Az év első napjára jellemző létezési és interakciós sík kapcsán…

Szóval van ez, hogy a január elseje folyamán valamikor bekövetkező feleszmélés okozta sokkot előbb-utóbb felváltja egy – jobb esetben belső, rosszabb esetben külső – késztetés olyan cselekményekre, melyekre ezidőtájt gondolni is horror: felkelés, beágyazás, felöltözés, reggeli kisrutin (akkor is, ha már dél van), hajnali romok elrejtése vagy műemlékké nyilváníttatása.

Mindez nem azért, mert amúgy ez a dolgok rendje és amúgy nem éreznénk jól magunkat ilyen kuplerájban. Az egész mögött egyetlen súlyos kérdés áll, úgy hangzik: ÚRISTEN, MI LESZ, HA IDEJÖN VALAKI?!

Melyre a válasz természetesen az, hogy az égvilágon semmi.

A kedves vendég ugyanis eleve azért jött el otthonról, mert a körülmények és a kedv nála is ugyanez és ugyanennyi, de ha nincs otthon, akkor egyrészt nem kell EZT néznie, másrészt nem kell attól tartania, hogy ÚRISTEN, MI LESZ, HA ODAMEGY VALAKI, harmadrészt pedig ha ÚRISTEN, MÉGIS ODAMENNE VALAKI, még mindig remek kifogás, hogy bocs a rendetlenségért, tudod alig voltunk még idén itthon.

A fenti gondolatmenet természetesen csupán a képzelet szüleménye és egyáltalán nem alapul valós, megtörtént eseteken, továbbá ezt a disclaimert önszántamból vagyok kénytelen itt elhelyezni.

A legutóbbi Keddie Irvine-ban azt ígértem, hogy ebben a részben a Hungaroring történetének legemlékezetesebb felvétele kerül sorra és hogy ez a felvétel minden bizonnyal nem az, amelyikre gondoltok.

(Persze írnom illene M. Schumacher súlyos síbalesetéről, de egyelőre csak annyi jutott eszembe, hogy az orvosok valószínűleg többet tudnának mondani az állapotáról meg az esélyeiről, ha nem kellene napjában háromszor újra és újra azzal kitömniük a sajtót, hogy egyelőre semmi többet nem tudnak mondani az állapotáról és az esélyeiről.)

Mogyoród adott a sportnak néhány szép pillanatot (ezen felhorkantottam, rohadt későn lehet), így fejből például a 2006-os futam jut eszembe (az első esős magyar verseny, Button és az újkori gyári Honda csapat első – és asszem egyetlen – győzelme, Raikkönen és Liuzzi ütközése, Kubica bemutatkozása, pontszerzése és utólagos kizárása), vagy 2007, amikor Alonso és Hamilton között kitört a belháború, miután az időmérőn oda-vissza szívatták egymást, aztán 1997 és a teljesen versenyképtelen Arrows-szal induló, teljesen esélytelen Damon Hill kis híján győzelmet érő váratlan fellángolása és az ország Lászlójának szállóigévé vált ordése (ordítva feltett kérdése, SIC!?), régről Mansell és a keréknemrögzítő anya, na meg persze Massa és a rugó szerencsétlen esete.

A mi igazi hősünk azonban nem ezen sztorik szereplői közül kerül ki. A mi igazi hősünk neve Taki Inoue. (A képen ő az, aki feltűnően furcsa.)

Taki a korszak összes japán pilótájához hasonlóan úgy került az F1-be, hogy valamelyik odahaza futó kisebb sorozatban nem ő volt a legügyetlenebb kezű, illetve élvezte bizonyos japán vállalatok pénzügyi támogatását, mindez pedig arra volt elég, hogy az 1994-es Japán Nagydíj után 1995-ben az egész szezont végigülhesse a Footwork Hart csapatnál és minden pályáról gyűjthessen valami bukótéri csecsebecsét (főleg sódert), majd ’96-ban sehol ne kapjon helyet más, nála több pénzzel kecsegtető japán versenyzők miatt.

Minden valószínűség szerint teljes joggal merült volna feledésbe a neve, ha Taki nem vitte volna véghez az elképzelhetetlent – kétszer is.

Először: a Monacói Nagydíj időmérőjén – némi külső segítséggel – sikerült fejreállnia egy olyan versenyautóban ülve, amelyet éppen kötélen vontattak vissza a boxba. (Belehajtott a rendezők egyik autója.)

Másodszor: néhány héttel később a Hungaroringen elfüstölt alatta a gép, ő kiszállt, látta, hogy lángol is, aztán a fehér embernek szorgalomból és alázatból példát mutatva elüttette magát a segítségére siető beavatkozó járművel:

A videón azért az is látszik, hogy a Taki mellett fickándozó zöld mellényes pályabírót is szelíden megsimítja a kocsi jobb eleje, épphogy csak nem jött össze a 2X COMBO BONUS. Az eset tanulsága tehát az, hogy ha Marlboro reklámtábla közelében tartózkodunk, érdemes résen lennünk, mert bármikor spawnolhat mögötte egy farmotoros, vércsíkos Tatra.

E ponton mindenképpen közbe kell szúrnom, hogy más, kevésbé felkészült szerzők kattintásvadász cikkeinek állításaival ellentétben hősünk versenyzői pályafutását követően sem vezetett soha piros Ladát.

Jövőre jön a turbókorszak, addig is boldog új évet!

Kedves YouTube!

Aktuális kedvenc jelenségem az, hogy bár mindig be vagyok jelentkezve – tehát pontosan tudod, mikor mit néztem meg –, rendszeresen újként (úgy értem, nem megtekintettként) jelölsz olyan videókat, amiket természetesen korábban (tegnapelőtt, múlt héten, két éve) már láttam, és igen, biztosan láttam, hiszen ott vannak az Előzmények listában. Amikre viszont fel vagyok iratkozva, azokat jelentős spéttel teszed elém, ha egyáltalán.

Tudod, alapvetően azért iratkoznak fel emberek csatornákra, mert nem akarják állandóan kikeresgéni a csatorna videóit a rengeteg irreleváns ajánlat közül, MINT AZ ÁLLATOK. Ehhez képest jelen pillanatban az egyik napi frissítésű csatornán ott mosolyog az elmúlt négy nap termése, amik kétségkívül létező dolgok, hiszen valaki elkészítette és feltöltötte őket, meg is nézte őket közel tízezer felhasználó, csak kurvára nem tudom, honnan szereztek tudomást a létezésükről, ha hozzám a feliratkozásom ellenére sem jutottak még el.

Persze tudom, nyilván kitúrták a csatornát ők is, MINT AZ ÁLLATOK, mert ők már végigmentek ezen az úton és rájöttek, hogy minden hiába.

Azért van annyi becsületed, hogy hetente kiküldjed a levelet a csatornáim heti frissítéseiről, just in case, hátha lemaradtam valamelyikről. Mintha nem tudnád.

De legalább benne vannak azok is, amiket már láttam.

Lévén karácsony tájékán nem rendeztek Forma–1-es futamot – bár a most lebegtetett duplapontos szezonzáró ötletéhez képest nem is annyira vad elképzelés egy olyan befutó, ahol a három dobogós közötti végső sorrendet az döntené el, hogy melyiküknek sikerül hamarabb felöltöztetnie egy másfél méteres műfenyőt, természetesen bukósisakban és kesztyűben –, kénytelen voltam az időszak egy másik jellegzetes motívumához köthető képet lelni, szóval tessék, kellemes ünnepeket kívánnak a Nürburgring Nordschleife hátsó egyenesének fenyői és a közöttük Ferrarin robogó John Surtees 1963-ból.

Idén még jövünk egyszer, méghozzá a Hungaroring történelmének legikonikusabb felvételével, amely nem az, amelyikre most gondoltok. Nem tudom, hogy vagytok vele, én már nagyon várom!

Ankh-Morpork a Korongvilág egyik kiemelkedően középszerű városa, melynek vezetője, a Patrícius fáradságos munkával létre tudott hozni egy nagyjából mindenkinek megfelelő, kényes egyensúlyi helyzetet. Például rájött arra, hogy a tolvajokat foglalkozásuk büszke felvállalására és intézményesítésére biztatva azoknak egyre több idejét fogja lekötni a tolvajlás helyett a Tolvajok Céhének belső bürokráciája és a hímzett céhlogók tervezgetése. Királyokkal és tűzokádó sárkányokkal szerencsére nincsen gondja, rég eltűntek mind.

Ugyanakkor az Ében Éj Megvilágosodott Hittestvériségének aktuális gyűlésén a Legfőbb Nagymester megvilágosodott hittestvérségük ellenére megdöbbentően sötét követőit arról győzködi, milyen jót tenne a városnak, ha felbukkanna egy új, erős, igazságos vezető. Valaki a régi királyok vérvonalából, akinek veszettül csillogó kardja van és jogos igényének legjobban mondjuk egy tűzokádó sárkány legyőzésével adhatna hangot. Kár, hogy már egyikből sincs raktáron.

Ugyanakkor egy korántsem csillogó, varázserőtől sajnos tökéletesen mentes, ámde felettébb éles kard egy Murok nevezetű bányász törpe oldalán zörögve éppen Ankh-Morpork felé halad a kietlen országúton. Murok az ankh-i Éjjeli Őrség állományába kíván belépni, mert az Éjjeli Őrségben töltött szolgálat köztudottan remek módja az igazi férfivá válásnak. Útjuk viszonylag eseménytelen; néha ugyan sziklák mögött bújkáló csuklyás alakok ugrálnak elébük, akik rövid tétovázást követően napszaknak megfelelően köszönve eloldalognak, de ez teljesen természetes mindazon magányos törpe utazók esetében, akiknek magassága és vállszélessége egyaránt hat láb.

Ugyanakkor az Éjjeli Őrség szolgálatában régen igazi férfivá érett Kadar kapitány minden idegszálát teljesen lefoglalja az, hogy pocsolyarészegen hever egy út menti árokban.

Ugyanakkor az Egyetem könyvtárosa egy maj emberszabású.

Ha nincsen semmi jó a tévében, vedd a kezedbe ezt a könyvet és… Bob a bácsikád!