Kicsit tömbösítek, ha nem bánjátok. Szóval.

Ha valaki nem követte a szezon eseményeit és csak most, az év végén kapcsolódik be a Forma-1-be, az a következőt látja. Van a mezőnyben ez a Hamilton gyerek, akivel mindig történik valami, vagy futamot nyer, vagy balhézik. Aztán van ez a Massa gyerek, aki hasonszőrű, csak időnként nagyobb a hátszele, meg van egy Raikkönen nevű is, aki tavaly világbajnok volt, idén meg olyan fásult.

Egyébként úgy gondolom, hogy Raikkönen idei teljesítménye az elmúlt évi dolgokból, pontosabban a világbajnokság megnyeréséből következik. Akkor ugye Massa komoly áldozatot hozott Kimi sikeréért, nyilván meg lett neki ígérve valami jóvátétel, mondjuk az idei vb-cím. Raikkönennek egy esélye volt arra, hogy ne kelljen alárendeltként viselkednie a szezon során, de ahhoz komoly pontelőnyt kellett volna összeraknia és megtartania Massával szemben, ez az év elején, Massa sorozatos bukdácsolásával még tarthatónak is tűnt, de Massa a folytatásban túl nagyot javult és Kimi már a döntetlen esetén is csak kettes számú pilótának volt jó. Valószínűleg nem jó érzés úgy versenyezni egész évben, hogy tudod előre a sorsodat.

pix/f108-fuji.jpg

Japánban két kör után intézték el a két vb-esélyes versenyzőt vitatható büntetések kiszabásával (különböző súlyosságú szabálytalanságokat ugyanúgy büntetni amúgy is necces), ezzel a futam érdemi része tulajdonképpen véget is ért. Alonso behúzta a második győzelmét a Renault-val. Minden jel arra utal, hogy ez a spanyol srác (meg Briatore) megint képes lesz arra, hogy komoly eredményeket elérő csapatot csináljon a gyenge közepes alakulatból, és az az igazság, hogy nekem ez a küzdős Alonso sokkal kedvesebb, mint a tavalyi pofázós Alonso, főleg hogy az utolsó három futamon egyedül ő több pontot szerzett, mint Hamilton és Massa együtt. Sajnos ilyen tendenciát a BMW-től nem látni: bár egyértelműen övék a harmadik legeredményesebb csapat és amikor lehet, megbízhatóan hozzák a pontokat, nincsen meg bennük az a potenciál, amivel face to face beelőzhetnék a Ferrarit vagy a McLarent, a taktikával is csak nehezen keverednek közéjük. Kubica ezúttal képes volt ezt véghezvinni és maga mögött tartotta Raikkönent, így még maradt esélye arra, hogy Hamilton és Massa számára különösen szerencsétlen lefolyású versenyek esetén megszerezze az 1-es rajtszámot. Raikkönen ellenben kiszállt a buliból.

Kínában nem váltotta meg senki a világot — szerencsére a bírák ezúttal hagyták, hogy az autóverseny az autókkal való versenyzésről szóljon. Bár lehet, jobban jártunk volna, ha találnak valami kifogásolhatót, mert így meglehetősen unalmas versenyt láttunk, amelyet még a szakértő magyar kommentátorduó sem volt képes feljavítani. (Meglepő, nem?) Hogy a két Ferrarinak mennyire nem volt köze Hamiltonhoz, azt el nem tudom mondani, de Massának sem volt túl sok köze Raikkönenhez, nem csoda hát, hogy Kiminek tíz körön át minden kanyart el kellett rontania, hogy Massa végre beérhesse őt. Alonso, Heidfeld, Kubica a további sorrend, ezzel Kubica is kapitulált. Hosszú idő óta nem fejezett be futamot pont nélkül a Toro Rosso, most épphogy sikerült lecsúszniuk róla.

Hamilton előnye hét pont. Elég is lehetne, de Interlagos furcsa helyszín. Rossz a burkolat, Brazíliában van, meg hát történnek ott dolgok. Mondjuk leszakad az eső. Vagy valamelyik vb-esélyes véletlenül reseteli a motorelektronikát. Sose tudni. Láttunk mi már falon pókot.