Vasárnap a Naplóban megszavaztatták a nézőket arról, hogy szerintük mindig viselniük kellene-e a rendőröknek golyóálló mellényt és a végeredmény az lett, hogy valami kilencven százalék támogatja ezt az elképzelést. Gratulálok. Kicsit furcsállom ugyan, tekintve, hogy ebben az országban a biztonsági öv becsatolása sokaknak elfogadhatatlan és felesleges biztonsági intézkedés (mer’ én kitartom magamat izomból, bazeg), sőt, egyenesen nemzeti sport a becsatolásra figyelmeztető sípolás kiiktatása (a pénzesebbje kisütteti a kompúterből, az okosabbja meg a háta mögött csatolja be az övet). De az is lehet, hogy igazat mondott a PISA-felmérés és tényleg ennyire sehol nem vagyunk szövegértésben.

Szintén vasárnap volt A szólás szabadsága (tudod, Baló György vagyok, négy perc kilenc másodpercünk van még, gúvadt szemekkel várjuk a diagramot!), amibe meghívták az ország egyik legsikeresebb vállalkozóját, Demján Sándort, ő pedig szépen elmondta, hogy szerinte itten nem reformok mennek végbe, hanem évek óta csak maszatolnak a kérdéses úriemberek. Mivel én is úriember vagyok, eszembe sem jut megkérdezni Demján úrtól, hogy vajon az ő érdekeltségeire milyen hatással volt ez a maszatolás.

Szlogenek. Az egyik ember — nevezzük az egyszerűség kedvéért ex- és pillanatnyilag wannabe-miniszterelnöknek — értékeli az évet és semmi újat nem tud mondani azon kívül, hogy "a jövő igennel kezdődik". Minden kisiskolás tudja, hogy ez hülyeség, a jövő j-vel kezdődik, tetszik látni, még nincs is hatalmon és máris összezavart egy generációt. A másik ember — nevezzük az egyszerűség kedvéért miniszterelnöknek — értékeli az évet és semmi újat nem tud mondani, ráadásul olybá tűnik, mintha valami durva szűrőkkel megbolondított szemüvegen át nézné a világot. Nem tudom, melyik félelmetesebb.

"Fair play", tegyünk érte. A kifejezés lényege tömören annyi, hogy ha nem b*szol ki másokkal, akkor mások sem fognak kib*szni veled, nagyon szép, kár, hogy a gyakorlatban ez pontosan annyira működőképes, mint a KRESZ, ott is elvársz annyit a másik embertől, hogy legalább az életét féltse és ne közlekedjen forgalommal szemben meg ne kockáztasson öt másodpercnyi előnyért. A kampány amúgy is idealista, az a sofőr, aki nem áll meg az úttestre lépő amerikaifoci-mezbe bújt ember előtt, az a rövidgatyás, kopasz bírónak sem fog megállni, akárhogy fújja is a sípját.

"Ésszerűség a mindennapokban" — ez a szlogen az egy- és kétforintosok bevonásáról tájékoztató reklámban. Ó, igen, hiszen a mindennapokban azt tapasztaljuk, hogy itt minden kib*szottul ésszerű. Például a kormánynegyed meg a négyes metró. Ennél jelenleg csak egyetlen ésszerűbb dolgot tudok említeni, hiszen mi lehetne ésszerűbb annál, hogy elkölt az állam pár milliárdot egy olyan népszavazás lebonyolítására, amelynek az eredménye lényegében semmire nem lesz jó a nyálverésen kívül? Oké, lehet, hogy az jön ki a végén, hogy minden kérdésben nagy főlénnyel győznek az igenek. És akkor mi lesz? Tényleg van, aki elhiszi, hogy ettől majd fogja magát Ferenc testvér, egy szeles, ködös hajnalon elsétál Viktor atya házához, illemtudóan becsönget és azt mondja neki, hogy "nesze haver, itt az irodám kulcsa, lécci a tapétát ne cseréltesd le", Viktor atya meg leül a Nagy Állami Terminálhoz és párszor megnyomja a kontrolzét és megint minden szép és jó lesz?

Akárhogy is lesz, bízom abban, hogy mindenre lesz egy jó szlogen. Elvégre még mindig könnyebb ezeket kitalálni, mint valódi megoldásokat a valódi problémákra.