Nagyjából én vagyok az utolsó, aki aktuális divattal (vagy baconszalonnával, GPS helymeghatározóval, ATM automatával és ittas Borisz Jelcinnel) kapcsolatban felszólalhat, de most úgy érzem, feltétlen ki kell írnom magamból ezt-azt ezekről a mai fiatalokról.

Egyrészt sajnos menten elkap a röhögőgörcs, amikor azt látom, hogy valaki kabátban, sapkában és dizájnosra szaggatott-lyuggatott szárú nadrágban vacog a buszmegben – mondjuk eleve nem értem, miért ad bárki pénzt egy olyan ruhagyártó cuccaiért, amelyik nyilvánvalóan annyira a legalja minőséget képviseli, hogy már a raktárban felfeslik a szövet az unalomtól –, másrészt most kell venni ízületi gyulladáscsökkentő cuccokat gyártó cégek részvényeiből, mert az a hipotézisem, hogy a tizen-huszonéves korosztály megszállott ragaszkodása a boka felett végződő nadrágszár plusz titokzokni és futócsukának látszó lábbelik kombinációjának őszi-téli viseléséhez valójában egyfajta burkolt dekadencia és ötvenedik születésnapjukra mindannyian szarrá ment térdeket és bokákat kérnek.

Következő riportunkban a milánói divathétről jelentkezünk.