There is nothing wrong with your television.
Do not attempt to adjust the picture.
We are now controlling the transmission.
We control the horizontal and the vertical.
We can deluge you with a thousand channels or expand one single image to crystal clearity.
And beyond.
We can shape your vision to anything our imagination can concieve.
For the next our we will control all that you see and hear.
We are about to experience the ore in history which reaches from the deepest inner mind to the outer limits.

Nyilván felmerült már az újonnan érkező olvasókompetitorok között a kérdés, hogy vajon mi a bánatos almacsutkáért mutogatok én szinte minden héten asztalfotót, avagy screenshotot, mikor (1) senkit nem érdekel, (2) bárki csinál szebbet vagy jobbat, (3) különben is. Namost, valakit mégiscsak érdekel - elég, ha én tudom, kit, kiket -, fogjátok fel ezt egyfajta újabb önkifejezési módnak, amely annyiban különbözik a többi önkifejezési módszertől, hogy végső soron saját magamnak fejezem ki önmagamat, ami pedig örömmel tölt el, hiszen egyszerre adok és kapok, akárcsak egy jobbfajta bokszmérkőzésen. Hogy mi a frászkarikát akarok ezzel az egésszel megmutatni, arra még nekem sem sikerült rájönnöm, nemhogy másnak, noha másoknak talán sokkal többet elárul néhány ilyen gyermeteg megnyilvánulásom, mint amennyit én el szeretnék velük árulni.

Mindenesetre megint mutatok két képet, íme, ez a tegnapi divat szerinti asztalkám. Most mondhatnátok, hogy vazze, tegnapi képpel szúrod ki a szemünket, mikor ma már ma van, viszont baromira nem lenne igazatok, illetve annak sem örülnétek túlzottan, ha ugyanazokat a képeket szúrnám be a szövegbe minden nap. Hogy az önmutogatáson kívül némi haszonnal is járjon ez a két kép, szeretném felhívni a figyelmet a böngészőre. Nos, a kettes képen látható Firefoxnak tűnő böngésző egyáltalán nem Firefox, bár én is nézegettem percekig pontosan emiatt. Szóval nem Firefox, hanem Flock, annak is a 0.5-ös nagyon-nagyon teszt verziója, amely jelen állapotában is teljesen rendben van. Normálisan működik, nem fagy le, kezeli normálisan a CSS-t, vannak böngészőfülek is. A menü szinte egy az egyben a Firefox menüjével egyező, minden pontosan ugyanott van és pontosan ugyanarra való, mint a nagytesóban. Még a beállítóablakok is olyanok, a Firefox pluginjai is mennek vele. Alatta ugyanaz a Gecko motor dolgozik, ami a Mozilla, Netscape 8, Safari és Firefox alatt is, viszont picivel gyorsabb. Én szép jövőt jósolok neki, viszont nem a Firefox elől fogja elszipkázni a felhasználókat, mert senki nem fog váltani azért, hogy ugyanazt kapja újra.

Végső soron azzal, hogy elkezdtem blogot írni, nyilvánvalóan közszemlére tettem a mindennapjaimat, amibe mostmár bárki bármikor belenézhet. Megismeri a gondolataimat, az érzéseim nagy részét - az összeset azért nem, és azt hiszem, a nagyobbik részét soha nem is fogom leírni, mert nem lehet, nincs rá megfelelő igeidő, talán a félfeltételesen módosított szubinvertált plagális konjunktiv szándékolt jövő a múltban megfelelne a célnak, csak megint nem lenne a világon két ember, aki meg bírná érteni.

Ezzel a bejegyzéssel meg az a helyzet, hogy még korán reggel van, a reggeli teafőzésen kívül semmi érdemlegesről nem tudok beszámolni, aztán máris kaptatok párezer karaktert. Délben megyek a főépületbe japán-napra, talán onnan hozok nektek egy táskányi elmesélnivalót, talán nem. Mondjuk lesz ételkóstolás, fugu / blowfish / gömbhal bizonyára nem lesz a menüben; a harcművészeti bemutatón pedig valószínűleg a produkció előtt gondosan elaltatott önkéntes - illetve akkor már önkéntelen - téglákat fognak rommá törni derék homlokkendős-mezítlábas harcművészek. Mellékesen elárulom, hogy óvodás koromban a harcművészről azt gondoltam, olyan ember, aki annyira tud verekedni, hogy közben hegedül vagy zongorázik is. Vagy dominót épít, ugye. És nyilván külön érdekesség lesz egy natív japán személy beszédének hallgatása és megértése egy bizonyos szinten. Mondjuk annyira, amennyire egy mohatelep megérti, én is jó eséllyel indulok. A japán szavak közül ugyanis alig párat ismerek, azok is többnyire olyanok, hogy Daihatsu (daihacü), Subaru (szübarü), Mitsubishi (micübisü), PlayStation (plésztécü)...

Na, ezen is túl vagyunk. Big in Japan. A főépület díszudvarában nincs valami nagy nyüzsgés, bár az látszik, hogy valami készül. Minden sarokban asztalok és padok. Az egyiken két Apple iMac, a régi fajta, ami egybe van építve a monitorral. Valaki elindít rajta egy fotósorozatot, ami innentől kezdve négy órán át pörög a képernyőkön. A másik sarokban origamit hajtogatnak páran. Két óra, megérkezik WarPriest is, a díszudvar fölött, az emeleten ülünk a korlát mellett. Minden látszik innen. Egy farmernadrágos, felül köpenyt viselő srác elkezd beszélni. Ő az esemény során még okoz meglepetéseket, csak szólok. Beszél a BTK dékánja - alig értjük, mit mond, pedig magyarul beszél -, aztán egy japán valaki - őt sem értjük, mert ő meg japánul beszél -, őt magyarra fordítja valaki, akit megintcsak nem értünk. Nyilván elfelejtették megemlíteni, hogy itt leginkább magyarul értenek az emberek.

Fél egykor behoznak fél tucatnyi tálcát, mindenki az asztal körül csoportosul. Mi nem, mert mi okosak vagyunk és megvárjuk, hogy mi történik azokkal, aki esznek. A kínálat amúgy bőséges: van apró adagos szusi és egyes szerencsések még mocsit is szereztek valahonnan. Fugu nem volt. Namost. A szusi odafentről egészen jól kinéző, bár furcsa ízű valaminek tűnt, Sanyi egyik ismerősét például megkérdeztük, és ő azt mondta, hogy fura íze van, és csak egyet mert belőle enni, mert előző este alkoholos befolyásoltság alatt állt és nem kívánja megismerni az esetleges mellékhatásokat. Nekünk nem állt szándékunkban megkóstolni, Sanyi elvből nem akarta, én meg gyáva vagyok az ilyesmihez. WarPriestnek viszont ismerősei személyre szabott csomagocskát hoztak, amelyet vonakodva bár, de hősiesen elfogyasztott. A szusi tulajdonképpen rizs, ami valamilyen vékony, ehető izébe van tekerve és valami gyanús színű dolog van a közepén. WarPriest szerint kicsit hasonlít az íze a savanyúságra. Bátor ember!

Ezután az előbb már említett köntösös srác elmesélte, mi lesz a további program. Egy órától ismerkedés a japán kultúrával. A gyakorlatban ez annyit tett, hogy lehetett játszani egy félig felfújt lufiszerűséggel, lehetett sorban állni, hogy kanjikkal leírják a nevedet egy papírlapra, lehetett japán sakkot játszani és lehetett origamizni. Utána harcművészeti bemutató: dzsúdó, karate, aikido, duzsicu. "Duzsicu... Igen, duzsicu." A srác szerint így mondják a dzsiu-dzsitsu-t, a mögötte álló derék japánok viszont mintha kissé megrándultak volna a kiejtés hallatán. Először tehát marcona dzsúdósok vagdosták egymást a tatamihoz, karatésok csináltak úgy, mintha megütötték volna egymást, majd egy ötfős banda mutatott be kaszkadőrös dolgokat, például egy pár éves kislány lerúgta a két embernyi magasságban lévő műanyag poharat. Igaz, előtte kirúgdosta alóla az embereket is... Erről már nincsen képem, ugyanis lemerült az akksi.

Jöttek ilyen védősisakos-fakardos emberek (asszem kendósok...), akik ugyancsak komolyan csapkodták egymás fejét meg mellkasát, végül pedig az aikidósok mutatkoztak be. Először egy karddal vágtak darabokra valamilyen nagy nedvtartalmű fadarabokat, aztán meg bonyolult mozdulatsorokat mutattak be, amelyeknek kivétel nélkül az lett a vége, hogy valaki nagyot csattant a szőnyegen. A holtidőkben beszélgettünk, így megismertem WarPriest főbérlőjét is, aki mindenkinek a mekis fagylaltot ajánlgatja (csak kilencven forint, megéri!), illetve WarPriestről azt hiszi, hogy építész.

Szóval Japánról a világon semmivel nem tudunk többet, mint eddig, viszont valószínűleg végighallgattuk közben az aktuális japán slágerlista jelentősebb tételeit, amelyek alapján azt mondhatom, hogy zeneileg ők is sikeresen megtalálták azt a nyomorult szinti-elektrót, ami kis hazánk megaslágereinek kilencvenöt és fél százalékában zenének van nevezve. Az egyik szerzemény péládul kiköpött Zanzibár-jellegű dolog volt, csak hát japánul énekelt az énekesnő. Tényleg, női énekhangon kívül mást nem lehetett hallani. De lement az Ayu - Depend on you lassabb verziója. Úgyhogy annyit megért az egész, hogy szétröhögjük az agyunkat és addig se üljünk a gép előtt.

2609. Stereophonics - Devil (4:40) [Language Sex Violence Other?]