Ejj, te hétfő! Úgy utállak!
Nincs is rosszabb tán tenálad.

(A költő eme kétsorossal fejezi ki mélységes csalódását az általános hétfőkben és specifikusan a mai hétfőben. A versből nem derül ki, hogy miért utálja a költő a hétfőt, ezt ugyanis megfelelő megoldással titkosította, ellenben megfigyelhető, hogy előrelátóan meghagyta a lehetőséget azon tényezők lírai megörökítésére, amelyeket a hétfőknél is jobban utál.)

Helló népek!

Szó se róla, eltűntem, mint holmi huncut forintmilliárdok. Nyilván azt várjátok most, hogy borzalmasan zseniális szórengeteg segítségével elmeséljem, milyen volt a tengerparton üldögélni a koktéllal, meg hogy hány púpja van végül is a tevének, de a tragikus valóság az, hogy még tavaly levett a lábamról a nátha és valamikor tegnap dél körül kezdtem magamat ismét emberszerűnek érezni. A remek közérzet amúgy mindennél többet segít a vizsgaidőszakban mind felkészüléskor, mind számadáskor, tulajdonképpen még jó is nekem, van mire fogni azokat a dolgokat, amiket valamire fogni kell.

Persze nem akarok tippeket adni.

Kulturális jóságok tekintetében általában több évnyi lemaradással követem a világot, például idén nyáron sikerült csak rákattannom a South Parkra, a Spongyabobról meg annyit tudtam, hogy az egy szivacsról (meg tengeri csillagról, meg búvárruhás mókusról) szóló tucatrajzfilm, erre néhány hete szembejött egy epizód és megvilágosodtam. A készítők nyilvánvalóan totál debilek, a történetek is totál debilek, a szereplők szintén totál debilek, és ha nekem mindez ennyire tetszik, akkor valószínűleg én is csak debil lehetek. Hmm, vállalom.

Ami miatt ezzel untatom a nyájas Olvasót (igen, téged), az az alábbi kép, amely Bikinifenék lakosságát juttatja eszembe:

(via Wulffmorgenthaler.com)

Gondoljátok végig kényelmesen, aztán pedig senki ne felejtse el 2009-esre frissíteni magát!

Két nap, két vizsga. Az elsőről inkább semmit, a második viszont nagyon idekívánkozik.

Kezdem azzal, hogy a felkészülést segítendő kaptunk linket a jegyzethez meg az előadások fóliáihoz. A jegyzet szerény háromszáz+ oldal és az ötvenedik oldalon már a tizenkettedik elméletet ismerteti, gyors fejszámolást követően konkludáltam, hogy maga a tárgy ennyit nem érdemel, úgyhogy bőven elég lesz a fóliákat végigpörgetni, mert azokon úgyis csak fontos kifejezések meg fogalmak vannak és a jegyzetből is csak ezek érnék el az ingerküszöbömet.

A tizenhárom prezentáció bizonyító erejétől éppen csak a szemem akart kifolyni, mert mind a tizenhárom különböző sablonnal volt elkészítve — köztük a fantasztikusan ergonomikus világoskék háttérre dobott fekete dobozban fehér színű betűk animálódnak vidáman jellegűek is —, a hatás kedvéért az egyiknél a készítő — áldassék az ő neve! — egyesével úsztatja be a teljes oldalnyi szöveg betűit, amelyért én legnagyobb jóindulattal is lánctalpas harckocsit érkeztetnék a homlokára, nem igaz vazzeg, hogy ezt valaki használhatónak gondolja elvileg komoly előadáson levetítendő diasorban vagy egyébként. A legszebb mégis az egyik ábra volt: az eredetileg színes diagramon nyolc különböző színű, egymást keresztező görbe látszik, ebből valamiért egy fekete-fehér verzió került a diába, amin ugye remekül követhető, hogy a sárga színű vonal hogy és merre halad.

És akkor a vizsga. Mivel ez a senkitsemérdekeligazán-sáv, a vizsga tesztkérdésekből áll, pontosan negyvenből, mindegyiknél négy lehetőség és egy helyes válasz. Gondoltam, ami megmaradt, az megmaradt, a többit meg majd IQ-ból, elvégre minden logikus, az az egy óra, amit kapunk a tesztre, az pont elég lesz. Erre közli az oktató, hogy akkor lehet kezdeni, húsz perc.

Engedje meg, hogy aztak*rva.

Ez a kalács annyira édes, hogy arra nincsen só.

Saját gyűjtésből, de ami még rosszabb: saját kútfőből. És most talán ideje nekilátni a tanulnivalónak is, így másfél nappal vizsga előtt.