Az üzenőfal értékes hozzászólásainak átmentésével még nem végeztem, sőt, az átkeresztelésével sem igazán, mivel hiába hívom én pár napja Üzenőfalnak - ami jelen oldalon azt hiszem, hivatalos névnek tekinthető -, ha egyszer itt a blogban is Vendégkönyvnek van írva a linkek között. De ennek most vége, átnevezés megoldva. A nagy próbálgatás közben véletlenül észrevettem egy látványos, ám egyáltalán nem vészes rovart is, amelyet jelenlegi, eléggé nagy lyukakat tartalmazó PHP-s tudáshálóm alkalmazásával valamelyest képes voltam eltaposni; legalábbis mostmár nem látszik...

Hogy az öröm ne legyen teljes az EasyPHP telepítése után, arról gondoskodott kedvenc Windows XP rendszerem, amelynek legutóbbi telepítésekor feltehetőleg elbarkácsoltam valamit, ugyanis már most, két hét elteltével jelentkeznek a lassulás tünetei, pedig még nem is raktam rá a rengeteg betonstabil ware... ööö, kölcsönkért programot. Tényleg, most gondolok csak bele: a két hétvége alatt egyszer sem hiányzott egyik ilyen, kétes eredetű program sem, pedig rajzoltam is (GIMP-pel), meg CD-t is írtam, meg szöveget is szerkesztettem másnak (Wordpaddel). Szóval, a PHP-s dolgok még nem minden esetben működnek a böngészőmben localhostról, ennek oka az, hogy az EasyPHP telepítője látszólag nem végez el néhány fontosabb beállítást - például nem hoz létre új környezeti változókat, stb... -, természetesen a hallgatólagosan fenntartott "Nfol a béna megint" opció is elképzelhető.

Viszont így is sikerült súlyosan meghackelni a Programozás 1 tárgy házi feladatos weboldalát, amennyiben olyan tartalmat értem el, amely nem lett volna elérhető abban az időpontban. Történt ugyanis, hogy a harmadik házi feladatsorra fordítható közel egy hónap nagyon kecsegtetőnek tűnt múlt hét elején, viszont a folyton hangoztatott "bármelyik pillanatban kitehetik" annyira fedte a valóságot, hogy még ma sem volt kirakva a feladatsor. A másik kettő alatt megjelent ugyan egy új hivatkozás, azonban az az egér bármilyen mértékű molesztálása mellett is határozottan szürke maradt. Lenni agyafúrt, előző sor linkjét megnézni, kettest hármasra cserélni, örülni, mert látni: félkész feladatsort, példák nélkül, pontszámok nélkül.

Jó lesz. Ami fontosabb: idén lesz. Nem úgy, mint a Windows Vista, amit megint elhalasztottak, ezúttal jövő év elejére. Az új Office 2007-tel együtt. Ennyi huzavona után két úton haladhatnak majd az események:
- a Vista megjelenik, tök jó meg tök szép, talán még hasznáható is, és minden média azzal lesz tele, hogy na igen, ez így kerek, megérte a halasztás,
- a Vista megjelenik, a halasztás oka az volt, hogy a dizájnerek vitatkoztak a dobozos verziók borítóján és a felhasználói kézikönyv tipográfiáján, tele van érdekes bugokkal és szellős, mint a pókháló.

Értem én a Microsoftot: nekik most tényleg az az érdekük, hogy egy jó rendszert dobjanak piacra, hiszen rengeteg felhasználói réteg fordult az utóbbi két-három évben a Linux-alapú rendszerek felé, és ha nem is mindenre, de jópár feladatra használják a nyílt forrású szoftvereket. Erre kiváló példa a Debreceni Egyetem Informatikai Karának hallgatósága, akik a Programozás házikat bizony nagyrészt nem Windows alatt készítik, hanem mondjuk Linuxon vagy a tesztszerveren futó AIX rendszeren. És van néhány elvetemült, aki mindhármon tesztel, és hullik a haja...