Kalkulus gyakorlaton elérkeztünk a függvényvizsgálat fantasztikus izgalmakat rejtő témaköréhez, amely alkalomból egész órán három függvényről derítettük ki, hogy azért görbék, mert kiskorukban verték őket a szüleik. Óra után megint voltam magyarázni egy szomszédnál. Namost. (WarPriest bizonyára csuklani kezd a namost szót olvasván, én nemkülönben. Aki nem tudja, miért, az megérdemli, mert nem jött tegnap.) Mindenki hagyja abba az olvasást - nem örökre, csak most, pár pillanatig -, és próbálja maga elé képzelni annak a személynek az arcát, aki életében először szembesül egy Excel-táblával. Megvan? Milyen? A többit képzeljétek el. És azt is, amint én kőrideg arccal, a tényekre szorítkozva magyarázom, hogy a 2,7 GHz-es Celeron processzor és az integrált, alaplapi Intel videokártya erősen behatárolja a futtatható játékok körét, még akkor is, ha a neve szerint ő Extreme Graphics videovezérlő vagy mi. Mindegy, azért a szemben lakó kissráctól kölcsönkapott egyszerű autós játék - F1 2002 - elég jól szalad rajta, bár jelen állapotában inkább nevezném interaktív mozinak, mint játéknak, mivel az összes segítséget maximumra kellett állítani, nehogy nehéz legyen a nyílegyenes boxutcából kihajtani, egyenesen, nyolcvannal.

Szóval, mire hazaértem, legjobb kalkulációim szerint sem lettem volna képes időben összepakolni a dolgaimat, ráadásul egy haver is hívott egy kis közös programra, úgyhogy ET-hez hasonlóan hazatelefonáltam, hogy leghamarabb szombaton dél körül számítsanak rám. A közös program előtt megkukkantottam a Gun nevű játékot, ami egy vadnyugaton játszódó, viszonylag szabad történetvezetésű nézdahátam akció, korábban western-GTA-nak is csúfolták, ami elég indok arra, hogy engem érdekeljen. Tehát, a dolog nagyszerűen indult, mindjárt az elején egy idősebb fazonnal császkáltunk az erdőben, ahol először lelőttünk egy szarvast. Bocs, kopogtatnak az állatvédők... Hogyan? Premier plánban? Úgyvan, tök élethűen eldőlt... Aztán vadkacsákra hasonlító szárnyasokat szedtem le az égről, nem tudom ugyan, hogy a vadnyugaton vannak-e vadkacsák a folyók mentén, de ezek mindenképpen vadul repültek a golyók elől. Már amelyiknek sikerült... Még itt vannak? Igen, frankón leestek... Ezek után jöttek még farkasok és egy medve is, de azok sem akarták pacifista módon elintézni a váratlan találkozást, úgyhogy... Na mostmár kifelé! Hé, el ne merje taposni a szobahangyámat, maga barom...! Méghogy állatvédők, pfff.

A közös program pedig nem más volt, mint egy igazi moziélmény. És mit néztünk meg? Na? Na? Hát a Doomot! Először is leszögezném, hogy el nem bírtam képzelni, hogyan lehet a Doomból értelmes mozifilmet fabrikálni, ráadásul egy tévképzet miatt azt gondoltam, hogy Uwe Boll úr a rendező, ami sok mindenre enged következtetni. Aztán néztük a filmet: marsi kutatóközpont és Anikó (Palikné :), gyanús események, elhárító osztag megérkezik, satöbbi. Valószínűleg tudatos volt, hogy az egyik pórul járt tudóst Carmacknak hívják, hogy a csapatban Sarge, Destroyer és Reaper nevű fazonok vannak, hogy a BFG-t Sarge Bio Force Gun helyett Big Fuckin’ Gunnak nevezi és hogy a háttérből segítő tolószékes fickó beceneve Pinky, akiből később Pinky Demon lesz. Az elég izgalmas jelenetek szemlélése közben kezdett agyamban katonai sátrat verni a gondolatfoszlány, hogy vagy Uwe Boll kergült meg és csinált egy kellemes filmet, vagy nem Uwe Boll rendezte, csak valaki olyan, aki megnyerte a Legyen ön is Uwe Boll-vetélkedőt és véletlenül még tehetségesebb is nála. Később aztán kiderült, hogy egyik feltevés sem helyes. Az utolsó húsz perc meg külön fejezetnek tűnt a hangulatos és látványos FPS-nézettel, a közelről bevitt végtag- és fejlövésekkel meg az ide-oda kapkodó kamerával. Összességében tehát sokkalta jobb lett annál, mint amekkora bukásnak tűnt eleinte, és hiába nem egy remekmű, arra a 102 percre kitűnő szórakozást nyújt. De nem az a film, amit az ember többször is megnéz ugyanazon a héten, mert nincs jobb dolga. Zenéjét szerezte: Clint Mansell. 6/10. És mostantól ez jó minősítésnek számít, mert a 9-10 osztályzatokat fenntartom azoknak, amiket máig is félek, és azoknak, amiket utolsóként törölnék le a lemezről helyszűkében. Lásd a Repülő Cirkuszt (mondom lásd!), hiába van kiírva DVD-re már két hónapja, mégis ott van a winchesteren az összes rész. Egyszerűen képtelen vagyok letörölni, félek ugyanis, hogy eljön értem a Püspök. Elkéstem...


Szóval ha ma este nem vagyok elérhető, akkor már tudjátok, miért. Most megyek, visszaveszem magamra a szarvasbőr zakómat, leakasztom a szögről a kétlövetűt és berúgom a kocsma lengőajtaját, hiszen én vagyok Colton White. Kár, hogy a nevemről mindenkinek egy fogkrém jut eszébe először.

2164. Placebo - English summer rain (4:01) [Sleeping with ghosts]