Ahhoz képest, hogy csütörtökön egyetlen feladatot sem oldottam meg, a kapott négy pont elég huszáros. Mondjuk semmire nem elég. Ezért hát ma ismét írtam valség zéhát. Persze egész hétvégém ráment - ahogy az utóbbi négy hétvégém mindegyike, az otthon töltött két nap abból állt, hogy hazaértem, kajáltam, aludtam, kajáltam, visszajöttem, mindez így tíz másodperc alatt és kezdődik elölről a munkahét.

Ma azért több közöm volt a feladatokhoz, de nem látok rá valós esélyt, hogy elérjem a 12/18 pontos lélektani határt, ennyi hiányzik ugyanis ahhoz, hogy kapjak aláírást és mehessek csütörtökön vizsgázni. Bár ha elég ügyesen javítanak dolgozatot, akkor elérik, hogy a vizsgáig fennmaradó kevés időmben is ingázzak a lakás és az egyetem között, tanulás imitálása helyett, ugye.

Szóval elég elcseszett egy vizsgaidőszak ez már most, az első napja után is, mi lesz még itt később, ha beindul az osztás... Az osztásról jut eszembe, hogy a szomszédaim éppen büntetődnek befele. Múlt hét óta támadgatnak valami iszonyatosan gagyi sónpól/basztarájmsz keverékzenével - tudod, ami szól a rádióból toplistakor a húsz helyezettből tizenötször, úgyhogy cserébe terrorizálom őket egy kis Yonderboi-jal, hátha megtetszik nekik, vagy ilyesmi. Yonderboi egyébként múlt héten érkezett hozzám a Splendid Isolation fedélzetén és nagy szerencséje, hogy az elektronikus adathordozók esetében nem kell számolni kopással, különben már rongyos lenne a szalag. Besorolásilag eléggé nem tudom őt hová tenni, mert keveredik a lemezen a Daft Punk széttorzított gépzenéje, a Depeche Mode lírája és a Chemical Brothers hangzásvilága a Prodigy őrült sample-jeivel, de úgy, hogy sosem tudod megmondani, honnan nyúl éppen. Ha nem 2006 lenne, még azt is hozzátenném, hogy egészen olyan, mint annak idején a Neo Eklektogram című első albuma volt. Ami nem egy hátrány, teccikérteni?