Elég jó ütemtervem volt a mai napra vonatkozóan. De.

Negyed nyolckor arra ébredtem, hogy éppen elvérzek az orromon át. Tíz perc alatt végül elállt. Aztán fél órával később megint éreztem, hogy megindul, újabb tíz perc kellett, mire abbamaradt. Ezt még néhányszor megismételtük, én és az orrom. Ezalatt sikerült helyenként összekennem a lakást is. Ha ehhez hozzáteszem, hogy este mosogatás közben a kezemben tört atomjaira egy üvegedény és csuklótájt egy hosszú karcolásnyomot hagyott rám... Horror annak, ki belépni merészel.

Ilyen kiszámíthatatlan orrkondíciók mellett nem gondoltam bölcs dolognak a Sztochasztikus modellezés 1 előadás meglátogatását, mert amúgy sem értem volna be időben, illetve, ha netán az előadás közben jelentkezik a vérbőség, akkor még azt hinné ott egy nagyon lelkes valaki, hogy az elhangzottakat reagálom le eképpen, pedig az elhangzottakat egészen másképpen szoktam lereagálni.

Általában belül sírok.