Hangosblog márpedig azért sem lesz. Meg lehetne valósítani, persze, semmi akadálya, csak teljességgel élvezhetetlen volna, mert fellépnének a kommunikációs zavarok, továbbá a hangosblogban nem látszanának a legújabb dizájnzatok, amiket gyártok, ki kellene utólag sípolni a trágár szavakat, amelyek esetleg negatívan befolyásolhatják a [sípszó] olvasók [sípszó] lelkivilágának fejlődését, amelyre eddig is [sípszó] nagy figyelmet fordítottunk. Jaj [sípszó], elkezdtem királyi többesben írni, fogjatok le.

Nyolc óra tíz perc. Az elővigyázatosságból lenémított telefonra pillantva felfedeztem a kijelzőn egy kis borítékot - "...egy ilyen kis boríték jelzi, ha levelet kaptál..." -, leokézom. Kedvenc pénzintézetünktől jött üzenet, hogy leszek szíves a személyi kölcsönnel kapcsolatos beizetési elmaradásomat két nappal ezelőttig befizetni. Ez nemcsak a szombati határidő miatt érdekes, hanem azért is, mert nekem nincsen ilyen személyi kölcsönöm náluk.

Kilenc óra huszonkettő perc. Újabb boríték a kijelzőn. Ez is onnan ött. Értesítenek, hogy az előző üzenet tévesen került kiküldésre, elnézésemet kérik, valamint engesztelésül kapok 28 forint kamatjóváírást a folyószámlámra. Kezdem őket megkedvelni, legalább következetesek, nem úgy, mint más társaság, ami ma Magyarországon piacvezető a szegfűfelvásárlásban és holmi A6 típusjelzésű NSZK-s alumínium-hulladékok használatában.

Tíz óra negyvenegy perc. Újabb boríték - ezúttal a postaládában. T-Online. Hááááhááááá. Biztos benne van az a három lap, amit tavaly is kaptam. Kibontom. Csak két lap van benne. Az, amelyiken elnézést kérnek a szolgáltatás kiépítetlensége miatt, az nincs benne. A túlbuzgó napistenre mondom: kihagyták belőle! Már csak azt kellene tudni, hogy véletlenül vagy direkt... Á, biztos véletlenül. Optimism takes +9 damage.

Az Anglia - Ecuador meccset nem láttam. Direkt. Délelőtt ugyanis újabb hasznos ismereteket szereztem szűkebb környezetemben, amelynek rövid summázásaként annyit mindenképpen szeretnék közölni veletek, hogy bármennyire barátságosan kuksoljon is a borsó a tálban, attól még a sátántól való, azaz ellenség. Ezt jól jegyezzétek meg, és krízishelyzetben jusson eszetekbe a következő jelmondat: Say no to borsó! És a világ szebb lesz. Kora délután pedig ilyen családi barbekú-parti bonyolódott le jól, amin volt sok finom husi meg hideg italtól deressé váló poharak, viszont nem volt Beckham-féle szabadrúgásgól.

Este hétkor viszont beizzítottam közel húszéves, Nokia gyártmányú televíziós készülékemet - mert a Nokia a mobiltelefonok mellett gyárt vagy gyártott televíziót, monitort, projektort, klímaberendezést, fabútort, papírt, üveget és még autógumit is -, hogy megtekintsem a játék utáni versenyt. Igazából most látszott, hogy a foci mennyire fontos program a tévében, egy egész Kanadai Nagydíj képes ilyenkor szerényen meghúzódni két meccs között, amit meg az utolsó öt körrel műveltek - itt a Híradós megoldásra gondolok -, az különösen idióta dolog volt a szerkesztők részéről. Mert Híradónak lennie kell, el kell mondani a népnek, hogy ma semmi nem történt. Mindegy... Mennyire kreatív ötlet volna, ha a futamot is focis közvetítésben véleményezném...?

A kezdő sípszó elhangzásakor az olasz Giancarlo Fisichella lesen volt, emiatt a hatodik percben rótta meg a bíró. Alonso a mérkőzés elejétől kezdve nagy iramú játékot játszott, a félidőig még úgy-ahogy képes volt felvenni a ritmusát Raikkönen is, a második játékrészben azonban a finn elfáradt, ráadásul az utolsó percben egy apró hibáját kihasználta a leshatáron ólálkodó Michael Schumacher. Még az első félidőben történt egy kisebb összezördülés Rosberg és Montoya között, ami miatt Rosberg kénytelen volt azonnal lemenni a pályáról, Montoyát pedig a félidő előtt hozta le a McLaren, miután egy hevesebb megmozdulás során végighúzta magát a kapufán. Itt amúgy nagyon tetszett az, amit Palik mondott, szerinte ugyanis az, amikor ketten összeütköznek, na az a versenyzés, és "...így kell ezt csinálni...", szerintem meg így kell ezt csinálni, csak az sem baj, ha az ember nem esik ki a második körben... A játékosok sokat panaszkodtak a pályára, rengeteget csúszkáltak, a stadiont kívülről ismerő Villneuve például egy becsúszás után súlyosan megsérült; emiatt néhány percig állt is a játék, a játékosok a bíró mögé felsorakozva szaladgáltak addig körbe-körbe a pályán.

Ugyanez Világi Péter-féle átéléssel előadva: "Alonso. Gól."

Ezután következett a Portugália - Hollandia mérkőzés a legjobb nyolc közé jutásért. A meccsel kapcsolatban vegyesek az érzelmeim, úgyhogy inkább ketté is bontom szakértői értékelésemet. Ha a mérkőzést a játék szempontjából nézem, akkor azt kell mondanom, hogy amikor a játékosok a pályán játszottak, igen hajtós, szép, élvezetes játékot láthattunk, rengeteg helyzettel, szép megoldásokkal, egy fantasztikus Maniche-góllal és a végén szomorú hollandokkal, akik a végére elvesztették a hitüket a sok kihagyott helyzet után. Szeretném megkérni S@tit, hogy nyilatkozzon afelől, hogyan történik az a bizonyos "abszolút ülés", amit Kovács Kálmán említett, hiszen ha "...a holland szurkolók abszolút ülnek...", illetve (isHollandSzurkolo( S@ti )) == 1, akkor S@ti is abszolút ült. További érdekes mondatokból kiderültek olyasmik is, hogy a mérkőzés előtt a labdát darabokra vágják, így a játékosoknak kell azt a pályán összegyűjteni, egyes játékosokat a pályán bizony elnyomnak, ami elég nagy szégyen ahhoz képest, hogy a meccs elején lobogtatják a Say no to racism! feliratú lobogót.

Ha viszont a mérkőzést egészében tekintem, akkor az jön ki, hogy láttunk hetven perc focit és harminc perc pankrációt. A játékvezető még a sokadik sárga lap után is azt gondolta, hogy a lapokkal meg tudja fogni a mérkőzést - hát, valahogy nem jött össze. Négy kiállítás, rengeteg sárga, szegény Léderer alig bírta számolni. Elhiszem, hogy nehéz volt neki, elvégre csücsül ott az asztal melletti hokedlin görnyedezve, fején a mikrofonos fülhallgató, az asztalon egy stúdiótévé és egy keverőpult, aminek a mikrofonszabályzója meg van bütykölve - érzékeli Léderer pupillájának a tágulását, és annak megfelelően tekeri feljebb a hangerőt, most meg ugyancsak sokszor gúvadt ki mindkét szeme -, miközben Kálmán a sarokban ezúttal elfelejt elszundítani. Erre a meccsre tehát nem amiatt fogunk sokáig emlékezni, hogy Van Persie egy csellel két védőt ültetett seggre, hogy Robbent Léderer egy ízben Robbannak mondta, hogy vitatható döntés eredményeképpen Van Nistelrooij nem játszott a mérkőzésnek azon szakaszában sem, amikor még a játékról szólt; sokkal jobban hangzik majd, hogy ez volt eddig a legdurvább találkozó, amelyről a portugálok hőskölteményt fognak írni sárga és piros lapokra...

No meg arra is érdemes emlékezni, hogy Bozsik Péter jól megmagyarázta a hollandok vereségének okát azzal, hogy "...nem tudtak fizikálisan kiegyenesedni...", ami, valljuk meg, olyan szép szóvirág, hogy védeni kell. Rémálom az Elme utcában.

(Nagy titkokra derül fény ebben a zárójeles részben: bevallom ugyanis, hogy ezt a bejegyzést holnapután írom, azaz majdnem két nappal azután, ahogy mindezek megtörténtek, és az a szomorú, hogy semmivel sem lettek tompábbak azok az érzések azalatt a majdnem két nap alatt. Kísérleti jelleggel megpróbálkozom reprodukálni a mai napot pontosan olyan stílusban és gondolatvezetéssel, ahogyan egy átlagos sportműsort az RTL Klub képernyőre varázsol a mi szórakoztatásunkért. Bizonyos helyeken előfordulnak szögletes zárójelek közötti, nemritkán súlyos trágárságba süllyedő megnyilvánulások, ezeket tessék úgy felfogni, mint a sportkedvelő tévénéző kimondott vagy kimondatlan gondolatai az adott pillanatban. Vége a mosóporreklámnak, kezdődjék a műsor.)

GyB: - Köszöntöm Önöket, hamarosan kezdődik a négyszázhatvankettedik bejegyzés, de előbb jöjjön a játékunk! [’nyátok!]

Ma kérdésünk: hányadik bejegyzés következik hamarosan? V1: 42, V2: 462, V3: nem tudom. A helyes válasz beküldői között kisorsolunk egy pár Kraszna sportcipőt, egy féléves Önkormányzati Választási Hírmondó előfizetést, illetve egy szerencsés játékosunk részt vehet egy egyhetes, all-inkluzív, intenzív beszédtechnika-tanfolyamon Palik Lászlóval és Czollner Gyulával a Campona liftjében.

GyB: - Köszöntöm szakértőinket a stúdióban. Mit gondoltok a mai bejegyzésről? Mire számíthatunk?
SzR: - Köszöntöm a nézőket! Én úgy gondolom, hogy ma kifejezetten jól fogunk szórakozni, a felvezetésben már láthattuk, hogy elég kifordított helyzetből indul a bejegyzés, úgyhogy jósolgatni teljesen felesleges. Az a versenyző fog győzni, aki a leggyorsabb. [...]
WG: - Annyival egészíteném ki Robi véleményét, hogy nekünk szakértőknek is elég nehéz a helyzetünk, mert egész műsor alatt úgy kell tennünk, mintha mi sem láttuk volna élőben az időmérő edzést, pedig igen, és így nehéz lesz nem elszólni magunkat Alonso első helyével kapcsolatban...
GyB: - Köszönjük szépen, játsszunk mégegyet! [Szoruljon rád a gyászmaszk...]

Az idióta játék és a teljesen információmentes pályabemutató "rovat" után - melyből leginkább az derült ki, hogy a kedves riporterkolléga két mondatnyi böfögését a Sétáló Jancsi cég szponzorálta, és a versenyzők valami kanyargós aszfaltcsíkon fognak menni, ami egyébként abszolút aszfaltszínű - végül elkezdődik a Kanadai Nagydíj időmérője. Az Argentína - Mexikó mérkőzés után, ami ugyebár kilencven helyett százhúsz perces volt, így különösen értékeltem az időhúzásnak ezt a fajta erőltetését. Ráadásul én éppen most, nyáron próbálom normalizálni a napjaim beosztását, azaz próbálok reggel nem kilenctájt felkelni és este nem félkettő tájékán lefeküdni - na, ez most ugrott. Czollner magyaráz egyedül, máskor oly fülbántó artikulálása érdekes módon álmosítólag hat rám, és egy idő után úgy döntök, hogy hagyom a francba az időmérőt, inkább alszok. Ezzel lemaradok a játékról, az összegzésről és úgy általában minden olyanról, ami miatt érdemes nézni egy időmérőt.

Legalább a "focivébén" jó meccsek voltak. Nyertek a németek, ugyebár Podolsky a tizenkettedik perc környékén berúgta a másodikat, Nfol a tizennegyedik percben kapcsolódott be a közvetítésbe... Világi Péternek meg tessék megmondani végre, hogy Thierry Henry nevét "anri"-nak ejtik a világon mindenütt, nem pedig "aundri"-nak, ahogy ő próbálta a franciák meccse közben.

De ha a közvetítés végére felébrednék, akkor biztosan azt hallanám a szakértőktől - merthogy Szabó Róbert eddig csak az Autó-Motor és az Auto Bild főszerkesztője volt, mostantól már F1-szakértő, csak akkor nem tudom, hogy Lapaj micsoda... -, tehát azt halanám, hogy "...igen, az eredmény az lett, amire mi is számítottunk...".

Most kaptuk a hírt, hogy egy nézőnk súlyos belső sérüléseket szenvedett, amikor műsorunk alatt érzelmi okoből kifolyólag a kardjába dőlt. A részleteket a Híradó után a Fókuszből tudhatják meg.

Azért az E3-nak is megvannak a maga szépségei. Folytatván a tegnapi, kissé unalmas gondolatmenetet, leírom, mik ragadtak meg bennem mindabból, ami a kiállításon megmutatkozott.

Hardverfronton természetesen rettentően nyomultak a konzolok: az Xbox360 már tavaly bemutatkozott, idén pedig a gép tudását sokkal jobban kihasználó termékeket hype-olták a gyártók. A PlayStation3-ról csak most derült ki, hogy merre hány méter, ennélfogva a rá készüő játékok igen kezdetleges állapotban voltak (a Gran Turismo HD és az új Metal Gear azért így is meseszép), a Nintendo meg más utat választott, és a lövöldözős-berosálós-agyeldobós játékok helyett az új kontrollerük mozgásérzékelőjét kihasználó, komoly valós mozgást kívánó cuccokat mutatott be. Minket jelen esetben mindezek nem érdekelnek, nézegetni mind jó, másra nem. Sokkal érdekesebb számunkra az Ageia PhysX csip, amitől egyfajta forradalmat várnak az okosok.

Erről a PCI-foglalatú kártyán ülő lapkáról már akkor adtunk hírt, amikor még a Gameronline nem ott tartott, ahol most tart, és már akkor is az volt a lényege, hogy ez egy dedikált áramkör, amely különösen jeleskedik matematikai számításokban, amennyiben azok bonyolult fizikai egyenletek megoldását adják. Vagyis, ezzel a kártyával a gépben a processzor válláról újabb terheket lehet leakasztani, így szegény CPU pöröghet vígan az MI számítása érdekében (sic!). Ezen extra dolgok kihasználásához tehát csak a PhysX csipre és egy erre felkészített játékra van szükség - na ilyenből már létezik is úgy kettő és fél. A többinél a különbség alig észrevehető. A csip képességeinek demonstrálására készült el a Cellfactor nevű, egyelőre minden jellemzőjében rejtélyes FPS-szerűség, amelynek kipróbálható a demója (inkább játszható techdemó). A környezet az eddigieknél sokkal kevésbé statikus, és ami mozog, az mind valós időben, valósághűen teszi ezt. Összepakolt hordók közé dobott gránáttal bizony minden repül szanaszét, a hordók rongálják a többi tárgyat, hidak szakadnak le, lyukadnak ki és hullanak darabokra. Persze ennek a csipnek is akkor lesz értelme, ha rákerül a videokártyákra - bár kérdéses, hogy a már így is elég bonyolult felépítésű GPU-k mellé hogy fér majd a NYÁK-ra, meg hogy mennyivel növeli meg a kártyák árát. Most ugyanis a PhysX kártya kemény hatvan rugó... és nem kapható.

A három nagy világháborús FPS-téma is folytatást kap valamikor, nekem a Brothers in Arms - Hell’s Highway, a Call of Duty 3 és a Medal of Honor - Airborne trailerei közül a BiA-é tetszett leginkább. A másik kettőnél a látvány valahogy... szóval nem tudom eldönteni, hogy amit láttam, az renderelt animáció, vagy játék közbeni, realtime esemény. Ahhoz túl szépek, hogy elhiggyem: az asztal alatti gép most számolja őket, illetve nem hinném azt sem, hogy pont akkor nézünk oldalra, amikor arról becsapódik egy lövedék és majdnem eltalál. A BiA videója viszont egészen valódinak tűnt, arról bármikor elhiszem, hogy elindítom és ezt látom. Nagyon sokat hozzátesz a hangulathoz, hogy karakterünk a társait igazi kézjelekkel utasítja, ők pedig ugyanígy jeleznek vissza. Nomeg megjelentek a civilek, ami nem hátrány egy ilyenfajta játék esetében. A zsáner kedvelői mindenesetre nem fognak rosszul járni egyikkel sem, mert bár mindhárom ugyanazt próbálja bemutatni, teljesen másképpen teszik.

A Quantic Dream nevű fejlesztőcsapat nem következő játékát vitte ki az E3-ra, hanem az alapjául szolgáló technológiát. Készítettek ugyanis egy videót a Heavy Rainben használatos motorral, amiben egy lány ül le a szereplőválogatás kamerája elé, és előadja jelenetét. Döbbenetesen részletes az egész környezet, ráadásul a lány animációja valami elképesztő. Az arcán minden izom rezdül, hullámzanak a szempillái, mindezt übereli az a pillanat, amikor a szeméből kicsodrul a könny. Látni kell, nincs mese. Heavy Rain, mondom...

Sajnos nem derült ki semmi új az Alan Wake-ről és a GTA következő részéről, PC-re továbbra sem akar senki Forma-1 szimulátort készíteni, viszont valószínűleg lesz PC-re is Test Drive Unlimited (autós-motoros móka belső, műszerfalas nézettel!) és biztosan lesz Need for Speed Carbon még zsebszámológépre is (címe alapján ebben a részben bányagépekkel fogunk rongyoni két műszak között, tudniillik bánya -> szén -> szénszál -> karbon; egy homlokrakodó-drift azért nevelne).

A következő világbajnokság négy év múlva lesz. - Urbán Flórián

A fű pedig zöld.

Valamikor május közepén rendezték meg az idei Electronic Entertainment Expót Los Angelesben, ahol elvileg bemutatkoztak azok a játékok, amikkel idén, jövőre és a Duke Nukem Forever esetén minden következő évben játszani fognak mindazok, akiknek erre ideje, kedve és pénze lesz. Az utolsó kritérium furcsának tűnhet, majd elmagyarázom, hogy került oda.

De kezdjük valami mással. Ha elolvasol egy játékokkal kapcsolatos cikket, vagy kettőt, netán hármat: melyik az a szó, amelyik a leggyakrabban bukkan fel?

A nextgen az.

A nextgen az egy tök jó műszó, mert mindenre rá lehet húzni, hogy nextgen, ha ma még semmi nincs belőle készen. Nekem viszont púp nő a hátam közepére attól, hogy ma már minden nextgen. Itt van ez a játék, sirályvakítóan néz ki, az ellenséges katonák megvernek téged sakkban is, ha kell, majd nextgenre jön. Nextgen gépre, nextgen videokártyára. És nextgen játékosoknak.

A vizuális teljesítményért folyó örök arc úgy látszik, átlépett egy határt. A fejlesztés annyira felgyorsult, hogy mire itthon hozzá lehet jutni egy jelenkori csúcskártyához, már majdnem készen van a következő generációs kártya, ami persze szebb, jobb, csöndesebb a hűtése, megy SLI-ben vagy Crossfire-ban és ilyen meg olyan gémeket lehet rajtuk tolni HD felbontásban, hogy a mostani csúcsgépen tolható gémek ahhoz képest csak gólyák. És a sok lúzer megy, megveszi, a játékot két nap alatt kivégzi, örül a feje akkor is, ha maga a játék szép, de amúgy ultrasz*r, aztán felmegy netre, megnézi, hogy van-e újabb csúcskártya újabb gémekhez.

Nem volna ezzel baj, ha más területen is történne iyen mértékű fejlesztés. Pár évvel ezelőtt minden értelmes szaklap arról ábrándozott, hogy majd lesznek szép erős processzorok és azokkal milyen hejdejó módon lesz megvalósítva a fejlett mesterséges intelligencia, meg sokkal többet nyújtanak majd a játékprogramok, mindennek a feltétele a puszta, nyers erő, ami a hardverből kipréselhető. Nézzünk már körül, hogy hol tartanak a játékok ehhez képest... Évente megjelenik tíznél kevesebb olyan program, ami valóban élvezetes, ami valóban képes szórakoztatni a játékost - a többi hígf*s. De valahol mindenképpen bűzlik. A játékosokat meg valamiért nem zavarja, hogy jó drágán vett, fejlettnek látszó hardveren játszhat kevésbé jól sikerült játékokkal.

Itt vagyok például én, a passzív hűtésű Radeon 9600-ammal. Ez a kártya valamikor négy éve jelent meg a piacon, akkor ugyebár majdnem egy hónapig erősnek számított, a Radeon 9800 megjelenéséig. Elvileg tudja az összes DirectX 9.0-ás dolgot, az azóta behozott shaderes dolgokat viszont nem ismeri. Ez épp elég információ ahhoz, hogy elmondhassuk: ez a kártya a mostani játékok közepesnél jobb beállításokkal történő játszásához elégtelen teljesítményű. Mert ma a közepesnél jobb beállítások nem azt jelentik, hogy az FSAA-t csontig tekerjük, hanem azt, hogy a felbontást is jól felhúzzuk. Én mégis játszom újabb játékokkal, igaz, a felbontás leginkább 800*600 vagy 1024*768, de a monitorom amúgy sem szereti az ennél magasabbakat, valamint nekem a grafika másodlagos a folyamatos játékement és a játék által felém rúgott hangulatlabdacs mellett. Half-Life 2, F.E.A.R., Condemned, Hitman 4 demó: a teljesítményben úgy 5-10 százalék a veszteség, ebben a sorrendben. A Deus Ex 2-t megjelenésekor kifejezetten gépigényes programnak tartották, a Radeon 9600 akkor sem volt már az élmezőnyben. Mégis viszi 1024-ben, és a gammán kívül már nem tudok mást feljebb csavarni.

Az avulás tehát korántsem olyan mértékű, mint azt egyesek gondolják, ugyanakkor dícséret illeti az összes olyan fejlesztőt, aki nem rest megoldani a programja nagyfokú skálázhatóságát.

Ma itt volt a Bush. A kisebbik. Mondjuk Laci meg Feriék nem jól csinálták: azzal kellett volna kedzeni, még a reptéren, hogy "Na Dzsordzsi, vízum-e lesz?". ő azt mondta volna, hogy "Hát izé, you know, ez sok mindentől függ...", és akkor lehetett volna közölni vele, hogy mehet hazafele nagy iramban. Nem még porcelán teáskészlet meg csizma ajándékba...