Bár a képen Kimi autójának törött orrkúpja látható, pontosan ilyen lehet most az egész Ferrari csapat hangulata, sőt, talán az egész Forma-1-re, mint sportágra is rá vélek ismerni.

Sajnálom Raikkönent, mert a szerencsétlenje végre önerőből össze tudott magának rakni egy épkézláb versenyt, de a végén már fejben nem bírta. (Elegáns mozdulattal magunkban tartjuk ama véleményünket, miszerint a csapata jelenlegi stratégáit sürgősen vesén kellene rúgdalni.) Sajnálom Hamiltont, mert volt benne annyi tartás, hogy egy nyilvánvalóan vesztes helyzetben sem mondott le a győzelemről, sőt, amikor alkalma nyílt rá, előzött és átvette a vezetést, aztán a szemellenzős és bántó módon hozzá nem értésről tanúskodó versenybírói döntéssel mindezt elveszítette. (Elegáns mozdulattal nem lépünk túl azon, ami miatt végülis megbüntették, tudniillik hogy a bírók szerint a sikán levágása után nem engedte teljesen maga elé Raikkönent. Kérdezném a tisztelt okosaktól: hogy a francba tudott akkor Raikkönen Hamilton autója előtt átmenni a pálya jobb oldaláról a balra a célegyenest követő visszafordító előtt? És egyébként is, mit kellett volna tennie? Teázott volna meg, mielőtt újra a finn után ered? És ha nem esik ki Raikkönen, akkor őt is megbüntették volna, amiért az utolsó előtti körben két kanyart is a bukótérben teljesített?)

Valamiért van egy olyan érzésem, hogy az FIA-nál egyszerűen nem akarja valaki, hogy Hamilton bajnoki címet szerezzen. Mivel ebben Hamiltont leginkább a Ferrari pilótái tudják megakadályozni, a vörösöknek segítenek, akár akarja a Ferrari, akár nem.