Felkeltem, szépen sütött a nap. Gyors(?) reggeli után bementem tesiórára, mert a hideggel kevesebb bajom van mozgás közben, mint a csapadékkal. Idén ez volt az első tesim, ennek folyományaként már a bemelegítés végén mondtam Sanyinak, hogy hívhatja a mentőt, de valahogy mégis túléltem. Kispályán játszottunk hálistennek, betonpályán, 5-5-ös felállásban. A végeredmény 5:3 lett a javunkra, ebből kettőt én helyeztem el a kapuba, més kérdés, hogy mindkettő iszonyat szerencsés gól volt és megint más kérdés, hogy körülbelül tíz olyan helyzetünk volt, amikor a labda mindkét kapufát érintve pattant ki a gólvonaltól. Azért a végére előadtam egy kis produkciót a húsz percig vérző orrommal, de ez már az óra vége után történt. Aztán visszafelé jövet elgurult mellettünk egy 6-os BMW kupé, nekünk meg eszünkbe jutott a sok éves GTA-zástól megszokott mozdulat, úgymint: 1. ajtó kinyit, 2. jobb egyenest behúz, 3. kirángat, 4. beül, 5. csikorgó kerékkel elhajt. Már lendült a kezem a kilincs felé, amikor észrevettem, hogy tele van az egész park rendőrökkel, persze nem biztos, hogy rendőrök voltak, de kék kezeslábasban és neonsárga kukásmellényben annak tűntek.

A számítástechnika újabb csodájaként most éppen működik a Dev-C++, tehát semmi akadálya annak, hogy egész délután idegesítsem magamat a lehetséges megoldások utáni agyturkálás közben.