Érezted már úgy, hogy olyan dolgok, amikben halál biztos vagy, mégsem úgy történnek meg, ahogyan racionálisan kellene történniük? Most én így érzek.

A január 4-i bejegyzésben mit is írtam? Oprendszer vizsga, siralmas eredménnyel. Az öt feltett kérdésre olyan válaszokat adtam-nem adtam, amik alapján én magam sem találom értékelhetőnek a dolgozatomat. A vizsgáztató meg pontosan tudja, hogy abból a fél oldalas esszéből negyed oldal csak mellébeszélés, a másik negyede meg a kérdésre adható válasznak nagyon kis része csupán.

Szóval fel voltam készülve az utóvizsgára, már majdnem jelentkeztem is a következő alkalomra, amikor is ma délelőtt megláttam az előző vizsga eredményét. Először is azon hidaltam le, hogy az eddigiek közül összesen nyolcan kaptak elégtelent, a többi 112 ember mind átment. Megkerestem a nevemet, ott van mellette az időpont, és a jegy: 2/3. Első gondolatom az volt, hogy 2/3 nincs egy egész sem, utána vágtak csak nyakon a többiek, hogy ott van jobbra, hogy zárójegy: 3, és különben is mekkore mákos állat vagyok. Ezekszerint tényleg az vagyok, mert mint fentebb írtam, én nem adtam volna rá kettest sem. És azóta sem tudok napirendre térni e felett, mert nem érzem úgy, hogy megérdemlem a hármast.

Még a holnapi nap lesz húzós, olyan remek és kívánatos Kalkulus vizsga lesz, hogy nem győzöm a s3gg3met a földhöz csapkodni örömömben miatta. Úgyhogy valószínűleg most az fog történni, hogy szépen bevágom a Winampba az egész zenekönyvtáramat, a monitort kikapcsolom, és olyan szinten belesüllyedek a jegyzetbe, hogy még a legtapasztalatlanabb mocsárjáró is elismerésre méltónak fogja találni. Na vizslát addig!