A reggel úgy kezdődött, hogy a hajnal elkezdett átalakulni reggelbe, mígnem annyira átalakult, hogy már nem is volt hajnal többé, csak reggel. Ismeretterjeztő széljegyzetünket olvasták. Szóval, az első feladat az volt, hogy hozzam a kocsit olyan állapotba, amely állapot fennállása esetén egyáltalán el merek vele indulni. Az összes ablak jégvirágos, ezt nem szedi le a jégkaparó sem, muszáj a motort beindítva alapjáraton bemelegíteni, a szellőző tekerőkapcsolóját tökig elcsavarni, az összes rostélyt a szélvédőre irányítani, illetve a hátsó ablak fűtőszálait izzítani, majd várni, várakozni.Nyilván az egy hete szabad ég alatt álló autó nem képes rövid idő alatt akár langyos levegőt sem disszipálni, a fűtés pedig ezt használná ki, ha tudná. Lassacskán elkezd átlátszóvá válni a szélvédő, az orvoshoz elkísérendő nagymamámat beültetem a kocsiba, aztán nagy levegő és elindulunk.

Mifelénk az út tulajdonképpen úgy néz ki, mint a mesebeli alacsony, zöld kabátos, pirospizsgás arcú kobold, aki a szívárványok lábánál tanyázik egy kupac arannyal, vagyis: nem létezik. Valaha létezett, régebben látszott is belőle valami, viszont Karácsony óta gyakorlatilag folyamatosan hézagmentes jég borítja. Legalább a kátyúk nem látszanak. Ráérős tempóban megérkezünk hát a rendelő elé, ahol próba-cseresznye alapon leparkolok a lánctalpas csapatszállítóknak ideális terepet nyújtó összefagyott és mini Grand Canyonok ezreit mintázó útpadkán. A rendelőben nem sokan vannak, ezzel elérkeztünk a pozitívumok végére is. Mert ha valaki oda bemegy, és még nem beteg, akkor biztosan megbetegszik mire kijön, egy náthát nagy biztonsággal zsebre lehet vágni két pillanat alatt. Nálunk az orvos és a fogorvos rendelője ugyanazon váróteremből nyílik, a fogorvostól pedig igazán szívszorító hangok szűrődnek ki, amelyektől az ember kedve méginkább elmegy az egész helytől.

Azután irány a gyógyszertár. Drágaságos Fennvaló! Azt hittem, sosem jutok ki onnan. Bemegyek ugye a hat darab recepttel, mindegyiket végigolvassák, összekapkodják a polcokról a szereket, aztán mindezt ellenőrzik a számítógépükön. Kemény tíz perces művelet ez, kéremszépen, csak alaposan, csak pontosan! Végre kész. Miután átadtam a pénztárnál a Kuvait két éves költségvetésének megfelelő összeget, távozhatok. Irány haza!

Tegnap este - amellett, hogy S@ti idejét nem kímélve bizniszeltünk, hogy mivel, az titok, különben is ZH-kérdés lesz belőle - Zsubinak ecseteltem a GT3-as élményeket, és azt is mondtam, hogy Hard nehézségen bizony meg kell izzadni néhány győzelemért. Ekkor mondta, hogy az L1+R1-gyet nyomjam be, majd csodálkozzak. Ezt este már nem tudtam kipróbálni, most viszont igen, és... csodálkoztam :). Ha jól figyeltem meg az eseményeket, akkor a lényeg annyi, hogy Hard helyett bejön a Professional nehézség, ahol öt helyett tíz kört kell menni, és bejön a képbe a gumikopás is, amelynek vicces hatásait sikerült rögtön megtapasztalnom. A helyszín megint Monte-Carlo, S osztályú ellenfelek, alattam a hirtelenkék Calsonic Skyline. A rajtrácson előttem egy SLK állt, emiatt a rajtot rögtön el is rontottam, mert ő is pont arra húzodott ki, amerre én szerettem volna. Az első kör végére felmásztam a harmadik helyig, aztán a másodikig, és nem értettem, hogy hogyan lett hirtelen 15-20 másodperces előnyöm, ennek ellenére nyomtam a jobbnál jobb köröket. A hatodik kör közepén az egyik kanyart nem tudtam úgy bevenni, mint máskor, aztán a többit sem. Rosszabbodott a fékhatás, a kerekek csúsztak a kanyarban, a hátsókerékhajtás miatt pedig a szűkebb kanyarokban inkább drifteltem, mint kanyarodtam. A nyolcadik körig elszórakoztam így, az ellenfelek közben szépen kimentek a boxba, és a friss gumikkal fokozatosan jöttek felfelé mögöttem. Ott én már szinte csak cirkálni tudtam, úgyhogy inkább kiálltam kereket cserélni. ("De Gyula, idén már nincsen kerékcsere...") Amint visszatértem a pályára, éppen elhúzott mellettem az addigi második helyezett, akit a maradék két kör közül az elsőben rettenetesen kihasználtam, az utolsóban meg megfutottam a leggyorsabb kört - kopott is annyit a gumi az alatt az egy kör alatt, mint előtte négy kör alatt...

Ezen történésekből arra következtetek, hogy még nagyon nincsen itt az ideje a GT4 beszerzésének. Jack bácsi viszont egyre jobban foglalkoztat, pedig ez még csak nem is az a Jack, akit hamarosan minden nap látni fogok a monitoron, amint mobiltelefont csap le idegesen, hanem egy kígyóevő kommandós, akinek a történetétől állítólag egyszerűen szólva össze fogom tenni magamat percek alatt. Csak előbb a félév eleji sunyítós időszakban fejezzem be a Gunt, a The Moviest - bár ezt képtelenség befejezni, talán egy fórummeetes filmecskét alkotok benne... - aztán itt van még a F.E.A.R. és a Total Overdose is - érted... totál óverdózis. A Most Wantedet elteszem inkább olyan vérszegény időkre, amikor még ennél is gyengébb NFS-részek jelennek meg. Ezekről asszem kellene majd cikket írni a majd elkészülő új játékos weboldalra, kellene majd blogot írni, kellene majd programozni, kellene majd Kalkulus 2-t tanulni, és ezek mellett talán még élni is lesz időm. Talán.

Végezetül szeretném megmutatni, hogy mennyit ér az én szavam. Nem; hogy mennyibe veszitek az én kérésemet, javaslatomat, tanácsomat, satöbbimet. Akire ez nem vonatkozik, az kihúzhatja magát, na de a többiek... Ezért tépem a számat? Arnold testv. (al. 1905), kérlek segíts! Különben sem hiszem, hogy a Microsoft főhadiszálláson az IE-iroda környékén élnének manák, mert ha még régebben éltek is ott manák, azóta elköltöztek onnan, mert nem bírták elviselni azt a so kritikát, amit a felettük lakók kaptak minden áldott nap. De a Westendben biztosan élnek. Szerintem a szökőkút alatt.