Punnyadás az elképzelhető és felfogható szintek mindegyikén. Ez van. Így nincs miről írni. Unatkozni nem unatkozok éppenséggel, mert ugye MGS3, csak annak meg nem látom értelmét, hogy minden egyes bejegyzésben áradozzak arról, mennyire nevel ez a játék, és lehetne ugyan hosszú mondatokban nyilatkoznom arról is, hogy a PC-s játékok készítőinek jelentős hányada lecsúszhat a hátamon, amikor azt nyilatkozzák, hogy ezt meg ezt még sajnos nem képesek megvalósítani, mert hardverkorlátok vannak, tecciktunni, és majd ha nyolcmagos processzorok lesznek, akkor milyen jó gémeket fognak az arcunkba tolni, mert azok aztán annyira jók lesznek, hogy még Materazzi és Zidane is rajtuk fog összekapni meccs közben. És akkor itt van ez az "elavult" célhardveren futó játék, közel két éves már, és nincsen olyan pillanata, amikor valami csudálkoznivalót nem dob elém. További örömre ad okot, hogy az eddig kínlódó DualShock magára talált és végre ráz is.

De minderről nem írok, mert körülbelül nulla darab embert érdekel, másról meg nem tudok beszámolni. Hacsak nem a világ első, szabad szoftverekkel készített animációs filmjéről, az Elephant’s Dreamről. Magyarázni mondjuk nem sok mindent kell rajta, meg kell nézni és kész, tíz perc az egész, annyi idő alatt a hűtőből kivett sör sem melegszik fel. Nagyon. Mert közben nem fogod meginni, a film ugyanis megkapóan látványos. Persze nem úgy látványos, mint a Final Fantasy mozifilm vagy ezek a legújabb megjelenésű Pixar filmek, inkább egy játék renderelt animációira hasonlít a képi világ és a technika. Nekem a legjobban az a jelenet tetszik, amikor a két fickó az üveglapokon szalad és néha átfordulnak a túloldalra. Ajánlom tehát megtekintésre, Google hamar megmutatja, hol van.

Nézzük csak, mi van még, ami nem-írásra ad okot. Újabban hallgatok másfajta zenéket is, és "megtörtént az, aminek nem kellett volna" (tetszőleges Balázs-, illetve Mónika-féle kik*rtfélretegnapésmértpontasógorral műsor), Tokyo Hotel rajongó lettem...

Berosáltatok, mi? Persze ebből semmi nem igaz, elvégre nem tudnék kedvelni egy olyan "együttest", amelyik négy olyan kölökből áll össze, akik nagy valószínűséggel Marilyn Manson törvénytelen gyerekei, vagy Marilyn Manson stylistjának a törvénytelen gyerekei, vagy egyszerűen csak szeretik elbizonytalanítani az olyan embereket, akiknek a nemüket kell meghatározni. (Mondjuk így már érthető, hogy egy kizárólag belföldön használatos űrlapon miért szerepel a név rubrika mellett a nem is, holott a névből általában jó eséllyel kiderül, hogy egyforma vagy felemás az illető; a Béla igen ritka női név például, de emberjogi szervezetek már dolgoznak az ügyön.) A kinézetük mellett meg az sem valami szimpi, hogy bár ők maguk IS gennyesre keresik magukat, fellépések előtt rajongó lánykák ezrei sikítoznak nekik, nagy átéléssel zenélnek arról, hogy az élet márpedig de sz*r. Jó hogy még nincsenek kiégve a srácok, tizenpár évesen...

Shadow jó régóta nem írt, igaz az Estharon azt írta, hogy nemsokára írni fog, de ennek is már két hete legalább, és mégsincsen semmi. WarPriest meg még régebb óta nem írt, igaz ő nem is ígérte meg, hogy fog, de talán ha ezt elolvassa, akkor kanyarít valami szösszenetet, mondjuk mindarról, ami a vizsgákkal kapcsolatos és a Kalkulus 2 óta történt: érdekelne. Biztosan érdekesebb volna, mint ez a bejegyzés, amin éppen kilencven százalékban túlvagy már, de még meg kell tudnod, hogy látványosan elkezdett kopni az A betűm jobbik száráról a festék, ami nem kicsit gáz egy másfél éves Logitech billentyűzettől, főleg hogy ősöreg, tizedik éves Mitsumi darab nem mutat ilyan tüneteket. Hmm. most látom, hogy azon nem domborúak a gombfeliratok, ezen meg igen... Befogtam.