Úgy tűnik, néhány apró dolgot mégiscsak elérek az életben, legalábbis ezt a következtetést vontam le abból a történésből, miszerint ma reggel, három hónap után ismét vásároltam a közeli abécében és a pénztáros néni volt olyan kedves és emlékezett rám és elég gyorsan kezelte a pénztárgépet is ahhoz, hogy legyen időm megenni a Túró Rudit, mielőtt a trolibuszra felszálltam. Mondjuk ha nem így lett volna, akkor sincs gond, mert a vasútállomáson remek érzékkel egyszerre két ablak volt nyitva, és erre jutott alig hatvan utazni vágyó jóember, közöttük én. Ahogy az lenni szokott, a legkevésbé tájékozott, ennek ellenére két hét múlvára IC-jegyet vásároló egyén mindig az én soromban áll.

A vonaton szerencsére volt hely, így hát ültömben volt szerencsém két szememmel egyszerre látni, amint egy fészerben hárman álltak egy asztal körül és nagyon tanakodtak valamin. Fogadjunk egy 233 Ft-os diákjegybe, hogy volt egy lyuk az asztal alatt! :)