A Wales–Belgium EB-negyeddöntőben az a legérdekesebb, hogy az egyik belga folyton Hazard-játékot fog játszani, ezért a walesiek állandóra ráállítanak majd valakit.
Ő lesz a Hazard-őr.
Emberek neveivel viccelni (Witselni!) még mindig a legalja, de még mindig roppant szórakoztató.
Az informatikából ismerhető fogalom a kölcsönös kizárás módszere, ami egyfajta garancia arra, hogy azonos erőforrásokat használó folyamatok kulturált módon játszódhatnak anélkül, hogy egymással konfliktusba kerülnének.
Tegyük fel, hogy én egy folyamat vagyok, egy másik folyamat pedig egy szilveszteri papírtrombita. Ilyenkor én nagyon szeretném a gyakorlatban megtapasztalni a kölcsönös kizárást, hogy a létezésem és a papírtrombita létezése lehetőleg időben és térben egyaránt messze kerüljenek egymástól, ugyanis elmondani nem lehet, milyen hirtelenséggel izzik fel bennem az indulat a papírtrombita hangja hallatán.
Ami neked a csikorduló táblakréta, a papírt horzsoló kopott hegyű filctoll vagy a végkimerülésig nyekergő hungarocell, az nekem a papírtrombita. Ha a Sátán a muzikalitásban lelné örömét, szerintem csakis erre a hangszerre komponálna. Tokától bokáig masírozik végig rajtam a frász minden egyes fújásnál. A papírtrombitát fújókat még talán a petárdázóknál is kevesebbre tartom – és éppen csak beférnek a lajstromban a politikusok elé. Nem tehetek róla, már a papírtrombita nevének hatodszori leírásától is idegállapotba kerültem.
Azért a papírtrombiták sorsát és a trombitálást, mint tevékenységet nálamnál jobban a szívükön viselők kiengesztelésére – na meg annak bemutatására, hogy a papírtrombiták iránt érzett zsigeri gyűlölet ellenére képes vagyok róluk higgadt hangon, szinte tárgyilagosan is nyilatkozni – ezennel közlöm a papírtrombita-gyártás évtizedek óta alkalmazott, szabványosított gyártási folyamatát:
Mindenkinek jó fújkálást máma, ballagjatok át 2016-ba csodásan bevérzett hallójáratokkal, majd eccercsak megírom azt is, milyen volt 2015. Pukk!
Karinthy Frigyest vidéken jártában meghívták ebédre egy úri házhoz. A hangulat meglehetős vidám volt, az ebéd azonban nagy meglepetésre mindössze két fogásból állott és egyik vendég reményeit sem elégítette ki.
Amikor felkeltek az asztaltól, a házigazda mosolyogva néz végig ifjú vendégein és így szól:
– Aztán legyen máskor is szerencsénk ebédre!
– Kérem, akár mindjárt.
KeePassX 2.0 is using the new .kdbx (same as KeePass 2) database format. You can import your .kdb database from 0.4 from the Database → Import KeePass 1 Database. This is a one-way process though. You can’t migrate back to the .kdb format.
Végre! Akkor az első számú problémámat a jelszavaim kezelését illetően ki is húzhatom a listáról (Windows-on KeePass 2-ben van egy 3-4 éve vezetett adatbázisom, amit eddig csak kézi módszerrel tudtam volna KeePassX-re migrálni). Kár, hogy a lejárt jelszavakat még nem tudja megmutatni az új verzió – nulláról írták újra az egészet ugyanis –, de legalább lett normálisan kinéző tálcaikonja, egészen 2015-ben érzem ettől magamat.
Nagyjából én vagyok az utolsó, aki aktuális divattal (vagy baconszalonnával, GPS helymeghatározóval, ATM automatával és ittas Borisz Jelcinnel) kapcsolatban felszólalhat, de most úgy érzem, feltétlen ki kell írnom magamból ezt-azt ezekről a mai fiatalokról.
Egyrészt sajnos menten elkap a röhögőgörcs, amikor azt látom, hogy valaki kabátban, sapkában és dizájnosra szaggatott-lyuggatott szárú nadrágban vacog a buszmegben – mondjuk eleve nem értem, miért ad bárki pénzt egy olyan ruhagyártó cuccaiért, amelyik nyilvánvalóan annyira a legalja minőséget képviseli, hogy már a raktárban felfeslik a szövet az unalomtól –, másrészt most kell venni ízületi gyulladáscsökkentő cuccokat gyártó cégek részvényeiből, mert az a hipotézisem, hogy a tizen-huszonéves korosztály megszállott ragaszkodása a boka felett végződő nadrágszár plusz titokzokni és futócsukának látszó lábbelik kombinációjának őszi-téli viseléséhez valójában egyfajta burkolt dekadencia és ötvenedik születésnapjukra mindannyian szarrá ment térdeket és bokákat kérnek.
Következő riportunkban a milánói divathétről jelentkezünk.