...hogy aligha hiszitek el, mennyi érdekes dolog történik velem mostanság. Az a helyzet, hogy a legutóbbi helyreállítás óta hihetetlen mértékben megnőtt a tudatomban a kereszthivatkozások száma, emiatt majdnem mindenről az jut eszembe, aminek a valósághoz semmi köze nincsen, viszont így sokkal viccesebb az egész napom, mert a saját kis poénfoszlányomba kapaszkodva elvagyok jól.

Most például még csak délután kettő van és eddig mindössze némi táplálék beszerzése céljából hagytam el a lakást - az áldozat két saroknyira innen fekszik vérbe fagyva -, de máris sikerült elémpottyannia egy abszolút LOL kategóriás sztorinak, ami annak fényében is LOL kategóriás, hogy szenvedő alanya egy alig egyéves kissrác, aki a történtek után valószínűleg élete végéig frusztrált lesz, valahányszor elmegy egy ábécé mellett.

Merthát eleve szörnyű dolog az, ha az ember a maga 70 centiméteres valójában egy vegyesboltban szembesül azzal, hogy ott szinte mindenki nagymamakorú, ennélfogva szinte mindenki kötelességének érzi, hogy gügyögjön neki valamit. Oké, ezt valahogy el lehet viselni, azt viszont kevésbé, hogy a legkevésbé szimpatikus néni egészen a pénztárig követi, majd ott a sorbanállás alatt újabb atrocitásokkat ad elő. No, elfogy a sor, anyuka következik, aki a kissrácot felülteti a kosár mellé. Unszimpatikus néni is odateszi a kosarát, és mivel unszimpatikus is, meg néni is, nem figyel rendesen és rátolja a kosarat a kissrác kezére, akinek ettől persze lehervad az arcáról az eddigiektől is kissé viseletesnek mutatkozó ábrázat, illetve kisvártatva kitör a záporeső is. Néni, anyuka és pénztárosnéni ofkoz egyszerre kapja fel a fejét, és előadja a következő kis színdarabot:

(néni, anyuka és pénztárosnéni, kórusban) - Hát mmmmi a baaaaj?
(kissrác, fájdalmas arccal) - Ááááááááááááá!!!
(anyuka és pénztárosnéni, nyugtatólag) - Nincsen semmi baj...
(kissrác, kevésbé fájdalmas arccal) - Ááááááááááááá!!!
(néni, teljes meggyőződéssel) - Biztos álmos.

Hazáig röhögtem. Nem úgy, mint tegnap, amikor a buszon zötyögtem és leült mellém egy hatvan év körüli mama, kezében mobiltelefonnal. Hát, számítottam rá, hogy ott, akkor részese leszek valami magánbeszélgetésnek, ugyanis a hasonló személyek mobiltelefonálási szokásaira jellemző, hogy a telefonba ordítanak, illetve kihangosítva teszik a fülükhöz a készüléket, ami tökéletes komfortérzetet biztosít rajtuk kívül mindenki másnak a környéken. Na ő nem, nem telefonál, de nyomkodja a gombokat bőszen. Még valami hangeffekteket is hallani néha. Úgy öt perc múlva úgy alakultak a buszon a körülmények, hogy már csak egyik szemembe reflektorozott bele a nap izomból, de lazán, így rálátásom nyílt a képernyőre is. A néni a mobiltelefonján Pac-Mant játszott. Bazz...

Hát, változnak az idők, meg az idősek. Úgy ezer évvel ezelőtt például Koppányt, a "haza" ellenségét négybevágással büntették - jólfésült történelemkönyv-buzik szerint a négybevágásra utal a szent koronán a két abroncs is -, ma már ez teljességgel elégtelen mértékű büntetés. Manapság sokkal divatosabb például a kapura csavarás, éppenséggel tegnap este történt Ronaldinho kapura csavarása is. Micsoda barbár sport ez a futball!