Félórája nézem a Mokkát. Erre a tettre nyilván nem létezik úriemberek között is elfogadható mentség, viszont eddig az alábbi dolgokra figyeltem fel.

Stúdióbeszélgetés a kisherceg születése kapcsán.
— Mi lehet a neve az újszülött trónörökösnek? Mitől függ, hogyan nevezik el?
— Még nem tudni; hogy mi alapján kapja a nevét, az egy eldöntendő kérdés.

Szuper, Yes vagy No nevű sarja még egyik uralkodói családnak sem volt. Ilyen egy igazi #royal #yolo.

Egyébként több helyütt felmerült a kérdés, hogy számunkra ez miért bír hírértékkel, úgyhogy elmondanám: amikor Európa elkezdni úgy elismerni országunk eredményeit, ahogyan azt már most el kellene ismerniük és szépen egyesével rájönnek, hogy melyik a nyerő csapat, akkor diplomáciai küldöttségeink egyike előbb-utóbb be fog kopogtatni a Buckingham-palota kapuján, hogy London után a csatolt részeket is jelképesen a nevünkre irassák, és ott illik tudni név szerint megmondani az ajtót nyitó komornyiknak, hogy végülis kihez jöttünk. Ezzel egyben be is lőttem ennek az eseménynek a várható időpontját.

Híradó.
— Álrendőrnek adta ki magát két férfi, így csalták ki egy idős hölgy pénzét.

Zsákmányukból LCD kijelzős GPS helymeghatározót és nyers Tesco Clubcard klubkártyákat vásároltak egy internetes honlapról.

Játék: a poszt címének helyes megfejtői között egyéves előfizetést sorsolunk ki az Implementáció-függőre.