A csúf CONSTRAINT hiába kapálózott, hiába könyörgött, a pokol ura nem kegyelmezett meg neki. Szolgái közrefogták és egy hatalmas üstbe dobták a nyomorultat, egyikük pedig rögtön meggyújtotta az üst alatt elhelyezett gallyakat.
-Így jár minden alávaló szabályszegő, integritássértő balfácán! Veled statuálunk példát másoknak, remélem örülsz! - mondta fennhangon a villásfarkú gonosz. - De hát mi ez a zaj?
Mindannyian felfelé néztek és a látottaktól joggal rémültek meg. A menny irányából ugyanis egy gigantikus méretű bitumen palacsinta zuhant feléjük.

Felébredt. A szemei még csukva, csupán néhány távoli neszt hall, azokat is inkább tudat alatt, de érzi, hogy ébren van. Agya elkezd dolgozni: csütörtök reggel van, nincs órája, nem kell sietni. Mintha az órát már nézte volna korábban, akkor fél nyolc volt rajta. Ez úgy néhány perce lehetett. Vagy egy órával ezelőtt? Nem lehet fél nyolc, mert nem hallja a lépcsőházban énekelni azt a kislányt, aki minden reggel fél nyolc tájban a lépcsőházban énekel. Viszont olyan könnyűnek érzi magát. Magát és a lelkét. Megkönnyebbült volna? Nyilván meg. Az esti Kiadványszerkesztésen is jól érezte magát, elbaromkodott a srácokkal, utána meg a szokásos post-TeX-es dumahömpöly... Ráadásul valakivel még jót is tett, aki veszettül hálásnak tűnt a segítségért. Kilencre ért haza, de megérte az időt, megérte a hidegben mászkálást: megérte. Már akkor érezte, hogy nem nyomasztja az a fene nagy súly, amit szombat óta a vállain érzett. Most pedig még inkább jól érzi magát. Pedig holnap kalkulus ZH-t fog írni. Érdekesnek találja, hogy egyáltalán nem tart a ZH-tól. Valamiért elhiteti magával, hogy az egész kalkulus mögött is minták vannak, amiket csak fel kell ismerni, és a megoldás könnyen adódik. Egyszerű, ésszerű logika, semmi nyakatekert furmány.

Kinyitja a szemét. Fél kilencet mutat az óra. Végülis fél egykor feküdt le, de most különösen pihentetőnek találja az elmúlt éjszakát. Felkel. Az ablakon kinézve látja, hogy süt a nap, az égbolt majdnem tökéletes folytatása a szoba falának, de a kocsik tetején megmaradó zúzmara jelzi, hogy kint csak látszólag van jó idő. Komótosan felöltözik - ilyen reggelt nem ront el kapkodással -, megeszik két banánt, aztán leül blogot írni, amíg el nem felejti, hogy mit akart írni magáról.

Most este fél tizenegy van, befejezte a Kalkulus tanulását. A reggel elhangzottakkal szöges ellentétben álló érzés kezd benne megfogalmazódni annak ellenére, hogy még zuhanyozás közben is lederivált egy összetett függvényt és Taylor-sorba fejtett egy másikat. Érzését talán így lehetne legjobban kifejezni:
- Hol a f_szban van ebben a logika?

1954. New Order - Dracula’s Castle (5:40) [Waitin For The Siren’s Call]