...de én már múlt vasárnap megmondtam, hogy óvatosan azokkal a motorokkal, vazze. De hiába. Így a mai autós útjaink másfélszer annyi ideig tartottak, mint ideális esetben, ugyanis korábban nevezett útszakaszon egyszercsak konstatáltuk, hogy előttünk hirtelen sok lett a jármű, mi több, nem is haladnak semerre, hanem mindenki lehúzódik az út szélére és várakozik. A távolban rendőrautó és két mentőkocsi fényei villódzanak, körülöttük népes embertömeg és... rengeteg apró alkatrész szanaszét szóródva az úton. Meg két halott motoros, szintén szétszóródva. Erős idegzetűek és katasztrófa-turisták ide kattintsanak. Ezen a környéken nincsen kerülésre mód, úgyhogy aki elunja a várakozást, az visszafordul és alig húsz kilométert megtéve visszakanyarodik arra az útra, amiről direkt azért kanyarodott le, hogy elkerülje egész Nyíregyházát a belvárosi átkeléssel meg a vasárnap délutáni forgalomhömpölyével.

Mondjuk még ez is jobb, mint ott maradni és várni, hogy átengedjenek; apukám beszámolója szerint még hazafelé sem tudtak arra menni - közben ugye megvolt Debrecen oda és vissza, mintegy másfél-két óra -, mert akkor is a roncsokat sepregették az útról. Úgyhogy megint visszafordultak... Remélem a következő mondatomért valami motoros jól leköpdös majd, de a negatív hírnév is hírnév: én bizony nem adnék engedélyt nagyteljesítményű motorkerékpárral való közúti közlekedésre bizonyos intelligenciahányados alatt. Komolyan nem. De ha már itt tartunk: a buszvezetői állást is hasonló feltételekhez kötném, mert nem hinném, hogy értelmes sofőr megcsinál olyat, hogy bejön a megállóba, kinyitja az ajtót fékezés közben, aztán rögtön nyomatja a csengőt, nehogy fel tudjak szállni reggel a második buszra, miután az elsőre már nem fértem fel sehogyan sem. Monday mornings s#ck.