Biztosan mindenkinek megvan a maga véleménye és elképzelése a helyesírásról, hiszen mindenki tanult magyar nyelvet; aztán hogy valaki mit hoz ki belőle, az más lapra tartozik. Nem mondom, hogy én szóról-szóra ismerem A magyar helyesírás szabályai című kiadványt, de ha valamit írok, akkor igyekszem a lehető leghelyesebben írni. Nem azért, mert muszáj, hanem azért, mert így tartom helyesnek.

Úgy gondolom, ha valaki leírja a gondolatait és azt esetleg mások is olvashatják, akkor az a legkevesebb, hogy megpróbál helyesen írni. A helyesírás pedig ott kezdődik, hogy a mondatot nagybetűvel kezdjük. Nagyon elszomorít, mikor valakinek a blogja tele van érdekes gondolatokkal, de végig kisbetűsen ír, nem jól írja le az egyes szavakat (pl. újjam, útálom, muszály, higyje, eggyet, kellet, egyenlőre, külömben, lessz, osztáj*, stb.), ráadásul éppen azokat, amikkel nyevtan órán kiemelten foglalkoznak. Az olvasót tisztelni kell annyira, hogy ha a pokolba kívánjuk is őt, akkor nyelvtanilag helyesen kívánjuk őt oda.

Nagyon könnyű persze mások írását véleményezni. Sokkal könnyebb, mint a saját munkánkat. Ki tudja, talán ez is része az emberi társadalomnak; tulajdonképpen ennek a képességnek a hiánya legalább egymillió embernek nyújt megélhetést és munkát. Ők a kritikusok. :-]

* Módosítva a csütörtök reggeli előadás után.