És lőn vasárnap, és az Úr fogá magát és lepihené... De mások nem hagyák. Nfolra megint szükség van, különben összedől a világ. Reggel érkezik egy flopi, amin rajta van a szakdolgozat hat oldala, plusz még a vasárnapra virradóan elkészített ismeretlen mennyiségű írás. Ebből én semmit nem látok, mivel a flopi többszöri próbálkozásra is olvashatatlan. Öröm ON.

Átmegyünk a szerkesztés színhelyére - nagyapámék háza a szomszédban -, hogy majd ott helyre tesszük a dolgot hamar. A helyszínen kiderül, hogy a hajnali órákban végzett módosítások kizárólag a flopira lettek elmentve. Arra a flopira, ami most ugyebár nem jó. Gáz ON. A merevlemezen megvan az eredeti hat oldal, nosza, legalább mentsük meg azt. (Hozzá kell tennem, hogy ha én ezt valaki más blogjában olvasnám, kapásból beugatnék, hogy mé’ nem nyomta át pendrive-ra az ipse, vagy miért nem írta ki CD-re. Vázolnám ennek akadályait: (1) a gépen Win98 működik, és egyetlen egy USB-s driverrel sem sikerült életre kelteni az USB-portokat, pedig be vannak kötve; (2) a gépben van egy CD-író, viszont nincs rá feltelepítve íróprogram; (3) a flopimeghajtó másik flopit ír/olvas, viszont ugyanaz a flopi másik meghajtóban nem működik többé; (4) amikor valami problémát el kell hárítanod és öten ülnek a nyakadon, hogy mikor lesz már készen, és mindenki értő arccal bámulja a monitort, na olyankor nehéz egyből rájönni a legcélravezetőbb megoldásra.)

Szóval első körben hazamentem egy Linux Live CD-ért, hiszen a FAT32-es vinyót írja-olvassa, működik vele az USB-port is, aza a célnak megfelel. Visszamegyek. Bootolunk egyet, bejön a Sulix, frankó. Nézem a fizikai eszközöket, optikai meghajtók megvannak, USB megvan, flopi megvan, vinyó nincsen. Illetve van, de ha megnyitom a hda0-t, akkor nincsen benne semmi. Üres.

Oké, megint haza, viszem a CD-írómhoz kapott Nerót. Telepítünk, indítunk. Felismeri a CD-írót a gépben, de kiad egy üzenetet, hogy a program csakis azzal az íróval működik, amelyikhez adták. Megint haza, írok egy másik Nerót, amit semmihez nem adtak, de legalább univerzális. Telepítünk. Win98, tehát közben két-három újraindítás. Indítjuk a Nerót. Indul. Égetjük a korongot. Ég. Megvan. Körülöttem megkönnyebbülő sóhajok serege. Örökhála, meg ilyenek, vagyis a szokásos. Na meg még pár órás felesleges meló otthon, az eltűnt rész pótlására, ami megspórolható lett volna, ha... Dehát kinek magyarázzam...? Akinek hasznára válna, azt nem érdekli, én meg nem vagyok politikus, hogy a nagy semmiért pofázzak.

A nap további részében szerencsére nem volt rám szüksége senkinek, így hát tudtam a magam dolgát végezni. Illetve... majdnem tudtam. Egy délután alatt még sosem merült le az éjjel feltöltött akkumulátor a telefonomban... És sikerült rádöbbennem arra, mekkora geeknek látszom a környezetemben amiatt, hogy még itthon sem használok a böngészőben könyvjelzőket, valamit az összes postafiókomnak fejből tudom a címét és a jelszavát...