Tegnap hálistennek véget ért a dobócsillag csillagszóró Csillag születik, tudjátok, az a tehetségkutató műsor, ahol az a legtehetségesebb, akire a legtöbb néző szavaz. Ez egyébként roppant elmés dolog, ha belegondolsz. Eleve csak olyanok jutnak el valameddig, akiket kajálnak a nézők, azaz a jövőben is érdeklődni fognak irántuk, nem kell tehát a drága órabérért dolgozó kreatívoknak kimatekozni, hogy a szakértő, ámde szigorú szakmai zsűri által jónak találtatott sztárpalánták közül kit érdemes hetente kétszer belecsempészni a Blikkbe meg a Fókuszba, hogy ott elmondhassa, mennyire elképesztően hálás a műsornak meg a csatornának. Ennek a vonzata az is, hogy a szakértő, szakmai zsűri helyett elég egy féligszakértő, féligszakmai zsűri is, akik a komoly értékelések közben arra is oda tudnak figyelni, hogy saját érdemeiket kellőképpen kiemeljék. Úgyhogy lesz még ennek második szériája, meglátjátok. Remélem akkor is lemaradok a végeredményről, mint most.

Pénteken vettem új tápegységet meg DVD-olvasót, persze a gép az új táppal ugyanúgy el sem indul, a ventillátorok állnak, akárcsak a merevlemez. Alaplap vagy processzor, lehet tippelni. Az a kínos, hogy ez nem is az én számítógépem, nem engem hátráltat a dolgaim végzésében, de annál inkább bosszant, ráadásul a péntek estét szépen végigcsavarhúzóztam, meg összevagdostam az ujjaimat a derék tajvani gyártósorok után a csatlakozókon meg lemezeken maradt sorjás élekkel. Érzed a kontrasztot: a mai modern számítógép használat közben üvegszerű, esztétikus, szemnek kellemes dolognak is tűnhet, simul a kezedbe az egér, meg minden, aztán kinyitod a gépházat és belül ott a vágóhíd.

Végezetül egy észrevétel így az ajándékvásárlás őszén: ha valami karácsonyi akcióban az árcédula szerint tizenötezer helyett csak tizenháromezerbe kerül, akkor biztos lehetsz benne, hogy három hete akció nélkül tizenegyezerért megvehetted volna. És egy hét múlva szintén megkapod annyiért. Uff.