Azzal a gondolattal ébredtem, hogy valami nem stimmel. Fogtam a fényképezőt, biciklire ültem és elindultam. Nem tudtam, merre megyek, meddig leszek oda, mit fogok csinálni. Egyszerűen ki akartam tekerni a világból. Mint egy homályos álomban, ahol egyszerűen csak létezik minden, de semmi nincs hatással semmire. Egyfajta időtlen szemlélődés.

Mindenkinek van egy álma. Aronofsky-nak is volt egy. Ezért lett álma Harrynek, Marionnak, Tyrome-nak és Harry mamájának is. Rekviem egy álomért.

Harry szerfüggő. Hasonszőrű, ám színesbőrű haverjával, Ty-jal általában Harry anyjának televízióját értékesítik néhány naponta egy helyi üzletben, hogy pénzhez jussanak. Harry anyja pedig mindig viszavásárolja a tévét. Teljesen bele van szédülve az egyik műsorba, amelyben egy igen szuggesztív hang- és látványelemekkel kísért show keretében bemutatnak embereket, akik persze iszonyat boldogok és hálásak. Harry anyja nem boldog. Nincs senkije, a fia kihasználja. Ezért is lelkesül fel, amikor telefonhívást kap egy cégtől, akik tévéműsorokba szerveznek be szereplőket. Hogy álmát valóra váltsa, előkeresi régi, piros ruháját, ám az szűk rá. Ezért fogyókúrázni kezd, eleinte még humorosnak tűnő képzetei is vannak, ám idővel rászokik a fogyasztószerre, számolatlanul szedi be őket a gyorsabb eredményt várva. Függővé válik, a műsortól és a szerektől egyszerre. Végül kórházba kerül, sokkterápiás kezelést kap, de ez sem segít rajta. Ismerősei is elszörnyülködnek az állapota láttán, a látogatáskor a korábban egészséges, az életet némi iróniával szemlélő asszony helyett egy roncsot látnak maguk előtt, akinek egyetlen dolgo okoz továbbra is némi örömet: a műsor, amelyben újra és újra saját magát látja a sikeres fiával, boldogan, büszkén.

Harry. Az ő álma az, hogy Marionnal együtt élve gondtalan élete legyen. Amikor Ty-jal elhatározzák, hogy a megvett szert felhigítják és hülyére keresik magukat vele, akkor is csak részben gondolt saját magára. Amikor anyján észreveszi a gyógyszerek mellékhatását, megpróbálja lebeszélni róla, és egy pillanatig mintha megváltozna a személyisége: drogfüggőként lebeszél valaki mást a drogról. Marionnal viharos a kapcsolatuk, mondhatni érdekkapcsolat, hiszen minden szép és jó, amíg van pénz és anyag, de amikor valamelyik - vagy mindkettő - elfogy, akkor kitör a balhé. Harry és Ty floridába mennek drogért, útközben persze lövik magukat, pedig Harry karján elég csúnya seb keletkezik; később rosszul lesz, a kórházban kihívják a rendőröket hozzájuk. A börtönben éppen munkára vinnék őket, amikor összeesik, az orvosok pedig kénytelenek amputálni a karját.

Márpedig az anyag elfogy a városból, Marion pedig egyre nehezebben viseli a tisztaságot. Tehetséges ruhatervező egyébként, de az anyagért mindenre képes. Így aztán belekerül egy körforgásba, amiből nehéz kiszállni...

A film képi világa végig egyfajta nyomasztó érzést sugároz, azt pedig a zenei aláfestés csak fokozza. Clint Mansell és a Kronos Quartet Lux Aeternája már régóta a kedvenceim egyike, de így, képpel együtt még intenzívebb hatású. Különösen az utolsó 10-15 perc, amely egy gyors vágásokkal operáló, lüktető rész, amely után a stáblistát nézve felmerült bennem (is) a kérdés: most akkor mi van?

Érdekes film, mert rengeteg kérdést felvet, de igazából egyikre sem ad választ. Lehet rajta agyalni, lehet rajta vitatkozni, mindössze annyi biztos, hogy az addikció nem korlátozódik a bódítószerekre, és minden fajtája legalább annyira veszélyes dolog. 10/10, konstans klasszikus, másztszí, mászthír meg minden.

És hogy meddig jutottam a viágból kitekeréssel? Nem messzire, ugyanis egy iszonyat nagy tócsa utamat állta. Ennyit az álmokról.