Kérem tisztelettel, itt van nekünk ez a motoros balesetmozi, mint ügy. A felvételt a rendőrség elrettentő célzattal hozta nyilvánosságra, a média meg alig győzte elégszer bejátszani, hogy máskor 299–et repesztett a srác, most meg 140–nel ütközött egy másik motorossal, aki rögtön meghalt. Amúgy, ha a rendőrség komolyan elhiszi, hogy most ettől a videótól legalább két Babettás lakótelepi ámokfutó maga alá csinált, akkor ott tényleg nagy baj van. Legnagyobb meglepetésemre nem sikerült összehordaniuk akkora nagy baromságokat semelyik híradóban, már majdnem el is szomorodtam, ám ekkor jött a Tények kedden este és megmentették a lelkemet.

Megkérdeztek ugyanis egy szakértőt a balesetről. Ő azt mondta, hogy a baleset vezetési hiba miatt következett be, mert mindkét motoros késve reagált a vészhelyzetre, illetve, ha a vétlen motoros nem a belső sávban halad a külső helyett (ahogy kellett volna), akkor semmi gond nincsen. A szakértőnk tehát kacsintva szemet húny afelett, hogy a vétkes motoros egy hegyi szerpentinen, nagy forgalomban speedrunt megy. A szakértőnk civilben motorosoknak oktat vezetéstechnikát.

Nem kérdés, hogy minden szubkultúrának megvan a maga zsizsikes részhalmaza. Hogy a motorosoknál ez a részhalmaz lényegében maga a halmaz, az leginkább abból fakad, hogy robogóra és nagymotorra ugyanolyan egyszerű megszerezni a jogosítványt, akinél pedig ott van a papír, az egyből megveheti a legdurvább ezerhármas motort is. (Ugyanez érvényes egyébként az autósokra is, de róluk most ne beszéljünk, mert az M5–ös BMW is leszabályoz 250–nél, muhaha!) Amíg nem lesz kötelező valami komolyabb vezetési tréningen részt venni, addig ugyanígy tele lesz az út száguldozó, szuicid idiótákkal.

Természetesen ezúttal is tisztelet a kivételnek. Én megértem, hogy motorozni jó dolog, autót vezetni is imádok, nyilván motorozni is imádnék; de amikor azzal jönnek, hogy csak úgy csöpög az adrenalin, amikor közúton szórakozunk, akkor mindig az jut eszembe, hogy el lehet menni bungie jumpingolni vagy jegyellenőrök elől menekülni, olcsóbb is és általában nem hal bele senki.

Megírtuk a Programozás vizsgát. Két óra és negyven perc tartalmas szórakozás. Odaút: horror. Hazaút: Karányi.
A térre káromkodni jöttök–e?

(Ákosnak köszönet a korábbi kérdésekért.)

Érdekes, hogy a MotoGP-futamokon nem kell senkinek sem látványosat buknia ahhoz, hogy érdekes és izgalmas legyen egy futam, mert enélkül is izgalmas és érdekes tud lenni az egész. Barcelonában Talmácsi Gábor kis szerencsével másodikként ért célba, ezzel átvette a vezetést a pontversenyben. Jó volt látni a magyar zászlót a pódium felett... Ráadásul az m1 egész nyáron élőben fogja közvetíteni a királykategória futamait is, üdvözlendő húzás ez részükről, csak nem értem, hogy a kettő között zajló 250-es futam helyett miért kell egy húsz évvel ezelőtti Dáridót műsorra tűzni...

Nézzük inkább ezt a Kanadai Nagydíjat! Vártam, hogy magához tér-e a Ferrari (különösen Raikkönen), mert hogy a McLaren nem romlik nagyot, azt előre borítékoltam volna. Szombaton már látszott, hogy ez nem fog menni, Heidfeld harmadik rajthelye pedig ezek után nem volt meglepő. A futam tulajdonképpen egy élvezhetetlen szemét volt, szerintem senki nem kíváncsi különösebben arra, hogyan mennek a hetvenből harminc kört a biztonsági autó mögött libasorban; az pedig, hogy egyes pilótáknak ma ez is komoly gondot jelentett, egyenesen szánalmas. Ha a rendezőknek az volt a célja, hogy népszerűsítsék kicsit az F1-et Kanadában, akkor gratulálok, gyakorlatilag mindent bemutattak, ami egy F1-es futamon történhet, bár a pályán hagyott alkatrészekből két ügyes szerelő szerintem egy komplett versenygépet össze tudott volna rakni és ez talán kicsit durva is volt. Annak különösen örülök, hogy a boxutca nyitogatásáról mindig tájékoztatták a nézőket, ha már egyszer a versenyzőket és a csapatokat nem. Alonso, Rosberg, Massa és Fisichella mesélhetne erről... (A piros lámpa ettől még piros lámpa, a büntetés jogos, csak megint a versenyzőket büntették meg egy rossz és felesleges szabály miatt.) Kubica baleseténél érdekelt volna Bernie Ecclestone úr arckifejezése, amint végiggondolja, hogy vajon tényleg annyira fain ötlet-e az a sok városi versenyhelyszín, amit terveznek a jövőben. (Kubica egyébként agyrázkódással és bokaficammal megúszta.)

Úgy gondolom, hogy Hamilton és Heidfeld a körülményektől függetlenül ugyanígy az élen végeztek volna, rájuk senki nem volt veszélyes. Alonso eléggé esetlegesen ment, Massa a fasorban sem volt, Raikkönen szintén csak a szag után haladt. Az szerintem nyilvánvaló, hogy Wurz azzal a törött hátsó szárnnyal soha nem állhatott volna dobogóra egy normális futamon és Sato sem ért volna célba hatodikként, viszont tény, hogy a szerencse mellett igenis ott tudtak lenni, ahol, közben meg náluk sokkal esélyesebbek elvesztek a tömegben. Azért ilyen futamot sem kérnék minden második hétvégére...

(Palik László valószínűleg soha vissza nem térő lehetőséget hagyott ki a hangszálai elpusztítására azzal, hogy ezen az estén otthon maradt.)

Kettő és négy. Ez a labdarúgó–válogatottunk utolsó két EB–selejtező mérkőzésén bekapott gólok száma. Ez egyben tartalmazza az általuk rúgott gólok számát is, ami ugyebár nincs, nulla, nem kimutatható. A kettőt a görögök, a négyet a norvégok lőtték. Most nem jövök megint azzal, hogy mi lesz így a focival és azt hiszem, felesleges verset írnom róla, mert semmi értelme nincsen. Pointless, meg minden. Hét mérkőzésből ötöt sikerült elveszíteni, és akármennyire szeretné Várhidi Péter, hogy pozitívumokat is lássanak a sajtó munkatársai a csapatban, ha egyszer nincsenek benne pozitívumok. A magyar labdarúgó–válogatottnak egyetlen hátránya van csupán, az, hogy semmi előnye nincsen. Kötelező jelleggel elmondják a vesztes mérkőzések után, hogy most ismét rengeteg tapasztalattal lettek gazdagabbak, ilyenkor nekem tőből kettéhasad a fejem, mert amennyi tapasztalatot az elmúlt tizenöt év vesztes mérkőzései alatt a magyar válogatott szerzett, azzal háromszor ki lehetne pörgetni a Star Wars KotOR–t és a Morrowindet is. Abban viszont biztos vagyok, hogy a folytatólagos botladozásnak haszna is van, igaz nem számunkra, hanem azon környékbeli országok válogatottjai számára, akik szintén nem tartoznak jelenleg a középmezőny elejére. Ők valószínűleg kitűnő stratégiákat tudnak kidolgozni a fejlődésre, mert rajtunk látják, hogy a mi módszereink sz*rt nem érnek, ezért nem is próbálkoznak vele. Értem én, hogy Várhidi Péter megérkezett és azonnal 180 fokos fordulatot akart venni a csapattal, de úgy látszik, vannak ott túlbuzgó egyének, akik miatt ez a fordulat majdnem megduplázódott, és most itt tartunk, ahol, hogy enné meg a franc az egészet.

Húsz Celsius–fok felett nekem gondot jelent a hőmérséklet, ugyanis rettenetesen izzadékony vagyok. Különböző termékek hasztalan kipróbálása után az egyik dezodorgyártó — az, amelyik bizonyít és nem ígérget — termékét is kipróbáltam, hátha, az ugyanis annyira remek, hogy ha befújom magamat vele, akkor egy huzamban keresztülbringázom a negyven fokos Afrikát vagy megmászok egy bitang nagy hegyet és nem lesz nyirkos rajtam a póló. Elvileg. Gondolhatjátok, hogy ennyire extrém igénybevételt azért mégsem vállaltam így vizsgaidőszak kellős közepén, viszont otthonról elsétáltam az egyetemig, meg onnan haza, még a déli nagy meleg előtt, illetve után, és láss csodát, ugyanúgy kiizzadtam magamból minden nedvet, mint máskor. Biztos azért, mert ez nem Afrika, nincsen negyven fok és nem is biciklivel mentem, szóval nem is értem, mit vártam egyáltalán...

Magamban többször megfogadtam, hogy nem fogok a blogban politikával foglalkozni többé, de ezt rendre nem tudom betartani, például most sem. Biztos ismeritek azt az esetet, hogy Pásztón történt egy közlekedési baleset, két sérültet pedig a négybe vágott Koppányhoz hasonlóan körbehurcolt az országban a Medicopter, míg végül Miskolcon — a területileg illetékes kórházban — átvették őket, a legújabb fejlemény pedig az, hogy valószínűleg mindkét sérült súlyos látáskárosodást szenved. Ennek hallatán azonnal megindult a szájkarate, hogy ez kérem mind a hülye reformok miatt van, mert ha Salgótarjánban vagy valamelyik budapesti kórházban ellátják őket, akkor sokkal jobb lenne az állapotuk és ezért most azonnal mondjon le mindenki, aki eddig nem mondott le, mert irgumburgum. Ez a tipikus esete annak, hogy politikát látunk abban is, amiben egyáltalán nincsen politika. Szóval a reform az oka. Csak azt nem tudom, hogy ha az egészségügyi miniszter — aki nem azért miniszter, hogy kétnaponta műhibák miatt magyarázkodjon — meg tudta nézni, hogy Miskolc az illetékes kórház, akkor a mentősök miért nem tudták ezt megnézni? Mert az nyilvánvaló, hogy nem tudták, hogy oda kell menniük, ezért mentek előbb máshová. Diszpécsereket seggberúgni erősen, ügy megoldva. De tovább is mehetünk akár és akkor oda jutunk, hogy a két sérültnek sokkal jobb lenne az állapota, ha 1885–ben Daimler és Benz bácsi nem készíti el az első automobilt, mert akkor nem lett volna mivel balesetet szenvedniük, főleg, ha az úthálózat tervezői oda nem terveztek volna utat annak idején, de akár maga Isten is hibásnak tekinthető, amiért a Földet a világba beleteremtette.

Nem mellesleg azért van eszünk, hogy néha használjuk is, on–demand jelleggel legalább, ha máshogy nem megy, gondolkodjunk el a dolgokon ahelyett, hogy mások véleményét fogadnánk el sajátunkként, mert az sokkal egyszerűbb. Vidám pénteket mindenkinek!

Tudom, hogy nem hiszitek el nekem, de EZT MOST TÉNYLEG NAGYON SAJNÁLOM.

A vonaton pedig igen remek volt az élő Maunika-show. („Én a börtönbe már haza megyek.”) Priceless.