Maga az óraátállítás, lássuk be, nem egy bonyolult feladat. Az egyórányi időveszteség feldolgozása annál inkább. Különösen úgy, ha okosgyerek (én) rögtön két órával rövidíti meg önnön éjszakáját. Nem tagadom, legyőzött az űrteknika.

Lefekvés előtt szépen előrébb állítottam a telefonon az órát eggyel — mivel a telefon erősen fejlett, tartalmazza Azerbajdzsántól kezdve Üzbegisztánig minden ország aktuális időzónáját, de egy egyszerű téli/nyári opció már nem fért bele valamiért, úgyhogy hajnal egykor csak pluszpluszoltam rajta egyet —, majd beállítottam az ébresztőt melbourne-i idő szerint délután fél ötre, ami idehaza ugye fél nyolc, majd tűztem aludni. Igen ám, de a készülékben van mikroprofesszor, amely hajnali kettő órakor észlelte, hogy itt az idő, át kell térni nyári időszámításra.

Szóval így ébredtem vidám hangokra fél hétkor.