Nézem az olimpiai közvetítést. A képen éppen az látható, amint egy patentül leparkettázott teremben az első brit űrhajósnő világűrbe lövéséhez készülődnek. Van neki naffejű dekompressziós sisakja divatos szúnyogszemüveggel. Csak olyan furcsa a testhelyzete, egy muki meg védőszerelés nélkül, pólóban áll mellette. Aztán kizoomol a kamera és kiderül, hogy ez valami kerékpáros döntő, amiben ketten haladnak a pályán, három kört tesznek meg, ebből az elöl haladó két és fél körön keresztül kizárólag hátrafelé néz, aztán a másik perszehogy lehajrázza, mert ő meg végig csak előrefelé nézett, hát úgy könnyű.

Szóval vannak még itt tartalékok, ha esetleg néhány évtized múltán megunná az emberiség ezeket a mai sportágakat. Például ott az űrséta (Szergej mellényúl az utolsó kapaszkodónak, szegény Szergej!) vagy a vadvízi kenuzás pályáján rendezett vadvízi 400 méteres pillangóúszás ár ellenében, de ha a teljes extremitásunkat ki szeretnénk élni, akkor lehet indulni diszkoszvetés- és elkapás versenyszámban is.

Néha félek magamtól, olyan ötleteim vannak.