Visszaolvastam az utolsó másfél hétben alkotott bejegyzéseimet, és arra a következtetésre jutottam, hogy ritka unalmasak lettek, amit nem tudok egyértelműen x dolog számlájára írni, mert nem, és kész. Nem tudom, hogy ihletem nincsen újabban, vagy csak túl fáradt vagyok, amikor írni kezdek, vagy egyéb, de a lényeg, hogy nem vagyok elégedett a bloggal. Mit gondoltok, a beígért kinézet-csinálással jutottam már valamire? Semmire. Jó, egy darab készen van azzal a kikötéssel, hogy még át kell vizsgálni alaposan. De nem érzek késztetést arra, hogy újabbakat barkácsoljak pár napon belül. És ilyen sem gyakran fordult még elő.

Márpedig nem kellemes az az állapot, amikor valaki egy régóta, ráadásul örömmel űzött dolgot elkezd nyűgnek tekinteni annak ellenére, hogy nem kötelező csinálnia. Valahogy nem tudom érdekesen prezentálni a Nyelvek és automaták gyakorlatot, amin egyetlen ember szerepelt a táblánál, méghozzá én, és amin összevitatkoztak páran a gyakorlatvezetővel, hogy a nulla a semmi, vagy a nulla az nem semmi, hanem mégiscsak valami... Ha érdekel: a nulla valami. Nullát hozzá lehet adni, nullával lehet szorozni; semmivel meg nem. Biztos mindenkit érdekel, hogy olyan ügyes voltam, hogy le bírtam tölteni egy jegyzetet, vagy hogy kis híján keresztülmentem egy üvegajtón, vagy hogy egy 200 oldalas angol nyelvű dokumentációra - aminek a fele lengyel szöveg... - támaszkodva próbáltunk felprogramozni egy analóg-digitális konverterkártyát, ami jól megszívatott minket, mert a digitális visszajelző ledeknek a fele nem működött, mi meg azt hittük, hogy elkúrtuk a dolgot és csak tízszer kezdtük újra, mire rájöttünk, hogy böszmeség van...

Biztos érdekel, mert erről szól egy blog.