól sikerült titkolnom, hogy minden nap az első órám előtt részt veszek egy apró kis challenge-en, melynek lényege röviden annyi, hogy adott óra kezdete előtt otthonról egyre több perccel elindulva adott óra kezdete előtt egyre kevesebb másodperccel kell megérkezni. Bármilyen segédeszköz használható a cél érdekében, legyen az torziós inga, fél malac, mandarinhéj, bónuszt kap az a versenyző, aki az órának abban a szakaszában toppan be a terembe, amikor már mindenki bent van, de a tanár még semmit nem mondott el az anyagból. Az én módszerem ma a következő volt:

Végy egy egyetemistát, lehetőleg progmatosat, mert az olyan fajta, hogy mindent szeret előre kiszámolni és eltervezni. Helyezd el őt 9:20-kor a lakás ajtajába felöltözve, hátizsákkal, majd indítsd el. Menjen gyalogosan egy darabon, majd álljon be a trolimegállóban várakozó embertömegbe. Amíg a troli megérkezik, eltelik tíz perc, tehát ekkor 9:35 van. A troli ajtaja kinyílik, emberek borulnak ki belőle, felejtős. Irány tovább gyalog, egészen a villamosmegállóig. 9:45. Villamos meg sem áll. 9:50. Villamos jön, megáll, emberek borulnak ki belőle, felnyomakszik, tolong, lapul, deformálódik. 9:58. Megérkezik az egyetemre, még van két perce órakezdésig arra, hogy az Universitas másik végén lévő matek épület harmadik emeletére felérjen. Meglesz, érzi ő. A lépcsőkön felfelé szaladva megdönt néhány időeredményt, amelyeket a new yorki felhőkarcoló-futók állítottak be (ők azok a hülyék, akik a nyolcvan emeletes épület tetejére felfutnak a lépcsőkön). Odaér, benyit - majd felkerül a neve a high score táblázatra.

Szerencsére WarPriest foglal helyet egy gép mellett, az elméleti dolgok megtárgyalása után rátérnénk a programozásra, mint órai tevékenységre, a gép azonban meg sem nyikkan. Kihúzott tápkábellel nehéz is lenne. Óra után WarPriest ebédelni indul, én pedig fel az ISzK-ba, ahol előbb feltöltöm a javított blogokat, értelmeseket szólok hozzá változatos témákhoz, és próbálok rájönni, hogy mitől fagy be a böngésző x idő elteltével, közben véletlenül oldalra nézve felfedezem WarPriestet a közelben, aki szintén betévedt ide ebéd után / helyett [/ egyéb opcionális opció].

Adatbázisrendszerek megvalósítása előadás után irány az AtomKI, Egri sehol, kérdezem a portást, hogy tud-e olyan időintervallumot mondani nekem, amikor nevezett oktató megtalálási valószínűsége kellően magas, azt mondja, csütörtök dél. Faja, megyek haza. Otthon holmi jegyzetek nézegetése közben meglátogatom a mellékhelyiséget, eközben hazaér a lakótársam is. Miután öt perc elteltével kijövök, a következő párbeszéd alakul ki közöttünk (vizuálembereknek nem ajánlott!):
- Már azt hittem, be is költöztél a WC-be.
- Á, csak programoztam...
- Igen? És hogy sikerült a program?
- Le kellett húzni a klotyón, mert elég sz*r lett...

Úgy éjfélig sikerült programoznom is (tényleg programoznom!), így az öt feladatból négynek a lényege már megvan, az ötödik pedig alakul, mint int double-lé a típuskényszerítés miatt.

Eredetileg csupán déltől lett volna előadásom, viszont az angol fordítás elkérése miatt nyolcra kellett bemennem. Három oldalnyi szöveget kaptunk, első és második ránézésre nem tűnik nehéznek, amolyan international english nyelvezetű, tehát nem The Times-szintű, bennszülött briteknek való szófordulatokkal teli, ízletes csemege, de ezt annyira nem bánom.

Mivel a három oldal kézhez vétele nem vitte el jelentős időmet, villamossal az AtomKI-ig mentem, de Egri tanár úr nem volt jelen az épületben (b*szki/4), a számítógépes teremből fél óra után ki kellett menni (b*szki/4), a blog többi részét meg lesepertem a lépcsőn (b*szki/4), azaz én sepertem le a lépcsőt és nem az egész nap itthon henyélő lakótársam (b*szki/4). Gyenge jellem vagyok, na (another 4*b*szki/4).

Mert nyilván ha reggel nyolctól este fél hétig bent vagyok az egyetemen, hulla fáradtan hazamegyek, egyetlen vágyam, hogy kajáljak valamit és pihenjek kicsit, akkor nem fogom hazatérés után megnézni a híradót és UTÁNA újra kimenni a lépcsőházba takarítani, amint azt egyesek javasolták (*mutogat*), a híradó különben sem érdekel, felsorolják benne azokat, akik adott napon befejezték az életüket aztán máris mindenki tud mindent.

Ehhez hozzájön még az is, hogy a számítógépes teremből történő kiebrudalás előtt feltöltöttem az összes PHP-ra átírt blogot, amelyeket még itthon alaposan megnéztem, és jónak tűntek. Ehhez képest meglehetősen hamar sikerült WTF-arcot vágnom, amikor megláttam, hogy az összesnél hiányzik a tartalom. Nincs. Üres. Elveszett. Prog 1 előadás után - amelyen megtudtuk, hogy normális programozó nem emlékszik arra, amit előző nap kódolt, ezért rakjunk sok-sok kommentet a kódba; a normális és a részeg pedig szinonímák; hogy a f*szba leszek így programozó? - WarPriesttel a feladatokat nézegettük az ISzK-ban, amikor is órakezdés előtt kb. két perccel rájöttem, hogy a blogban meg kell cserélni a divek sorrendjét - mind a 15 állományban... -, és rögtön látszani fog a tartalom is. Ennek annyira örültünk, hogy majdnem lekéstük a gyakorlatunkat - mármint mindenki a magáét, habár én még tíz perccel később is a folyosón várakoztam a tanárra...

Nos, kedveskéim, mivel a vadonatúj, gyönyörűszép és makulátlan, ámde örökké nem ragyogó Orange alpha dizájn nem nyerte el a nézőközönség osztatlan elismerését (jelzem, a háttérszín #fdfcf6, ami NEM fehér :), még szombat este módosításokat eszközöltem, hiszen kénytelen vagyok becsült olvasóim efféle véleményére adni. Átmenetileg akkor annyi módosult, hogy felkerült a menü tetejére egy fantasztikusan praktikus és semmi másra nem jó stíluscserélő rész, amellyel remekül vissza lehet váltani a régi, januári kinézetre. Illetve, gondolom, hogy lehetett váltani, nekem ugyanis többnyire nem történt semmi olyan, ami stílusváltásra emlékeztetne, igaz később rájöttem, hogy ha enterrel is megerősítem a szándékomat, akkor megtörténik a váltás. Modem, 2006.

Ez volt szombaton. Namost, nem azért tököltem annyit az Orange alphával, hogy csak úgy kidobjam, nameg titkolt célom, hogy S@tira ráerőltetem mindenképpen, szóval ezen célok elérése érdekében - itt most dramaturgiailag nagyon kellemes húzás lenne, ha elkezdenék valami teljesen másról beszélni, de nem teszem - feltelepítettem az IIS-t és a php csomagot, majd miután eképpen beüzemeltem az itthoni kis próbaszervert, nekiláttam a fejlesztésnek. Szegény Orange alpha legnagyobb problémája, hogy világos alapú, így hát fogtam magamat és válogatott grafikai eszközeimet, majd szépen barkácsoltam belőle egy eltérő színárnyalatú verziót, amely a keresztségben az Alpha modified nevet kapta. Így már három stílus közül lehet választani, kedves userek [big big applause], aki így sem leli boldogságát, annak baja van az élettel, de velem mindenképpen. Jelezném: az IE-t továbbra sem favorizálni, használatát végszükség esetének fennforgásától eltekintve nem javaslom.

Most kellene szólnom néhány gondolatot a mai iskolai eseményekről, mégsem ez következik, pedig volna mit mesélni a Bácsó tanár úr által tanított vietnámi és kubai cserediákokról, a politikafüggetlen jobb- és balsodrású rendszerekről, a Turing-gépekről és azok maximális időbonyolultságáról, nameg rengeteg szép vektor meghatározásáról, de mint mondottam volt, nem ez következik. Hogy miért nem, az majd kiderül egyszer egy filmből, amit én rendezek, én írok, én leszek a producere, a főszereplője és az operatőre egyszerre. Jó, komoly kameramozgások nem lesznek, de ha én tudnék kameramozgás is lenni, akkor kameramozgás is lenne.

Az ISzK-ban elolvastam sztupy blogját - az egy alkalommal feltett friss anyag mennyiségében asszem ő nyert, ugye S@ti? :) -, elolvastam WarPriest blogját, benéztem az iWiW-re, ahol nekem csak 32 ismerősöm van, de legalább az 2⁵-nel egyenlő, majd ezek után villámcsapásként ért a felismerés, miszerint kirakták az első sorozatot a prog 1 beadandó feladatokból. Öt feladat, három legalább beküldendő. A megfogalmazásuk elképesztő, hárman háromféleképpen értjük, azt viszont nem értjük, hogy az első feladatsorban miért vannak olyan dolgok, mint a "...a program soronként beolvassa egy család jövedelmét és a családtagok számát...", amiből nem derül ki, hogy a soronkénti adatokat fájlból olvassa, vagy honnan, vagy meddig, és talán ez az egyetlen problémánk mindegyik feladattal, hiszen a beolvasás utáni teendőket 10-15 sorban meg lehet oldani, és akkor már tényleg minden állapotot figyelembe veszünk.

De ezt majd holnap kitárgyaljuk. Mára viszont még annyi információ maradt, hogy sok is lenne egyszerre, úgyhogy csak a legfontosabbat mondom [load kíváncsiság modul]. Végre sikerült rávennem magamat arra, hogy valóban elérhetővé tegyem az összes eddigi bejegyzést, ami azt jelenti, hogy 2004. októberétől kezdve ismét minden olvasható, élvezhető, kritizálható, vissza nem kérdezhető, fel nem róható, satöbbi. Mivel a régebbi hónapoknál is bevezettem a stíluscserét, szépen átírtam az összes blogot (X)HTML-ről PHP-ba, ez pedig azzal jár, hogy a kezdőoldalam címe többé nem http://nfol-home.uw.hu/index.html, hanem http://nfol-home.uw.hu/index.php, aki tehát valahová a html-es hivatkozást mentette el, és két hét múlva is a szombati bejegyzést fogja látni, az megszívja :).

Rob Dougan pedig vagy maga Isten, vagy igen közel áll hozzá. Az instrumentális számok talán önmagukban is eléggé kellemesek, viszont amelyiknek van éneklős változata is, azoknál szinte hiányzik már a szöveg. Ennek fényében talán nem nagy csoda, hogy most megint ő zenél, immár napok óta.

Több dolog is volt ma. Először is, a Programozás 1 gyakorlat megkönnyítése végett megpróbáltam az otthoni gépre felvarázsolni egy Linuxot, név szerint az UHU-Linux 1.2 Office disztribúciót. A telepítés jól ment, a rendszerbetöltőt flopira tettem, majd bőszen nézegettem a már futó rendszer lehetőségeit. Ez abból állt, hogy megírtam a hello.c-t és lefordítottam, nameg futtattam is. Utána valamiért újraindítottam a gépet, és a Linux többé nem volt hajlandó elindulni. Ennyit az én Linuxos élményeimről. És felháborító, hogy a windows XP Home Editionben nincsen lehetőség telepíteni az Internet Information Servicest (IIS), amelyre a php-értelmezőnek lenne szüksége.

Ebéd után irány Debrecen, amely némi újdonságot tartogatott, amennyiben nem az út változott meg - az továbbra is minősíthetetlen, a sáv szélén 10 cm-es púp, mellette 10 cm-es kátyú, döntsd el, melyiket választod, mert kikerülni nincs hol... -, hanem a gépjármű, mivel az okmányiroda és a bank közös balf*szkodásának eredményeként a megrendelt új autót mintegy három hetes késéssel adták csak át, mégpedig múlt pénteken. Az autóról: továbbra is Skoda Fabia, öt ajtó, metálkék szín, 1,4 liter, 16 szelep, nemtomhány lóerő, újautó-illat, érdekes változások a korábbihoz képest. Például a gázpedál kevésbé érzékeny, a váltó könnyebben jár a kulisszában, a fék sokkal puhább - ez speciel nem tetszik -, és rengeteg kapcsolgatható komputeres számláló, amiknek a feléről nem tudni, mire való. Még.

Az albérletben kitaláltuk a lakótársammal, hogy ha én az ablak mellett vagyok és folyton behúzom a sötétítő függönyt, mert a monitor képe helyett a hátam mögött lévő fehér falat látom a képernyőn, ő pedig igényli a beáramló fényt, akkor az lenne a legcélszerűbb, ha helyet cserélnénk a szobában és én átköltöznék az ablaktól távolabbi oldalra. A szoba átrendezése természetesen sokkal tovább tartott, mint azt a tervben elképzeltük, érdekes logisztikai problémákkal szembesültünk ugyanis, hiszen a szoba négy legnagyobb bútorát is arrébb kellett raknunk, csakhogy ha kettőt arrébb tettünk, akkor a másik kettővel nem tudtunk mozdulni. Végül minden a helyére került, így most örömmel jelentem be, hogy ez a bejegyzés az első, amely nem az ablak alatt íródik [applause y’all].

Faceliftnek nevezik azt a tevékenységet, amikor valamely termék gyártója a piacra dobás óta eltelt időben kissé megszokottá, unalmassá, netán kevésbé kelendővé váló terméken apróbb módosításokat, javításokat végez, majd újracsomagolva ismét piacra dobja. Mindezt azért írtam le, mert ami most következik, annak a fentiekhez a világon semmi köze nincsen.

Dizájnváltás. Megint. Eredetileg tegnap akartam bejelenteni - hiszen a köz tájékoztatása fontos -, de így sikerült. Magyarán szólva, ha sorrendben olvassátok a bejegyzéseket, akkor ma a #353-mal kellett kezdenetek, a #357-ben láttok egy előnézeti képet a majdani új kinézetről, ebben a bejegyzésben pedig megkapjátok a hivatalos bejelentést is. Csakhogy, mivel alapvetően lusta vagyok - ez abból látszik, hogy sikerült a Kalkulus 1, márpedig maradandót csakis lusta emberek alkothatnak... -, nincsen most kedvem a #352 óta írt újabb bejegyzéseket a januári kinézet alá is elkészíteni, a nyájas olvasó hamarabb találkozik az új kinézettel, mint ahogyan arról az információk elkezdenek kiszivárogni a blogodúmból, ez pedig valószínűleg egy egészen új és hatékony módszer a továbbra is nyájas olvasó totális összezavarása első fázisának teljesítése érdekében megteendő lépések végrehajtására, persze csak akkor, ha az előző mondatrész nem okoz katasztrofális hibákat az agynak abban a szegletében, amellyel értelmezzük a mondatokat.

A lényeg továbbra is annyi, hogy váltok. Dizájnt. Remélem tetszik, remélem nem szemkiégetős és remélem, S@ti rá fog jönni, mit jelent odafent a piros karikába írt jel :).