Volt egyszer egy 1946 és volt egyszer egy Amerikai Egyesült Államok. Volt ennek az Államoknak egy gigantikus szerve, amit úgy neveztek, hogy Hadügyminisztérium, amely igazi szervnek megfelelően viselkedett: azt tett, amit akart, segge alól sosem fogytak el a pénzeszsákok, buktak rá az európai külügyes titkárnők és sokat kirándult a világban. Egy nap úgy döntött, hogy ő, mint szerv, baromira unatkozik, ennek megoldására pedig elrendelte, hogy készítsenek olyan gépezetet, amely lehetővé teszi, hogy sok szabadidővel rendelkező hülyegyerekek komolyabb nehézségek nélkül tudják a világot mindennapi baromságaikkal rongálni, ezzel rengeteg potenciális felkelőt, lázadót vagy kormányellenes érzületű polgárt határozatlan ideig a képernyők elé szegezve, nem beszélve arról a hatalmas néptömegről, amely addig boldog, amíg van mit olvasnia a háta mögött álló vadásztársát célzás nélkül is remekül eltaláló Cheney alelnökről.

Térjünk rá a mai napon esedékes hétfőre. Kezdődött egy hamar unalomba fúló Algoritmuselmélet előadással, majd folytatódott volna egy valamivel frissítőbbnek ható Fejezetek a geometriából előadással Bácsó tanár úrral, aki azonban az ajtón szereplő hirdetmény szerint betegség miatt nem tart ma órát. Sírnak a vektorterek és az ortonormált bázisok, az Euklideszi térről nem is beszélve. Óra helyett leginkább az IszK felé vettük az irányt, és a mondat eleje azért annyira körülményeskedő, mert ezen a hétfő délelőttön egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy valóban arra megyek, amerre éppen megyek, ami így húsz és fél év után kissé furcsa tapasztalás, elárul a világ, satöbbi.

Végül csak eljutottunk az ISzK-ba, ahol programozási tippek csereberéjébe hajló mondatok elhangoztatásával múlatván az időt, helyet is találtam magamnak, és így láttam az egypontkilencvenegyet meg a régi már nem tetszik-et, nameg beszélgettem WarPriesttel, aki kivételesen nem két géppel és egy oszloppal arrébb ténykedett, illetve Flashbackkel is, akivel hamarosan megkötjük a licencszerződést egy igen-igen sötét ügy kapcsán :). És kaptok egy esélyt, hogy kitaláljátok, kiről fog szólni a legújabb, hamarosan elkészülő *facts oldal. Annyit elárulok, hogy már szerepelt a blogban az illető.

Most pedig tartóstesztet fogok végezni. Jelen bejegyzés megírása közben háromszor kellett ki- és bejelentkeznem, tetszőleges idő elteltével ugyanis az előző este hosszas munka árán megvalósított bbInterface-es Winamp kezelőpult folyton kiakasztotta az egész bbLeant, azaz se ablakváltás, se bezárás, csak a logoff... Tehát most kipróbáltam, hogy a plugint kikapcsolva is előjön-é a hiba. Nos, nem jött elő. Plugin vissza, kritikusnak tűnő elem eltávolítása a pultról. Ha esetleg nem hallotok felőlem egy ideig, akkor tu...

A dátum mellett látható időpontoz képest egy órával később van, ez a szemét plugin még mindig él, és biztosan nem fog hibázni, mert tudja, hogy én tudom, hogy ő tudja, hogy figyelem. Pedig mindent megteszek azért, hogy kiakadjon, csak ezért, és tényleg csak ezért rajzoltam át az Orange alphát sötét hátterűre, semmi másért, pedig attól a szép kékes színtől (#8aaad9, ha valakit érdekel...) igencsak kirázott néha a hideg.

Úgy bírom ezt az időjárást, de komolyan... Hétköznap vagy a hó esett, vagy az eső, hétvégén meg teljesen tavasz van. A tévében nagy sajnálkozva beszélnek arról, hogy idén késik a szokásos influenzajárvány - az embereknél, ugye -, ezért felkeresték az összes orvosi rendelőt, hogy megmutassák, mennyire nem influenzás senki. Persze elég nehéz a semmiről műsort készíteni, a semmivel, mint olyannal kizárólag a fizikusok foglalkoznak, de ők nem csinálnak róla műsort. Pedig volna rá igény, másfél óráig mutatnák az üres képernyőt főműsoridőben és mindenki azt képzelne bele, amit akar.

Mindenkinek volna egy elmélete. Aki látta a ma esti Heti hetesben Hajós Andrást, az tudja, miért mondom ezt. Váncsa bácsin meg össze kell tennie magát az embernek, amikor olyanokat mond, hogy [lefordíthatatlan szójáték]. Na jó, nem mondott ilyet, de ez a múltkor is tetszett, gondoltam most sem árthat. Erre egyébként még visszatérek a bejegyzés valamely később megírt mondatában, amiről még nem tudom most, hogy pontosan hol lesz, no de nem jósda ez, hanem bordé... ööö, blog.

A szombati blog felkerülése után rövid ideig egy apróbb és egy nagyobb anomália is felfedezhető volt errefelé, amelyet ofkoz elég hamar kijavítottam, ebből következik, hogy aki azt az apró, tőlem piszok gonosz ellenbloggerek által ellopott, ráadásul gyári hibás bejegyzést látta, netán el is mentette magának, nos, az egyrészt megszívta, mert soha nem tudja meg már, hogy David Lynch igenis rendezett filmsorozatot, igaz nem kettőt, csak egyet, és az sem volt olyan dzsungeles-lezuhanós-többiekes, mint a Lost, vagyis hát lehetett olyan is éppen, én ugyebár nem tudom, hogy milyen a Twin Peaks, mert mindent még én sem tudhatok - sok mindent meg még annyira sem tudhatok -; másrészt meg rosszul járt, hiszen meglátta a blog történetének szám szerint pontosan a tizenharmadik kikerült hejessírássí híbályátt, amely nyilvánvalóan nem megengedhető számarány egy ilyen nagy népszerűségű és ilyen magas színvonalú webnaplóban. És most visszamegy a bekezdés elejére, végigolvassa, majd észreveszi, hogy az egészet elintéztem egyetlen mondatban.

De most kanyarodjunk vissza Wirth-hez, aki ugyebár olyat mondott, hogy [lefordíthatatlan szójáték]. Egészen pontosan így hangzik a történet: "Egyszer Niklaus Wirth-et, a Pascal megalkotóját megkérdezték, hogy hívják, amire azt válaszolta, hogy hívhatják név szerint "Virt"-nek, és érték szerint "Worth"-nek. (Lefordíthatatlan szójáték, a worth értéket is jelent.) Adódik, hogy Niklaus Wirth hátulgombolós, az igazi programozó csak egyféle paraméterátadási módot használ, mégpedig a cím szerintit..." Remélem érthető volt. Nem? Nem!? Remek! Nagyszerű! Csodás! Átírni! *puff*

Tegnap este felhívtam S@ti figyelmét arra, mekkora zseniális lépés az RTL Klubtól, hogy ebben a gyönyörű időszakban, amikor is a televízióban, rádióban, utcán minden ötödik szó az, hogy madárinfluenza, előszednek valahonnan egy kétrészes, egész estés, madárinfluenzáról szóló akcióthrillert. Tovább folytatván a gondolatmenetet, a leghelyesebb az volna, ha az ország összes kultúrházában elkezdenék játszani Csajkovszkij A hattyú halála című művét azzal a megkötéssel, hogy a hattyú nem madárinfluenza miatt hal meg a darabban. Esetleg a Barátok köztben is történhetnének ilyen jellegű események, például Magdi néni a piacon durva olcsón vesz szárnyasokat, de főzéskor észreveszi, hogy a csirkék tüsszögnek és mégsenem főzi meg őket.

Szakértőnk kampányfilmeket vizsgált. Az egyik azt mondja: ha ránk szavazol, kapsz egy csokit. A másik azt mondja: ha minket választasz, nem vesszük el a csokidat. Mi ilyeneket nem mondunk. Azt sem tudjuk, szereted-e a csokit. Mi azt ígérjük, ami biztosan teljesül: akár szereted a csokit, akár nem, bekaphatod.

Most pedig előadom azokat az elképzelt befejezéseket, amiket a Lost című fantasztikus sorozathoz elképzeltem a negyedik szezon végére. Merthogy az első szezonnal is csak annyi a baj, hogy az utolsó négy részben szinte semmi nem történt. Semmi nem derült ki. Ilyen szinten még David Lynch sem volna képes húzni az eseményeket, talán ezért nem készít olyan sorozatokat, amiket én láthattam eddig, ebben meg sehol nincsen kapuccinót kiköpő öltönyös tata, ugyebár. Még nincs. De most jöjjenek a végkifejletek:

(1) Csomó fura dolog van a szigeten, a túlélők egyre jobban félnek attól, ami rájuk vár odakint, ezért életük végéig ott maradnak, miközben a sziget közepén lévő bazinagy hegy túloldalán egy komplett amerikai katonai bázis fekszik légi és vízi összeköttetéssel.

(2) Minden túlélő rászokik a lezuhant kisrepülőben talált kábítószerre, érdekcsoportok alakulnak ki közöttük, ezek ellentétei miatt véres harcban utolsó szálig elhullanak, egyedül Locke marad életben, mert ő ismét mozgásképtelenné lesz, de épít magának egy kalyibát és abból lő magának élelmet.

(3) A szigetet szökőár sújtja, ezért minden túlélő felszáll a Fekete sziklára és azzal indulnak útnak. Lapzártáig nincsen róluk hír.

(4) Tök mindegy, mi történik a szigeten, mert az egész történet csak valaki olyannak az álma, aki évekig fekszik kómában, majd magához tér és forgatókönyvíró lesz belőle, álmából pedig filmsorozatot készít.

(5) Tök mindegy, mi történik a szigeten, mert Charlie-nak a repülőgép mosdójában sikerül bekábítani magát és Los Angelesig képzelődik a szertől.

(6) A hatodik szezon végén még mindig nem tudni, mi a fene ez a sziget, miért vannak rajta jegesmedvék, honnan jöttek a motorcsónakos matrózok, milyen betegség miatt haltak meg a francia kutatók és kik a többiek, viszont elfogyott a sorozatra szánt pénz, ezért az utolsó epizód végén egy szép nagy felirat közli a nézővel, hogy to be continued...

Kalkulus 2 előadás. Úgy kezdődik, hogy a jelen lévő ötössel vizsgázó nyomorultak közül az egyiket kihívja a táblához és megcsináltatja vele a kérdéses múltkori problémát. Most mondhatnám, hogy fene megette, minek foglalkoztam én is ezzel éjfélig előző este, de nem mondom, mert annyi értelme volt, hogy okosan tudtam bólogatni a lépések láttán. Mint aki érti, sőt, tudja is. Szegény kihívottnak is az volt a legnagyobb gondja, hogy egy-egy lépés felírása után merre keresse a tanárt. Aztán persze meg lett magyarázva az egész Riemann-integrálhatóság, láttunk szép egy számot, amely kettő és láttuk, hogy ez megint nem lesz egyszerű. Az előadás egy pontján pedig kis híján elhaláloztam, és ez nem az a pont volt, amikor nem tudtam csöndben kinyitni a kólásüveget, hanem az, amikor Daróczy tanár úr olyannyira belelendült az egyik összefüggés magyarázatába, hogy jobb kezének mutatóujját az ég felé nyújtva mutogatott. Ez ugyanis a fehér kesztyűtől eltekintve teljesen egyező mozdulatsor volt a saját, illetve a bátyja orrában magnóval szereplő frakkos úriember kézmozdulataival, amely ugyebár visszatérő eleme a Repülő cirkusznak. Azt meg biztosan nem tudtátok, hogy a görög betűk mellett a matematikában a gót ábécé betűit is alkalmazták - nem a vizigótok betűit, azok ugyanis voltak annyira pénzorientáltak, hogy holmi hun vezér tévéműsorában is elvállalták egy leigázott nép szerepét, aztán nézzük meg, hol vannak ők ma -, és hogy a kszí az a görög betű, amelyről soha nem fog kiderülni, hogyan is írják.

Óra után megint az AtomKI felé vettem az irányt. A portás előre bólint, igen, itt van, csak nem itt, hanem a másik épületben. Elhúzom a belemet oda - közben szakad az eső -, a portás szotyolázik, telefonál és közben velem is beszél. Mondja, hogy nem veszi fel a telefont a tanár, menjek fel az emeletre és keressem meg. Bazeg, először vagyok ebben az épületben, mankóként a kabátomról lecsöpögő esőcseppeket kívántam felhasználni, hátha eltévedek és akkor a víz után megyek. A tartózkodás vélhető helyéül megjelölt folyosón egy árva lélek sem tartózkodott, végül egy félreeső kis konyhában két humanoidszerű lény is mozgott, egyikük megmutatta, hol találom majd meg Egrit, merthogy most éppen nincs még ott, de biztos ott lesz hamarosan. Nevezett helyiségbe beterelve azt mondta, üljek le nyugodtan, satöbbi, én meg leültem. Ami tény, hogy túlságosan megbíznak az emberekben az itteniek, ugyanis abból az egy szobából három laptopot, két mobiltelefont és egy PDA-t tudtam volna elhozni, ezek mind az asztalokra téve hevertek szanaszét. No mindegy, megérkezett Egri, beírta a jegyet, meg megkérdezett, hogy miért csak most jövök, gondoltam marha vicces, mintha nem két hete keresgélném naponta őkelmét, különben meg csak mosolyogtam, mint egy tegnap született gyerek.

Lássuk csak... Az eső továbbra is esik. Minden jegyet beírattam az indexbe. Talán ideje volna beiratkozni. Villamosmegálló, felszállás, elindulás, hirtelen és nagy fékezés, erre a mellettem kapaszkodó mama több G-s gyorsulással zuhan nekem. A karom reccsen egyet, a mama összeszedi magát, feltápászkodik, összekapkodja a szétgurult cókmókját, aztán rám néz és megkérdezi, hogy nem ütött-e meg engem... Ennyiv erővel akár meg is verhetett volna, gondolom magamban, de azért erőt veszek magamon, és egy magabiztos félmondattal biztosítom afelől, hogy semmi bajom nem esett, ezután odaadom neki azt a két darab akciós árú varrótűt is, amelyeket a bordáim közül húzok ki.

TO. Ez a két betű sok dolgot jelenthet, például Toilet outside, Team Omega, Takarodj Oda. Ja, meg a Tanulmányi osztálynak is ez a rövid neve. Beiratkozás. Adategyeztetés, iratkozási lap nyomtatása. A nyomtatónál négyen várunk a lapunkra, három lány és én. Kijön a papír, illetékes elvtárs elveszi, felolvassa a nevet - az enyémet -, és néz ránk, hogy kié lehet. Mondom, TO. A másik irodánál - ahová az egész cuccal át kell fáradni - kilométeres sor, már ott állok egy ideje, amikor valaki megkérdez, hogy honnan szereztem olyan papírt, ami a kezemben van. Mondom neki, hogy amott azt kell mondani, hogy beiratkozni szeretnél, ott majd azt mondják neked, hogy állj be a sorba, majd sorra kerülsz, megkapod a papírt, aztán beállsz ebbe a sorba, majd sorra kerülsz. Egyszer.

Dél körül hazaértem, és mosogatás közben érdeklődéssel figyeltem, amint a háztömb és a garázssor közötti területen kialakul egy folyó.

Portást fogok verni, tízezer ököllel. Ezt úgy fogom megvalósítani, hogy nekem van kettő, meg elhívom Chuck Norrist is, aki ugyebár már elszámolt végtelenig, kétszer is, sőt, az evolúció nem más, mint azon fajok listája, amelyeknek Chuck Norris megkegyelmezett, továbbá Chuck Norris sosem tudja, mennyi a pontos idő, mert az idő mindig annyi, amennyinek Chuck Norris akarja. Merthogy Egri ma sem volt bent. Kérdezem a másik portást, aki szövegszerkeszteni tanult éppen két ajtónyitás között, hogy "Tessék mondani, kontrolcé, ilyenkor mi van, kontrolvé ? Körbetelefonál az épületben, kontroliksz, senki nem tud semmit, sifthóm, szerinte nincs is ma órája Egrinek, de ha ráérek, várjam meg. Várok. Másfél óra múlva kiderül, hogy egyáltalán nem fog ma bejönni. $cd . .

Délután négyre tettük át múlt szerdán az Algoritmuselmélet gyakorlatot, ennek megfelelően ma mindenki megjelent négykor, a tanár is, majd azzal a lendülettel közölte, hogy baromira el van fáradva és nem tart gyakorlatot. Ekkor felkerestem Daróczy tanár úr szobáját és beírattam vele a gyakolrati aláírást. Mondta, hogy ettől függetlenül a Kalkulus 2-t komolyan csináljam, mert nem mindig van olyan adventi hangulata, mint múltkor... Múlt héten pénteken Kalkulus 2 előadáson előjött valahogyan egy matematikai probléma, amit Daróczy tanár úr szerint középiskolában tanítottak mindenkinek, a teremben lévők ezt nem tudták tiszta szívvel megerősíteni, én magam például soha a büdös életben nem láttam ilyen jellegű feladatot, és a délután átlapozott összes középiskolai matekkönyvben sem bukkantam rá a témára. A gyakaláíráskor elhangzottak alapján támadt egy félelmem, miszerint ha holnap előadáson valakit ígéretéhez híven kihív a táblához, akkor jó eséllyel engem választ, így hát kénytelen voltam Shadow-t zargatni a bajommal, aki képes volt miattam beszkennelni a könyvét, a lemaradt részeket önnön kézírásával egészítve ki, majd Kalkulus 2 gyakorlat után számomra elérhetővé tenni.

Merthogy közben volt egy jófajta Kalkulus 2 gyakorlatunk is, amely alatt nemegyszer akadt fenn a szemem a feladatok láttán és nem értettem bizonyos elemi lépéseket, amelyek a konkrét szabályokból következnek. Itthon jöttem csak rá, hogy ugyanazzal a szabállyal én azért kaptam más eredményt, mert a szabályokban néhány helyen integráljelet írtam f helyett... A Shadowtól kapott anyagot még az ISzK-ban tanulmányoztuk WarPriesttel, és valóban eléggé késő volt már efféle tudatbővítéshez, úgyhogy keserves mocsárjárás után a megállóhoz érve hazamentünk. Jaj, pedig még akartam szólni valamit az értékmegőrző szekrényről és a pasziánszozó biztonsági bácsiról is...