Formula 1, Török Nagydíj. Sajnos nem tudom azt hazudni, hogy lucskosra izgultam magam alatt az ágyat a közvetítés alatt. Ha őszinte akarok lenni - márpedig igen -, akkor azt írom, hogy az első három kör és az utolsó négy kör tetszett érdek nélkül ("Az a szép, ami érdek nélkül tetszik"). Az elején tetszett, hogy a Renault-k lerajtolták Raikkönent, ő meg a hosszú egyenesben mindkettőt visszaelőzte egyetlen manőverrel. Most jutott eszembe, hogy Massa leszakadó első szárnyán Schumacher keresztülrongyolt, ami kiváltó oka lehetett a későbbi gondjainak is, részben. Aztán folydogált a verseny, fogytak a körök, Heidfeld és Webber meg a sírba vitte a csapatot és saját magát is a folyton defektes gumikkal. Webbernek ráadásul Schumacher is beakasztotta a kocsiját, eredmény: Webbernek első szárnycsere, Schuminak három kerék cseréje, aztán egy lassú kör a pályán, aztán kiállás a versenyből. Azért később, 19 kör hátrányban még visszajött, biztos teszteltek... Már úgy tűnt, hogy kettős McLaren-diadal lesz a végén, amikor három körrel a leintés előtt Montoyát Monteiro meglökte a sikán bejáratánál, a korábban hamburgeralkatú kolumbiai éppenhogy vissza tudott jönni Alonso elé a pályára, hogy aztán a következő körben elmérje a rettegett nyolcas kanyart.

Végeredmény:
1. Kimi Raikkönen, McLaren-Mercedes
2. Fernando Alonso, Renault
3. Juan Pablo Montoya, McLaren-Mercedes

Ez azt jelenti, hogy Raikkönen egészen két pontot tudott faragni a 26 pontos hátrányából. És most jóslásokba akarok bocsátkozni. Alonso lesz annyira versenyképes, hogy minden hátralévő versenyen pontot tudjon szerezni. Raikkönen meg nem tud mást tenni, minthogy megnyeri az összes futamot. De így nem lesz elég. Mondjuk nem zavar a dolog, ez a szezon hálistennek olyan, hogy az összes esélyest kedvelem, és legalább van küzdelem.