— Pár éve még ő is feltolt négy emeletet.
— Aha, és már akkor is mesélt olyanokat, hogy ahhoz képest a Mátyás királyos népmesék sehol nincsenek?

Így megy ez kéremszépen mesteremberek közt. Merthogy a múlt heti vízóracserélős mókák után most a kedves kábeltévé-szerelők fúrják széjjel az összes útjukba kerülő falat és egyéb szilárd tárgyat, precízen, nyolc óra nulla nullakor beindítva a fúrógépet. Mondjuk engem a szendergésben nem bírtak megzavarni, tegnap este elég kutyául voltam szervezetileg, a Showder Klub második felét már skippeltem is, szóval a fúrási művelet konstatálását követően közös megállapodással békén hagytuk egymást (én lesz*rtam, hogy ők fúrnak, ők meg lesz*rták, hogy én alszom, win-win, situation). Egyébiránt konstans napsütésben gazdag szép napot kívánok mindenkinek, különösen azoknak, akik ma matekból érettségiznek és esetleg a sikeres írásbeli után fáradtan székükre rogyva szolid blogotrip keretében ellátogatnak ide hozzám, aminek ugyan elenyésző az esélye, viszont látszik, hogy gondoltam rájuk is és nincsenek elfelejtve.

Báj dö véj, kimondottan örülnék annak, ha egy szabad öt percetekben megfogalmaznátok, tulajdonképpen miért is olvassátok ti ezt a blogot (már ha olvassátok egyáltalán és az RSS-olvasóban nem mindig a "Mark as read" gombbal léptek túl rajta), elvégre nem igazán szól semmiről, amiről szól, az sem túlságosan professzionális, a hülyébbnél hülyébb bejegyzéscímekből pontosan semmi sem derül ki a bejegyzés tartalmával kapcsolatosan, a színvonal meg az utóbbi időben erősen megközelítette a Hálózat Televízióét (amelyen amúgy tegnap egy harminc éves japán verekedős film ment olyan képminőségben, mintha egy árvíz után fellelt VHS-szalagról valaki erős tömörítésű hangalámondásos SVCD-t csinált volna és azt feltöltötte volna YouTube-ra; mellesleg a film története is annyi, hogy ketten verekednek, csak úgy, ok nélkül), továbbá szerintem annyira szép és vonzó sem vagyok, hogy ezért cserébe ennyi hülyeséget érdemes volna tőlem elviselni.

Szóval szeretném, ha nyilatkoznátok ez ügyben, hozzászólásban vagy levélben, rímelni fog ez itt, remélem.