Délután egy kedves ismerősnél szenvedtem pár órát azzal, hogy a régi-új axelerós ISDN-t beüzemeljük. Tuti ügy, minden kellő információ felírva papírra, gép bekapcsolva. Lássuk azt a Hálózati kapcsolatok panelt. Szépen mindent beállítunk, próbáljuk ki gyorsan, aztán sweat. A modem pislog, kicsit zúg is, aztán közli, hogy nincs vonal. Telefonkagyló kézbe, tényleg nincs vonal. Fene megette az egészet. A matávos madárka elcsicsergi, hogy intézkednek hamarosan, de legkésőbb holnapután biztosan lesz vonal. Remek. Elindulok haza, otthon azzal várnal, hogy menjek vissza, mert már van vonal. Visszamegyek, fejemben él a gondolat, hogy mostmár-aztán-működni-fog. Kevés gondolat ölt valós formát. A sokszori próbálkozás eredményeképpen rájövünk, hogy valami nem stimmel a névvel meg a jelszóval, tehát feltárcsázzuk a 0-24-es forródrótot, ahol megmondják konkrétan, hogy ilyen felhasználónévvel és jelszóval ők nem kötöttek szerződést senkivel. A személyesebb adatok egyeztetése után kiderült, hogy a szóbeli szerződés-hosszabbításkor megadott dolgok kissé pontatlanok, a lehetséges 20 karakterből legalábbis vagy öt volt jó. Végül sikerült felcsatlakozni a netre is, a levelezés is ment, de az első dolog, ami érkezett, az rögtön egy kedves spam volt a szokásos féreg-csatolmánnyal...

Aztán megnéztem a magyar-svéd focimeccset, bár a nyújtott teljesítmény alapján úgy tűnt, hogy csak a svédek fociztak. Az eredmény 0-3 lett, ebből két gól rettenetesen megalázó (a húsz méterről a kapufa mellé helyezett kiflire legalábbis nincsen jelenleg megfelelőbb jelzőm...). Miért is jutott vajon eszembe a meccs végén a Belga 22 férfi című száma... "Az edző azt mondta, figyeljünk a szélekre, mi mindannyian kihúzódtunk, de így a pálya közepén lett egy nagy üres terület, ahol az ellenfél megindult..."