Programozás gyakorlat, irányelvek a harmadik zéhá feladatainak megoldásához. Biztos a hétfő az oka, de alig értek belőle valamit. Csakis ez lehet. Óra után a szakadó esőben hazamegyek, délután ötkor meg vissza, Algoritmuselmélet zéhára.

A nagy esemény azzal kezdődik, hogy a három gyakorlatvezető közül az egyik a nevetéstől fuldokolva elmondja, hogy a pótzéhá jövő kedden lesz. A K/2-ben őserővel felhangzó többszólamú, hangszerkíséret nélküli anyád mégis arra készteti, hogy más időpontot keressen. Mintegy tíz perc alatt megegyezik magával abban, hogy akkor huszonkilencedikén lesz, ami egyébként harminc. Ja, és ez a zéhá a pótzéhára lesz csak kijavítva. Aztán azt mondja, hogy van még egy dolog - a tömeg itt már kezdett izgatottá válni -, mégpedig az, hogy a hétfői előadás azért maradt el, mert neki kellett volna megtartania, csak elfelejtette, viszont az az anyag nemcsak a most írandó zéhán kap előkelő szerepet, hanem a hétfői vizsgán is, ezért megtartaná az elmaradt előadást pénteken nyolctól. A K/2-ben le vannak rögzítve a padok és a székek.

Utána kiosztják a zéhát, elkezdjük olvasni a feladatokat, aztán nézünk körül a teremben, hogy másoknak is olyan fura-e az ábrázata, mint a miénk. És igen. A gyakorlatvezetőnk odaóvakodik hozzánk, viccesen megkérdezi, hogy "Ugye nem nehezek?", mi meg viccesen feleljük, hogy "Jövőre biztos nem lesznek nehezek". Mondjuk az ő helyében én nem vigyorognék annyira, elvégre ő az, aki a jelentéktelen dolgokra elpazarolta a félévet, a fontosakat meg utolsó gyakorlaton, fél óra alatt elhadarta azt’ szevasz. Jegyzet sincs. Eltelik vagy fél óra, engem gyanakodva néznek, mert van egy tökéletesen üres A/4-es papírlap a székem mellett a földre téve. Fél óra múlva meg észreveszik azt a srácot, aki előtt mintegy tíz négyzetméternyi papír ki van teregetve: odamennek, elveszik tőle, mire a srác értetlenkedve néz, hogy "De nem lehet használni segédanyagot?". Nem lehet, bár eddig azt hittem, hogy ez evidens zéhákon, kivéve ha progból vagy adatszerkből írnak zéhát, mert ott lehet, kódoláshoz.

Az utolsó feladat mondjuk vicces volt. A kérdés, hogy az alábbi nyelvek közül melyik NP-beli, és három válasz volt megadva. A háromból egyet ismerek, arról tudom is, hogy NP-beli, de a választ indokolni kell, az meg nemigen értelmes indokolás, hogy "órán ezt hallottam". Bár lehet, hogy be kellett volna jelölni...

060517.jpg