Délelőtt vonattal Debrecenbe mentem, hogy letudjam a félév utolsó vizsgáját. Adatbázisrendszerek szóbeli. A földszinten kirakott beosztás szerint 14.30-kor kezdődik a móka-kacagás, ehhez képest 14.55-kor diákokon kívül senki nincsen ott. Negyed négykor megérkeznek, aztán valóban jönnek, ketten, mert Kormos tanár úr - alias Atyaúristen - nincsen velük. Sorbaállunk, számot húzunk, páratlan, úgyhogy én ennél fogok vizsgázni, a párost húzók a másik teremben. Bemegy az első. Engem szokás szerint megöl az ideg: mászkálok oda-vissza a folyosón, akik kijönnek, azokat letámadjuk információra szomjazó hiénák módjára. Addig idegeltem magamat, hogy már este fél hat lett, és rajtam kívül senki nem várakozott odakint. Sorra kerülök, bemegyek. Az írásbeli felemás, nézzük a hiányosságokat. Túljutok az első kérdésen, amikor a másik teremből a vizsgáztató átkopog, hogy ő már végzett. Be is jön, leül, majd elkezd pizzát enni. Kurva jól lehet így vizsgázni, néha röhögnek egyet valamin, amit én nem értek. Lényegtelen, úgy jövök ki a helyzetből, hogy tökéletesen szánalmas hülyének nézek ki a tudásommal együtt. Addig mindenki átment legalább hármassal, én majd jövök hétfőn is pótvizsgára. Kurvajó lesz az is, gondolom.

Hát, ma sem éltem hiába...