Amikor annak idején elkezdtem blogot írni, felmerült bennem, hogy tök jó dolog megírni a mindennapok eseményeit mások számára is élvezhető formában, de biztos lesznek majd olyan gondolataim is, amiket nem akarok vagy nem leszek képes megosztani másokkal. Vagy azért, mert az illető személy, dolog többet jelent annál, minthogy egy hirtelen felindulásból elkövetett félmondattal tönkretegyek valamit, ami addig jó volt; vagy azért, mert mindenki máshoz hasonlóan nekem is vannak olyan gondolataim, amik azt hiszem, rajtam kívül senki másra nem tartoznak. Az utóbbi pár éjjel elég rosszul aludtam és elsősorban ilyen gondolataim voltak.

Ezekről most sem szeretnék bővebben írni semmit, nagyjából előjött minden olyan dolog, ami az elmúlt időszakban valamiért nyomaszthatott. Éjszaka sem jobb elfoglaltság ezeken töprengeni, mint nappal, sőt, talán sokkal rosszabb is. A lelkiismeret meg nem olyan valami, amihez tartozna egy nagy piros gomb, amit lenyomva rögtön kikapcsol. Mondtam én, hogy nem kell a bejglibe mazsola...

Ma reggelre meg... Szóval eddig biztos voltam benne, hogy hét órán keresztül eszméletlenül feküdni egy ágyon nem különösebben technikás dolog, mondhatni bolondbiztos tevékenység - már ha egy eszméletlen egyén tevékeny lehet egyáltalán. Mindenesetre nekem sikerült elfeküdni a nyakamat, ennek eredményeképpen a délelőttöt autentikus Max Payne-mozgáskultúrával kellett abszolválnom, a fejemet ugyanis csak csípőből tudtam elfordítani, teljes volt tehát az FPS nézetű TPS-fíling. Ha kívülről láttam volna magamat, biztos jót röhögtem volna. Jobbat, mint így.

- Bugy! - borogta a gázégő fölé helyezett edényben a víz.