A mai napon megkezdődött a tavaszi félév. Jól fejlett oktatási rendszerünknek hála, már múlt hét közepén felvettem a tárgyak többségét a Neptunon, de túl sokra nem mentem vele, mert sem az előadás, sem a gyakorlatok időpontja és helye nem volt megadva, szóval ezeket ma reggel kellett kideríteni. Reggel jó korán be akartam menni emiatt, persze a busztársaság ezt nem tette kivitelezhetővé. Azért fél nyolckor már bent voltam, fél kilenckor meg kifelé jöttem. Az ismerősökkel is találkoztam szinte kivétel nélkül, folyt az egyeztetés meg a tanácsadás: mit-kinél-mikor-hol-kinek. Végül csak az angolt nem sikerüt még elintéznem. Mivel van középfokúm, elég csak a D félévet megcsinálnom angolból, azt viszont kötelező jelleggel.

Idén megpróbálkozom egy új tárggyal, a címe az, hogy A számítástechnika és informatika anyagtudományi alapjai - naná, hogy modul. De érdekesnek tűnik, nemcsak az előadás, az előadó fazon is. Igaz, ma csak 15 percig tartott az egész. Aztán déltől Adatszerkezetek és algoritmusok előadás volt egy rakás elsőssel és még nagyobb rakás másodévessel. Pici megint elmondta, amit szokott - tudniillik mindenre háklis, de a beszélgetésre főleg -, de próba-szerencse alapon mindig vannak, akik megkísérlik kitapasztalni a tűréshatárait. Most ez olyan jól sikerült, hogy rögtön első előadáson két fazont is kizavart a teremből. Először csak rájuk szólt, annyit mondott nekik: Egy! Erre a többség elkezdett röhögni. Ezt persze ők nem értették, ahogy mi sem értettük egy évvel ezelőtt; a köz okulására talán közreadhatom a hiteles történetet.

Van ugye az a régi vicc, hogy a cowboy megnősül és újdonsült feleségét a lován viszi hazafelé, amikor a ló megbotlik. A cowboy megszólal: Egy! A ló másodszor is megbotlik: Kettő! De a ló harmadszor is megbotlik. Ekkor a cowboy leszáll és lelövi a lovát. A felesége megkérdezi: Miért lőtted le a lovat? Mire a cowboy: Egy! Innentől érthető az egész :).

Szóval a srácok dumáltak ezerrel, ő meg lecsapott rájuk. Megkérdezte hogy mi a nevük. Semmi válasz. "Mi van, miért nem válaszol? Vagy nem tudja hogy hívják?" A z egyikük próbált valamit motyogni, hogy ők nem is beszélgettek egyáltalán, de ez nem hatotta meg Picit: "Uram! Uram, mondja meg a nevét!" Namost, mive az egyetemisták többsége nagy szenvedéllyel csüng a neten, körülbelül mindenkinek beugrott az "Uram, uram"-ról a telefonközpontos felvétel, ami pár éve robbant be a köztudatba Szalacsi "ojjektum" Sándor, Szente Csaba, Matisz nagypapa és Polgárjenő mellett, a teremben hirtelen megnőtt a feszültség - mindenki próbálta nem elröhögni magát. A srácok viszont ki lettek purgálva a folyosóra, azzal indította őket útnak, hogy "Remélem többet nem találkozunk", ami igen súlyos jókívánság az informatikai kar egyik fejesének szájából. Miután kimentek, megjegyezte, hogy "Most már nyugodjunk meg. Maguk eddig is nyugodtak voltak, nem?"

Utána felmentem a koliba a haverokhoz, tőlük küldtem egy levelet az angoltanárnak, aztán még néztem egy darabig, ahogy Diablo 2-vel multiznak. Én már legutóbb sem bírtam teljesen követni, hogy mi történik a képernyőn, pedig akkor StarCraftoztak - nem fusiban tolják, ketten tíz perc alatt úgy lealáztak két gépi ellenfelet legnehezebb szinten, hogy az nekem fájt -, most ugyanez szörnyek ellen. Ez megint biztosított arról, hogy a multi nem nekem való, én örökre magányos játékos maradok - örökre, vagy a szemtelenül olcsó és szemtelenül gyors internet bekötéséig :).