Beviteli eszközt ugyan ma sem nyertünk a sorsoláson, ellenben a tegnapi este fél nyolc helyett ma már fél hatkor búcsúztunk elfele az eseménytől és az az igazság, hogy semmivel nem tűnt rövidebbnek a mai délután. Persze az mindenképpen említésre méltó, hogy ritkán van szerencsénk ilyen szép vízszintesen hulló havat látni, mint ma.

Az ASP.NET-ről annyi mindenképpen kiderült, hogy a sok előre elkészített és felhasználható programrésznek köszönhetően seperc alatt össze lehet kattintgatni egy működő webalkalmazást, például a programozó két klikkel elhelyezi a lapon a bejelentkeztető űrlapot, a .NET meg mögépakolja a formot, az autentikációt, a jelszó vizsgálatát és az átirányítást. Ez nagyon jó addig, amíg nem kell valamibe belenyúlni, mert ha bele kel nyúlni, akkor bizony nagyon észnél kell lenni, hogy eligazodjunk a C#, HTML és XML programsorokból álló forráskódban. Amit nem értettem, az az, hogy ebbe a rendszerbe miért kell belevenni olyan dolgokat, amikkel a fejlesztők jobban szeretnek más nyelveken, más eszközökkel vacakolni, lásd stíluslapok. Jól jön, hogy a master page-nek megadott sablont megkapja minden aloldal, de ezt eddig is sikerült megoldani egy újabb fejlesztési réteg ráhelyezése nélkül.

A mai felhozatalból egyértelműen a Silverlight technológia volt az, ami felkeltette az érdeklődésemet, a demózott Silverlightos Surface-implementáció például nagyon tetszett. (A megtekintéshez szükséged lesz a Silverlight pluginra, szvsz megéri.)

Szerk.: Vazzeg, fél órája próbálom feltenni ezt a szottyos plugint Firefoxhoz és még mindig nem működik (ja, és IE7-tel ugyanez). Letöltöm, futtatom, kiírja, hogy indítsam újra a rókát, becsukom a telepítő ablakát, becsukom a rókát, elindítom a rókát, betöltöm a Surface oldalát és még mindig a "Get Silverlight" plecsnit látom. Mit csinálok rosszul?

Nem érzem elpocsékolt időnek ezt a két délutánt, bár minden bajom van a sok üldögéléstől. A slideokat meg le fogom tölteni és néhány dolgot kipróbálok itthon a Visual Studio 2008-cal (az Express Editions ingyen letölthető).

Szerk2.: A másik meg az, hogy a FireFTP 550-es hibaüzenetet ad, amikor megpróbálom feltölteni a feedet, az Extra FTP-s cucca meg nem szól semmit, ellenben nem is csinál semmit, úgyhogy most ez van, jóccakát.