Valahol a vég kezdete előszelének a sugallata (a sugallatának az időjárás-változásra érzékeny fejű ember tarkóján jelentkező ritmikus lüktetésre gondolva jó előre ránk törő kellemetlen érzés s így tovább), amikor egy blog írója már arra sem veszi a fáradságot, hogy a fennállás évfordulóiról tudomást véve pár sort lökjön évente egyszer a szövegdobozba arról, hogy izé.
Mondjuk ebben a csudálatosan elcseszett 2020-ban már egy sima megvagyok is adhat okot örömre, de ha csak a közvéleményre tartozó történéseket veszem sorba, akkor olyanok jönnek elő, mint egy újévi kéthetes, meghűléses dögvész, melynél 14 napon át semmi, de semmi gyógy- és/vagy egyéb szer és praktika nem hozott javulást, csak hogy utána a 15. napon hirtelen minden tünet elmúljon; aztán egy március 17-i, munkahelyen elejtett poén arról, hogy bár maholnap hazaküldenek mindenkit home office-ba, a szekrényünkben lévő tartóstej még le sem fog járni és újra itt leszünk (én a következő nap óta nem jártam bent a cégnél); aztán az az egy augusztus közepi pénteken beadott önkéntelen mozdulat, mellyel egyrészt kivédtem egy elcsúszást, másrészt nagyon csúnyán megrúgtam a Velencei-tó medrét, harmadrészt – bár az utána következő délutáni kerékpáros tókör (33km) és éjszakai hazaút (14km) nem erre engedett következtetni – műtendőre törtem a balabbik bokámat és ebből kifolyólag testközelből ismerhettem meg az ambuláns, az osztályos és a szakrendelői ellátás jelenét, és e sorok írásakor már egy ideje megszabadultam életem első, egyébként összesen hét héten át viselt gipszeitől.
Ezzel együtt szerencsésnek érzem magam, mert a családomban és az ismerőseim, barátaim között sem bukkant még fel a koronavírus, a munkám és a megélhetésem sem került veszélybe – a lábadozásom (haha) is jobban eltelt így, hogy tudtam dolgozni –, aztán a legfontosabb: ennek a sztorinak a folyományaként lassan már egy éve együtt lakom a párommal. Hát nem túl szép tőletek, hogy erről így lemaradtatok csak amiatt, mert én nem írtam meg!
Mindenesetre az Implementáció-függő blog pár nappal ezelőtt óta immáron tizenhat éve íródik (már amikor éppen íródik, ugyebár), ez rohadt hosszú idő. Ennek könyörtelen szemléltetéseképpen: 2004-ben a Scooter a One (Always Hardcore)-t adta ki, 2020-ban meg az FCK 2020-t, szintetizátorozni, dobgépezni, sőt hajszőkíteni lehet a különbséget.
Vigyázzatok magatokra és másokra, legrosszabb esetben találkozunk jövőre ugyanitt, ugyanekkor.