Ma elvileg elég jól kellene már működnöm, elvégre holnap már órára menés volt betervezve; ehhez képest reggelre a legsötétebb hétvégi állapotba csúsztam vissza, amit egyértelműen annak a számlájára írok, hogy az éjszaka folyamán két fulladásos-köhögéses roham között sosem telt el annyi idő, amennyi alatt el lehetett volna aludni. Eleinte csobogtattam magamba Watteau-t is, de rájöttem, hogy ez nem lesz üdvös, mert előbb-utóbb levermeerezem az egész ágyat. (Nemérted, nembaj. Igazság szerint volt nyolc órám, hogy tök sötétben ülve hülyeségeken gondolkozzak.)

Most megkezdem a társadalomba való visszailleszkedést, amennyiben elindulok a közértbe lötyiért. Remélem, nem hullok el félúton.