... Logos visszatért! Remélem a földön fetrengtek a gyönyörűségtől, hogy van olyan szerencsétlen marha ezen a világon, aki elnevezi a számítógépeit egy film nyomán és így hivatkozik rájuk, mindenesetre a Logos rövidebb név, mint a Nabukodonozor és sokkal pofásabb, mint az Otthoni_1. Szennyesteregetés done, léptessük a ciklust!

Shadow blogját olvasgatva két dolog szúrt szemet nekem. Az egyik az, hogy valamiféle bejegyzés-linkelési módszert kell kifundálnom, mert ennek hiányára éreztem burkolt célzást. Felírva. A másik dolog viszont fontosabb, ugyanis kiderült, hogy szerény blogom a történések eddigi folyásának biztos medréből kilépve áttért a sötét oldalra, ugyanis... Bekövetkezett az adatbázis-adminisztrátorok rémálma: felütötte fejét az inkonzisztencia.

Az ügy részleteinek feltárásához segítséget kértem Shadowtól, majd elolvastam a blogját, azután pedig megvacsoráztam és a vonattal Debrecenből hazáig utaztam, hogy ott később jót ebédeljek a holmim összecsomagolása előtt, és... Szóval bétás még az az időgép, de a három éves garancia azért érvényes :].

Hazajutni viszont nem volt egyszerű. Kezdődött azzal, hogy reggel jól összepakoltam, kimentem a megállóba és vártam a trolira. Meg is érkezett időben, még volt fél órám, hogy kiérjek a vasútállomásig, jegyet vegyek és megtaláljam a hetes vágányt. Máskor általában tizenöt-húsz perc elegendő erre a műveletsorra, de ma... Ma sikerült kifognom az évtized leglassúbb trolijáratát. Nem volt nagy a forgalom, egyszerűen a technika győzött le minket, utasokat. A derék szovjet troli végsebessége néhol megközelítette a húsz kilométeres óránkénti sebességet, ilyenkor az utasokkal kollektíve halálfélelmet imitálva kapaszkodtunk a teljesen EU-szabványú kapaszkodó berendezésekbe, hátha csak nekünk rossz a sebességérzetünk, de nem... A vonat indulásának időpontjában az állomásnak még a környékén sem jártunk, úgyhogy már csak becsületből mentem oda, jegyet venni, aztán vissza a lakásba. Jelzem, a visszaút tizenkét percet és harmicnnégy másodpercet vett igénybe, ugyanazon az útvonalon, ugyanolyan szovjet trolival. Még jó, hogy csak 2210 forintba kerül a bérlet...

Habár, ha időben odaérek, akkor a pénztárnál csesztem volna el sok időt, ugyanis amilyen emberek ott vannak... Állok a sorban, valaki bekérezkedik kettővel elém, hogy mindjárt megy a vonata, satöbbi, ehhez képest bemondja a mikrofonba a pénztárosnak, hogy neki holnapra kellene InterCity helyjegy, mire a háta mögött felhangzik a krvnyd. Az előttem álló fazon kiakad, hozzám fordul panaszkodni, még bökdösi is a vállamat, hogy mit képzel ez a fickó. Nekem ugye már tök mindegy, ő viszont nem hagyja abba a magyarázást, és még akkor is folytatná, amikor a tolakodó IC-s régen elment onnan. Mondom neki, hogy ha ennyira bántja, akkor menjen utána és verje meg, én a magam részéről sz*rom le. Egy későbbi vonattal végül szerencsésen hazautaztam, és a szerencsésen, mint módhatározó vagy mi, ez esetben azt jelenti, hogy csak egyetlen utas volt a kocsiban, aki úgy döntött, hogy ő bizony ebben az időben menten megfagy, miközben őt kivéve senki sem vacog. Keresnie kellene egy oposszumot...

A kutya vacsorája - Megint egy újabb tánc

Remélem tényleg ez a címe, a kutyavacsi számok címét már krónikusan elírom... Ez meg egy látkép Dubaiból. Toronyházak a sivatag közepén. Barmok. Dúsgazdag barmok.

dubai.jpg