(A régi archívumban két 381. posztot leltem. Ezerhatszázvalahány poszt sorszámának átjavítása helyett inkább ezt a kettőt tömbösítettem.)

Hozom a lapátot és mindent kilapátolok vele. Különösen a havasesőt, amivel tegnap délután Észak még megpróbált betámadni. Annyit azért elért az akcióval, hogy ismét friss hólében tocsog egész Debrecen, a cipőkereskedők örülnek, mert az a löttyedt sz*r tönkreteszi a csukákat. Nem örültek viszont azok a közalkalmazottak, akiket a hét minden napján kizavartak a főnökeik vizet gereblyézni: ez hót komoly, nyolcan megrohannak egy tócsát és addig piszkálják, amíg az kínjában vagy elfolyik a csatornába, vagy vékony filmréteget alkotva szétterül a járdán, hogy reggel el lehessen csúszni rajta.

Ennél sokkal fontosabb, hogy tegnap reggel elcsábítottak az edzőterembe. Lehet nevetni: Nfol és az edzőterem. Nfol és a futópad. Nfol és a súlyzók. Volt ott mindenfajta okos gépezet is, olyan izomcsoportokat mozgattak meg, amiknek a létezéséről egészen addig nem volt fogalmam, amíg ma reggel arra nem ébredtem, hogy a jobb karom nem hajlandó kinyújtózni és más egyéb helyeken is a szokottnál komolyabb az ellenállás. Jó lenne erre, pontosabban, ennek az előszelére fogni a tegnap esti elrontott Kalkulus minizéhát, de most minek hazudjak magamnak...? Mindegy. Kalkulus előadás alatt a dolgok bonyolódtak, megismertük a Jóisten valószínűsíthető gondolatmenetét, amelynek lényege, hogy Isten nem euklideszi térben gondolkozott a világ teremtésekor, hanem valami egészen másban, aminek most nem jut eszembe a neve, de nyílt gömbök és határpontok mindenképpen voltak a környéken.

Előadás, és az azutáni IszK-ban eltöltött kellemetességes óra után hazaindultam, hogy úúú, áááá, megnézem az utolsó részét a 24 első évadjának. Komolyan készültem rá. De tényleg. Aztán mégsem néztem meg, hanem helyette azon gondolkoztam, hogy hogyan lehetne értelmes magyar megfelelőt találni a bottom line kifejezésre, illetve addig szórakoztam a C mutatóival, hogy már a konyhára is egy mutatót állítottam, hogy oda tudjak menni. Közben az izmok tovább lázadoznak, valahogyan levettem magamról a pulóveremet, de hogy miként fogom visszavenni, amikor indulok az állomásra... azt nem tudom.

Mire végiggondoltam, hogy jövő héten mi minden finomság lesz "odabent", már indulhattam is a megálló felé. Kis híján fényképeztem egy nagyon érdekeset, de aztán mégsem lett fotó, mert túl nagy volt a nézőközönség. Majd legközelebb. A vonaton az a helyzet, hogy ha nem akarsz senkivel semmiről beszélgetni az út során, akkor száz százalék, hogy olyan útitársakat kapsz, akik viszont még pénzért sem fognák be, viszont legalább olyan dolgokról próbálnak beszélgetni, amik téged abszolút nem érdekelnek még erős izgalmi állpotban sem. Kedves öreg nénike érdekes infókat osztott meg az egyre kevésbé lelkes közönséggel, kiderült például ama fegyvertény, hogy a nénike Pest óta megevett egy fél kiló kenyeret és ugyanennyi fokhagymás kolbászt; nos, ezen tény megmagyarázott néhány furcsaságot.

Egy dologra mindenképpen jó az izomláz: megfontolttá tesz. Erősen meg kell ugyanis fontolni, hogy milyen mozdulatokat tesz az ember, milyen sebességgel és főleg: meddig. Még jó, hogy nem vagyok artista, bár a trolin a szokásos, kapaszkodók és csövek ellenében életbenmaradásért vívott küzdelem most különösen intenzív volt. Viszont még ez sem menti meg a világot tőlem, kár reménykedni...

(Leme)nőnap

Szóval az úgy volt, hogy én még idejében elkezdtem reggelire befalni a kettő darab töltött zsemlémet, viszont közben annyira bambultam a világra, hogy elment az idő, és sürgősen el kellett döntenem, hogy eszek vagy Programozás gyakorlatra megyek. A válságstáb kockázatelemzése alapján úgy döntöttem, hogy a még rágási fázisban leledző falatokkal végzek, a második zsemlét becsomagolom és magammal viszem, hátha éhenhalok a nagy tudományok befogadása közben. Gondoltam ezt mindenképpen megemlítem.

A gyakorlat viszonylag informatív volt, viszont jövő héten nem lesz, mert tizenötödike, és ugye akkor baromira meg fogja érni fél nap alatt hazamennem fél napra, mert tanítás nem lesz ugyan, de kedden estig vagyok, és csak szerda reggel tudnék hazamenni már - merthogy utálok este vonatozni. Nagyon. De erről majd lesz szó akkor, amikor szó lesz róla, tehát nem most. Szillogizmus. Nfolnak nincs ideje bejegyzést írni, tehát nincs bejegyzés. Most van bejegyzés. Mi a következtetésünk? Nfolnak van ideje. Úgy van.

Ma elvileg nőnap is van, mindenütt ezerrel megy a kampány. Mármint nem a választási, hanem a nőnapi kampány. Bár akár a választási is mehetne ezzel együtt, például a maszop szegfűt osztana az Oktogonon, a fikusz ételszobrászok által összevagdalt narancsot, az emdéef aktivistái egész nap Dávid Ibolyát köszöntgetnék. Bajban volna viszont az eszdéesz, mert ők mit adjanak? Influenzamentes madarat? Kuncze Gábor félakt-fotókat? Ja, és ugye láttátok már a "Több SZDSZ - kisebb állam" feliratú plakátokat? Vazze, ekkora baklövést... Kisebb állam: második Trianon, vagy hogy? Ofkorsz tudom, hogy nem erről van szó, csakhogy és de, illetve, dehátmégiscsak... Nőknek tehát nőnapot, mindenkinek pedig öt perc alatt kitalált és ennélfogva ultrasz*r egypercest:

- Halló... kicsodát?... én vagyok... Karcsi?... jaa, Karcsi!... igen, régen nem beszéltünk... megváltozott a hangod is... család jól van?... remek... ők is... már főiskolás... repül az idő... miben?... hát hogyne segítenék... bármit... bármikor... nem probléma... tudod, hogy mindig... mondom, bármit... és hol van ez?... olyan lent?... végülis... nem, nem jelent gondot... szívesen... mennyi?... ajjaj... kicit sok az, nem?... legfeljebb többen megyünk... aha... kikkel?... nem... velük inkább nem... a Feriékkel?... velük méginkább nem... ha lehet... nem... az kizárt... semmiképp nem megyek a Janival... és mikor van ez?... olyan hamar?... és csak most szólsz?... hát... szólhattál volna korábban is... nem tudom... megbeszélésen... nem, lehetetlen áttenni... máskor nem jó?... így nem... ez van... sajnos... majd legközelebb... persze... tudod hogy mindig... hogyne... akármikor... szevasz.
- Ki volt az, Gábor?
- A magyar demokraták. Azt akarták, hogy menjek én is a négypárti tévévitára.

(Akinek homályos a szereplők kiléte, az nézzen meg egy híradót, vagy kérdezzen meg MSN-en. :-)

And now, for something completely different. Valószínűleg Dennis Hopper soha életében nem gondolta volna, hogy egyszer egy két éve halottnak hitt szerb hadurat fog játszani tökéletes balkáni akcentussal. Az az ember... nagyon ott van. Én meg itt:

Jelena? Why are you calling? * sír *