Még alig járok a zebra felénél, mikor a túloldalról megszólít egy hókupac. Vagyis nem a hókupac, hanem a mögötte álló, alig magasabb bácsi. A bácsi. Szatyorral. A beszéde elejét nem igazán hallom, de a vége az, hogy "...adni egy szál cigarettát?"

Egyébként nem is értem, előttem-mögöttem szintén jönnek-mennek más gyalogosok, mégis pont engem szemel ki magának. Biztos elég lúzernek nézek ki, vagy nem tudom.

Mondom neki, hogy nem dohányzom. "Nem baj, akkor jó lesz egy kétszázas is." Élénk fejmozgással jelzem, hogy az equus equus* legrövidebbik lába, megyek tovább. "Nem gond, nincsen probléma, ne is adjál, k*rv**st*n m*gb*sz", majd illendően felköszönti a szüleimet is. Nyilvánvalóan egy kommunikációs probléma van közöttünk, melyet viszonylag hamar elháríthatnék, ha a bácsit haladéktalanul felrúgnám a holdig. A rejtett agressziómból.

Persze adhattam volna neki pénzt is. Aki látta a vonatkozó South Park epizódot, az ismeri a következményeket. Sajnos nem tudok gördeszkával ugratni.

* FYI.