Jómagam is szoktam a magyar futballt kritizálni egyébként.

A maga nemében csodálatos volt ez az Andorra elleni mérkőzés. Andorra egy törpeállam a Pireneusokban, a válogatottuk szinte amatőr játékosokból áll, úgy egykapuzgatnak a hegyoldalban, mert nincs annyi sík terület az országban, amire stadiont lehetne felhúzni. Ha az örök matematikai esély földjén létezik a győzelemmel felérő vereség, akkor nyilván lennie kell vereséggel felérő győzelemnek is. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor ez persze nem ilyen volt, hanem csak simán indifferens. Meg elszomorító.

Nagyon tetszett a stúdióbeszélgetés, ahol Kovács Zoltán szakértő sokadjára is elmondta, hogy szerinte a román válogatott nem jobb a magyarnál, csak pont azon a meccsen nem voltak ott fejben a fiúk. Sajnos a modern futball alapjainak lefektetésekor az a döntés született, hogy ezt a játékot gólra játsszák, a rúgott gól meg egy elég egzakt mennyiség, nem tudom, miért mindig a szakértőknek a legnehezebb ezt belátniuk és elfogadniuk, de lassan immunissá válok a jelenségre.

Nagyon tetszett, hogy a szünetben a riporter megkérdezte Csank Jánost a jelen helyzetről és a továbblépés mikéntjéről, hiszen ha van valaki ebben az országban, aki erre a kérdésre értékelhető választ tud adni, az Csank János. Nem kellett csalódnom, abban a másfél percben csapágyasra lett hajtva a közhelygyár. Felállunk majd ebből is, ahogy felálltunk legutóbb a jugoszlávok elleni vereség után. Jézusom, hát hacsak úgy nem! Knézy kommentátor is kiakadt ezen, nem akarom bántani Csank Jánost, de hát ő is ennek a korszaknak a terméke, ezért megtapsoltam fejben, pedig egész meccs alatt émelyítően populista módon helyezkedett bele az egyszeri csalódott drukker szerepébe.

Persze engem nézőként nem kell érdekeljen, hogy alakul a szakmai munka, ki lesz a következő szépreményű edző, ki kit fúr a háttérben, ki kinek nyúl a hóna alá azért, hogy adott játékos pályára léphessen a válogatott mezében és hogy mindezek után ki lesz megtéve bűnbaknak. Engem az érdekel, hogy egy profi focistát — a profi jelzőt úgy értve, hogy ebből él — ki-ki helyzetben miért hagy szégyenben egy ügyesebb lábú andorrai cukrász és hogy egy világbajnoki szereplésre vágyó válogatottnál miért szerves része a taktikának az, hogy megpróbáljuk kivárni és kapott gól nélkül kibekkelni, amíg az ellenfél elfárad.

És egyáltalán: olyan nagy baj az, hogy elvéreztünk a selejtezőben? Jó, persze hogy olyan nagy baj, de nem lennénk sokkal beljebb akkor sem, ha meglenne a második hely és csak a pótselejtezőn szopna ki a csapat. A helyzet az, hogy az áhított VB-s szereplés akkor is nagyon messze lenne, ha minden a legjobb reális forgatókönyv szerint alakult volna a selejtezőben és úgy gondolom, hogy az a válogatott, amelyik nem bírta el a románok elleni meccs terhét és a hollandok ellen is teljesen szétesett, majd éppenhogy legyőzte Andorrát, annak semmi keresnivalója a világbajnokságon.

Brazília nem Mexikó, kicsit messzebb is van.