Na, akkor gondolkodjunk.

Újabban azon kapom magamat időről időre, hogy úgymond agyalok. Ezt nem úgy kell érteni, hogy ülök a sarokban a fal felé fordulva és transzközeli állapotban merengek a világ ügyes-bajos dolgain; egyszerűen csak cikáznak a fejemben a gondolatok. Normális embernek ez teljesen természetes tevékenysége, engem viszont - mivel nem vagyok normális, nemnormális-e vagyok? - valamiért zavar, hogy a gondolataimat nem tudom rendesen megragadni, sőt, néha egy másodperccel később már nem is értem azt, ami előtte teljesen világos volt. Még jobban bosszant, hogy mindezekről nem tudok másokkal beszélni, hiszen sem megfogalmazni, sem leírni képtelen vagyok ezeket. Így aztán hiába írom le nektek ide most, hogy ma is baromira jót viaskodtam magammal fejben, semmi látszata nem lenne az egésznek. Semmi megfogható, "nesze semmi, gondold meg jól!"

Az is érdekes egyébként, hogy S@ti cimborámmal ellentétben - akit nyilvánvaló szándékkal, előre megfontoltan protezsálok a hírnév irányába, hiszen már legalább negyvenszer említettem a nevét a blogban; remélem a sztárvilág csúcsáról letekintve is lesz hozzám annyi jó szava, mint most - én éppen most kezdek el azzal foglalkozni, hogy mi lenne, ha... Ennek az okát nem tudom egyelőre, talán hirtelen túl sok lett a szabadidőm. Elvileg szünet van még pár hétig, aztán újra beindul a mókuskerék. De azt most megfogadom magamnak, hogy nem fogom megismételni azt, ami március-április könyékén volt, mert azt a reggeltől éjfélig tartó szinte szüntelen programozás-gyakorlást meg stresszelést még most is szenvedem kicsit.

Hogy ne legyen ilyen zsebkendőáztató a mai bejegyzés, arról a következő kis képsorozat fog gondoskodni, ha már nekem nem sikerült semmi komolyabb poént elejtenem ma.

Now Playing: Kasabian - Processed Beats