A harmadik belázasodós este utáni harmadik látomásszerű reggel. Látok mindent, csak semmit nem értek. Hét körül a szokásos lépcsőházi mozgolódás még megvan a tudatomban, hogy is ne lenne meg, mikor alig negyed órája lehetett az egész.
Ránézek az órára: kilenc negyven. Káélet.
Mondjuk lehet, hogy nem hajnal háromkor kellene lefeküdni ilyen állapotban.
Megpróbálunk most egy ilyen podkaszt-publikációt, olyan úgysem volt még ezen a blogon, lehet hogy nem is lesz több. Ez viszont most itt van, kicsit valódi hangszeres, kicsit melankolikus, tessék elkapkodni az utolsó szálig. Ha gond van, sikítsatok bele a kommentboxba!
iF_podcast - When the world ends (13:27, ~13 MB, MP3 formátum), letöltés.
Tehát akkor bináris térfelosztó fa. Meg back-face culling.
Lazításképpen elolvasok néhány CES 2008-ról szóló cikket és hírt és összeszámolom bennük, hogy hányszor írták le a szerzők a képátmérő szót valamilyen képmegjelenítő eszköz kapcsán annak ellenére, hogy mindenki jól tudja: egy képernyő méretét a képátlóval tudjuk megadni. Legalábbis egyenlőre.
If Jack Bauer had been a Spartan, the movie would be called "1".
Bennem van a félsz a vizsgák miatt.
Na persze egy vizsga miatt félni teljesen felesleges, elvégre egy vizsgán semmi rossz nem történhet az emberrel. Odamegyünk, megkapjuk a kérdéseket, amire tudjuk a választ, arra válaszolunk, amire nem, azt átlépjük. Gond csak akkor van, ha tíz másodperc alatt elérjük az utolsó kérdést is. Azt nehéz kimagyarázni. Főleg, hogy nincsen megfelelő képességű szóvivőnk, aki politikailag korrekt módon elő tudná adni a tényállást.
Ismereteim hiánya súlyosan felülreprezentált.
Nem kalkulált információ-éhség ütötte fel a fejét.
Vagy hasonló. Félév elején úgy indultam, hogy van a Programozás 2 és van a többi tárgy, a többi tárgy prioritása kétszámjegyű. Vizsgáknál is elsőbbséget élvez. Majdnem tiszta lelkiismerettel tanulok rá sokkal többet, mint az összes többire együttvéve. Ezen a héten a többi vizsgák vannak soron, az előbb leírtak miatt van bennem némi félsz. Mert vizsgára menni nulla közeli tudással mindenképpen rossz érzés. Dehát a cél szentesíti az eszközt.
Talán éppen emiatt olyan nehéz az a nyomorult eszköz. Kedvezményes Vásár legyen velem!
Fogok szerezni egy bazi nagy kitűzőt, amire az lesz írva, hogy "Nem. Nincs. Nem adok.", és ezzel fogok a nép között járni.
Belépek a vasútállomás épületébe, fél percen belül szinte sorban állnak előttem a kéregetők, egyik gyengébben hazudik, mint a másik, egyik szemében nagyobb g*ci vagyok, mint a másikéban. Mert egyiknek sem adok semmit. Nem tud olyan szívszorító történetet kitalálni, aminek hatására én ott, annyi ember szeme láttára elővenném a pénztárcámat, pedig némelyik úgy tud kérni, mintha adna; tudom, irigy kutya vagyok és különben is a k*rvaszámat.
Áruházi parkolóban felnyitom a csomagtartót, beteszem a két szatyrot. Rögtön odasündörög egy kapucnis fazon, a szeme se áll jól. Alig bír megszólalni, de azért nagy nehezen köszön ("üdvöözlööm asszony’m"), mutogatja a nála lévő Flasztert, mondom neki, hogy köszönöm, nem kérek. Erre azt mondja nekem:
— Van ilyen igazolványom is, uniós előírás hogy megmutassam... *
— Köszönöm, nem veszek újságot.
— Hát... Ha újságot nem is vesz, megtámogathatna engem pár... párszáz forinttal.
— (hát a pofám leszakad) Sajnálom. Viszontlátásra.
— Jól van, jól VAN, JÓL VAN! (a végén konkrétan ordít, a fél parkoló minket bámul, "némá’, az a nagydarab veri a szerencsétlent")
— Ne kiabáljon! Mostmár csak azért sem kap semmit tőlem, mert kiabált. Menjen innen!
— Azért, azért... Majd meglátjuk! Majd visszajövök! (kezével hadonászik, fenyeget, szinte látom, ahogy megragadom a vállát és belecsomagolom a bevásárlókosárba, de nem tudom eldönteni, hogy részeg vagy gyogyós, retardáltakat meg nem bántunk)
— Szeretettel várom. Viszlát!
— Még visszajövök! (elslattyog)
— Nem fogok magához vágni semmit, kár erre várnia...
A kitűző meg olyan lesz, hogy ha megnyomom a közepét, akkor fel is olvassa azt, ami rá van írva. Mindenkire gondolni kell...
* Ez az igazolványmutogatás meg a másik, amitől agyf*szt kapok. Olyan igazolványt csináltatok, amilyet csak akarok, holnaptól én leszek maga az efbíáj.