Remélem a tegnapi eset óta mindenki felépült már szellemileg, nfol is kiheverte a sokkot, de a lassabban regenerálódók kedvéért ma lazítunk egy csöppet. Kezdve azzal, hogy nem értem a nőket. Pedig csoporttársam, és lassan két éve ismerem, rengeteget dumálunk. Elkér tőlem egy könyvet, ami gyárilag húsz kilós, de benne vannak az évközi jegyzeteim is, így tehát 25 kg. Én reggel belerakom a táskámba, elcipelem magammal az egyetemre, hogy a közös óra előtt odaadjam neki. Megtörténik a transzfer, majd óra végén közli, hogy nem gondolta, hogy ilyen nehéz ez a könyv és hogy most mérges rám, amiért így leterhelem őt. Érted, én teszek szívességet, ő meg teljesen megsértődik egy nyilvánvaló tény miatt. De nem ám poénból, hanem komolyan. Aztán két órával később meg odajön hozzám és elkezd magyarázkodni, hogy ő azt nem úgy gondolta, ne legyek morcos a hülyesége miatt. Mondtam neki, hogy ha többet akar velem beszélgetni, ahhoz nem kell ilyen rafináltan megjátszania a sértődős-kibékülős szerepet, elég ha szól. Még a végén kiderül hogy akar valamit tőlem, és akkor lesz csak igazán gond, ha elindítja a behálózó gépezetet.

Délután megoldottam az angol házit. Apropó angol: írtam néhány postot a fórumra is, csak az volt a probléma, hogy a masina angol billentyűzettel volt szerelve, és ennél csak az volt nagyobb hiányosság, hogy az [ALT] billentyűt valaki leoperálta róla, így esélytelen volt az ékezeteket ASCII-kóddal beírnom. Mellesleg elértem az ötezres hozzászólásszámot, director és S@ti pedig már tízezernél járnak.

Elkezdtem programozni, most megpróbálom megoldani a tavaly kiosztott feladatokat, meg vettem egy C példatár című könyvet is, amit az itteni negytudásúak közül hárman is jegyzenek, azaz valamire csak jó lesz.