A mai nap azzal kezdődött, hogy anyukámat elkísértem a nyíregyházi kórházba néhány vizsgálatra. Volt ugyebár beutalója, amivel fel kellett keresni az egyik szakrendelést. Ott megnézték a papírokat, aztán azt mondták, hogy át kell menni a röntgenre, ott készítenek majd felvételt, aztán lehet menni haza. nagyszerű, még csak negyed kilenc, és mindjárt otthon leszünk. Az épület egyébként remekül hozza a Silent Hill hangulatát, a halálos csöndet néha megtöri egy-egy fájdalmas hang, közben a falról csöndben mállik le a csempe.

Namost én a nyíregyházi kórházzal kapcsolatban azt tudom elmondani, hogy életemben ha háromszor voltam itt, és sosem betegként. Tulajdonképpen én ártalmas voltam kiskoromban a gyerekorvosokra, lévén semmilyen extra járványt, fertőzést, vírust, egyebeket nem kaptam el, sőt, nem röstelltem a végtagjaimat egy alkalommal sem eltörni. Ennek mondjuk vannak olyan vicces következményei, hogy ha mégis kell kapnom valami injekciót, akkor az orvos megkérdezheti ugyan, hogy érzékeny vagyok-e a hatóanyagra, csak felesleges, mert fogalmam sincsen, hogy érzékeny vagyok-e rá. Így tehát nem kell meglepődni azon, hogy nagyon hamar igénybe kellett vennünk a térképet, mert nem tudtuk, mégis merre kellene keresni a röntgenosztályt. A térkép tök informatív, csak hiányzik róla az "Itt áll Ön" jelölés, és az ábrából valahogy nem derül ki az sem, hogy mi végső soron merről jövünk és merre megyünk.

Végül odataláltunk. Mondják, hogy majd a négyes ajtónál fognak szólítani, odamegyünk hát. Majd várunk. És várunk. Még mindig. Egy öregúr a sétabotját lóbálja és dudorászik, nomeg fel s alá mászkál. De behívják. Bent van majdnem egy óráig. Gondoltam a bot belelógott a felvételbe, és mindig újat kell készíteni. A hármas ajtón folyamatosan hurcolásszák a kórházi betegeket röntgenre, jó dolog, amikor mellédtolnak egy bácsit, aki alig lélegzik... Kínomban azzal szórakozok, hogy elolvasom a folyosó másik végén (~30 méter) lévő falra ragasztott feliratokat, helyből. A fehér alapon fekete betűket látom, felismerem, a piros alapon fehéreket nem. Anyukám is sorra kerül, 40 perc alatt végeznek. Nagyjából dél van. Ha már Nyíregyházán vagyunk, intézzük el azt az ADSL-szerződést is. A Magyar Telekom székházában példás a rend, kár hogy az első emeleten senki nem hallott arról az emberről, akit mi keresünk, szerintük ő már egy éve nem itt dolgozik. Érdekes módon a félemeleten ő jön szembe.

Bemegyünk az irodába. Itt már rosszul indít a szememben, mert a képernyőjén ott virít az Outlook. Elmeséli mindazt, amire magamtól is rájöttem tavaly ilyenkor óta, azt mondja, ez a kábé tizenöt szerződés már jó valamire, mindenesetre ő lobogtatja az érintett kollégák előtt, hátha azok találnak valahol pár elfekvő ADSL-berendezést és hátha mifelénk rakják rá a hálózatra. A szavaiból azt veszem ki, hogy ebből ugyanúgy nem lesz semmi, mint ahogy eddig semmiből nem lett eredmény: a T-Online-nak úgy látszik nem érdeke, hogy bővítse a felhasználók körét. Igazuk van, a betárcsázós-modemes internet után jóval nagyobb bevételük van. De akkor húzzanak a f*szba a hülye szlogenjeikkel meg az ingyenes próbahónappal... Komolyan, nálunk akkor lesz ADSL, amikor másfelé már javában ADSL2+ meg Wi-Max lesz az alap, persze nálunk drágább lesz, mert elavult technológia, és nem nyereséges...

Persze ma dől meg a melegrekord, a belvárosban igazán élvezetes délben közlekedni autóval, nem mintha a városból kiérve jobb lenne, ott ugyanis az összes teherautós egyszerre jelenik meg az úton, nekem pedig egy nyergesvontató hátsó fertája ég rá a retinámra, mire hazaérünk.